Az arc lágyítása

Annyiféle retusálási technika van mint égen a csillag, de én ezt a technikát alkalmazom leggyakrabban, az arcnál. Akkor nézzük…

Nyissunk meg egy retusálásra szánt képet, ezt követően menjünk a filter menübe, és a blur menüpontban válasszuk ki a gaussian blur parancsot. Megjelenik egy párbeszédablak, ahol a csúszkát húzzuk balról jobbra, (az a cél hogy mossuk el felismerhetetlenségig a képet) ha ez megvan akkor nyomjuk meg az OK gombot. A History eszköztáron kattintsunk rá a Gaussian blur melletti kis kockára, (megjelenik egy ecset egy nyillal) majd kattintsunk az előtte lévő műveletre a history palettán(Open).

Most pedig a history brush toolt fogjuk használni, Menjünk a beállítások sorra, és a MODE-nél a legördűlő menüben állítsuk át Lightenre az összhatásmódot. (Így csak a sötét pontokat fogja elmosni az ecset) Állítsuk megfelelő méretre az ecsetet, és oda fessünk a képre ahol igényeljük a gyengítést. Ilyenkor eltüntettük a szeplőket és a Pattanásokat, de az arc még mindig fényes.

Ahhoz hogy ezt orvosoljuk, a Clone Stamp tool-t fogjuk használni. Állítsuk át A MODE-nál az összhatásmódot, de most Darkenre, majd csökkentsük az Opacity-t 50%ra, és egy lágy peremű ecsettel fessünk a fényes foltokra.

Nyomjuk le a Ctrl + J-t 2x, 1gy kétszer lemásolódik a háttérrétegünk. Rejtsük el a legfelső réteget úgy, hogy a szemre kattintunk, és legyen aktív a középső réteg. A Layers legördülő menüjében állítsuk át az összhatásmódot Darkenre. Újra menjünk a filter menübe, és a blur menüpontban válasszuk ki a gaussian blur parancsot majd az elmosódottságot állítsuk 40%ra majd nyomjuk le az OK-t.

Most rejtsük el a középsö réteget, majd a felső rétegünket állítsuk Lightenre a layers palettán, és mossuk el a gaussz éltelenítő párbeszédablakában 60 képpontra. Most tegyük láthatóvá az összes réteget, és a középső réteg áttetszőségét állítsuk 40%-ra (Opacity)

A következő feladatunk: mossuk össze a Rétegeket egy külön rétegre. Rejtsük el a háttérréteget (szemre kattintva) megnyomjuk a Create a new layer parancsot, majd húzzuk az új réteget a legfelső pozícióba.

Ezt követően válasszuk ki a Layers paletta felbukkanó menüjéből a Merge Visible parancsot az alt lenyomása mellett. Így keletkezik majd az összeolvasztott új réteg a legfelső pozícióba. Tegyük láthatóvá az alsó(háttérréteg) és a legfelső új összeolvasztott réteget a többit rejtsük el. A legfelső áttetszőségét állítsuk 40%-ra.

Most az egész kép lágyított, de mi csak a bőrt szeretnénk lágyítani. Ahhoz hogy a retusálásunk kész legyen, már csak annyi a dolgunk, hogy a szemekről, szájról, fülről, ruháról, és még ahol nem szerettünk volna lágyítani, leszedjük a réteget(csak az arcbőrön és a nyakon hagyjuk a lágyítást).

Már csak egy dolgunk van, tegyük aktívvá a legfelső réteget, és nyomjuk meg az Add new layer mask ikont (a Layer palettán alulról a második ikon) átváltjuk a festő színt feketére (X) és egy közepes méretű ecsettel ráfestünk a fehér maszkra, tehát a fehér réteg legyen aktív, és most ha festünk a szemekre szájra fülekre és még amit nem szeretnénk lágyítani, akkor eltűnik róla a lágyítás(ne feledjük feketére állítani a festő színt).

Az arc lágyításának folyamatát PDF formátumban is letölthetitek: arc-retusalas-photoshop-tutorial.pdf

39 HOZZÁSZÓLÁS

  1. “akkor a MODE-nál állítsuk át újra az Ha ezzel is megvagyunk most meglágyítjuk az egész képet”
    És a mondatvégi pont után szóköz is hiányzik.

  2. Hali, Bocsi hogy az a legnagyobb probléma hogy milyen a helyesírás, egyébként örültem hogy végre leírtam! Lehet hogy közbe törlődött valami, vagy amikor másoltam, de egyáltalán nem azért tettem fel hogy a nyelvtan helyesírásait tanulmányozzuk rajta. Amúgy meg rengetegen így sem tudnak helyesen írni mint én, pedig azok magyarországiak. Köszi a kommenteket!

  3. Félreértettél, nem a helyesírással volt a legnagyobb probléma, hanem azzal, hogy a nyelvtani hibák (pl. mondatok befejezetlensége, egyeztetési tévedések) miatt nem tudtam követni a szöveget, így a második bekezdésnél én fel is adtam. Nem azért írtam, amit írtam, hogy mentegetőznöd kelljen, abban viszont igazatok van Harderrel, hogy írhattam volna kifejtősebben is, mivel volt bajom.

  4. A második bekezdésnél az volt a gond, hogy nem tudom hogy de valahogy 3 sorral lekerült az aminek feljebb kellett volna lennie biztos entert nyomtam, de már kivan javítva, szoval sorry ha rosszul volt összerakva, már javítottam,..

  5. No, most értem haza nemrég, látom itt közben nagyban folyik a javítás. :) Köszönjük az észrevételeket, javítom mindjárt a szöveget, máskor az ilyesmit inkább mail-ben dobjátok át ha kérhetem, mert elég hosszan elfoglalja a helyet és igazából nem a leíráshoz tartozik (tehát nem a szakmai részéhez van köze) és duplán szerepel a szöveg a lapon.

  6. Hardertől kédezném, vagy bárkitől, hogy itt találtam, egy olyan dolgot amit már régen meg akartam csinálni, csak nem tudtam, hogy hogyan kell, most sem tudom, hát valami olyan kép ami sok kicsiből rakódik össze és egy egészet kapsz a végén.

    Itt találtam, de számomra ez kevés, valaki tudna segíteni.
    http://www.tutorial.hu/forum/forums.html?showtopic=1267&st=0
    dzsoco irta
    “Hát ha ilyenre gondoltál akkor ilyet nagoyn egyszerű ps-ben csinálni
    file/automate/contact sheet 8-asban már 100% benne van ez még mikor ismerketem a progival akkor csináltam

    az a lényege hogy iszonyat nagy méretben kell csinálni, még ennél is nagyobban mint az egyén ilyen 2000 fölötti felbontásban iszonyat sok képpel és akkor ha kicsinyíted mondjuk 1024-be akkor fog igazán jól kirajzolódni az alak mint itt a kisképen is…..”

  7. Szia pufancska! Nos ha jól értem te egy “Kolázs-t szeretnél” sok kicsi fotóból pl. magadról (teljesen függetlenek egymástól) és abból szeretnél összehozni egy nagy képet. Mert ha igen akkor megmutatom itt hogyan kell. rendicsek? Csak msot elkezdtem egy másik anyagot azt befejezem de a kövi az az lesz :) Vagy pedig egy kép van felszeletelve és azt szeretnéd összerakni?

  8. Igen Monabona teljesen jól érted Kolázs szeretnék. Nagyon várom az írásod.

  9. De holnapra még nem ígérem mert egy Mandarinos trükköt szeretnék még ide feltenni :) de utánna azt csinálom meg :) Szia

  10. Kíváncsian várom én is. A Contact Sheet II-t úgy láttam, inkább arra találták ki, hogy egy mappa képeit egy lapra tegye kicsiben, esetleg feliratozva. Kollázsra még nem próbáltam, mivel a képek különböző méretarányúak a mappákban, van álló és fekvő, tehát mindig akad köztük ficak, hacsak mondjuk nem méretezzük át mindet négyzet alakúra. Úgy tudom erre is van megfelelő script, csak még nem találtam (igaz nem is kerestem).

  11. Szia BonFire! igazad van szerintem is arra találták ki hogy mappaképeket rakjunk egybe címmel stb hogy könyeben megtaláljuk, de általába amiket kitalálnak sosem arra használjuk vagy mindig kitalálunk valami újat :D amugy sztem ahogy leírtam lehet nem az a legegyszerübb ill leggyorsabb mód, de sztem jól néz ki (na meg pláne ha nem lennék olyan lusta akkor jobban is kinézne :$)

  12. Nagyon hasznos lenne ez a tutorial ha sokkal pontosabban esetleg részletesebben fogalmazna. Én sem vagyok már kezdő, de vagy 5 helyen elakadtam. Nem mindig abból kellene kiindulni, hogy mindenki Photoshoppal kel és fekszik min. 10 éve. Ettől függetlenül thx érte.

  13. Tehát először elhomályosítod az egész képet, majd utána a History palettán egy lépést visszapipálsz. Nevezetesen az “open” előtti jelölőnégyzetbe teszed a pipát, mivel az volt az előző lépés. (Ha nem lenne nyitva, a “window” menüben megtalálod)
    Másodszor, “ahol nem szerettünk volna lágyítani, leszedjük a réteget” – radírt kell használni.
    Végül ügyelj arra, hogy amikor rétegmaszkot kapcsoltál a réteghez, ne az arc bélyegképe legyen kijelölve, hanem a mellette lévő maszké. Nem mindegy ugyanis, hogy melyiket kezded el festeni.

  14. hát lol nekem nincs is olyanom ami ehez kell…a modeban nekem nincs olyan amit be kell állítani:S én itt akadok el nekem semmi nem megy…

  15. vmi lighten nincs ott nekem..tudod kezdő vayok és nemtudok semmit h mi hol van…xD

  16. Szerintem töltssd le a PDF-et és ha letöltöd ott mindent látsz benne :) ha akkor sem megy akkor mindent elmondok,.. de ugy a legjobb ha magadtol jösz rá amugy ez a rész is CS2vel készült szóval a PDF alapján szépen sikerülnie kell csak töltsd le :)

  17. Sziasztok!Én megcsináltam azt az átállítósat,hogy lighten legyen,de a kép bekockázódott és onnantól semmit nem lehetett vele kezdeni.Mitől van?Vagy mit rontottam el?köszi

  18. Próbáld meg egy kicsit konkrétan megfogalmazni, hogy mit csináltál, mert így nem lehet segíteni! Mi az, hogy “megcsináltam az átállítósat”, meg “bekockázódótt”? Csekkolj le mindent a tutorial szerint! Hány réteged van, be van-e kapcsolva a láthatóság, milyen keverési módok vannak beállítva sötöbö sötöbö. De ugye a PDF alapján csinálod?

  19. én nem találom a history eszköztárat nekem magyarban van meg és lehet h azért:)
    tudnátok segíteni nekem?
    köszönöm előre is:)

  20. én nem találom a history eszköztárat nekem magyarban van meg és lehet h azért:)
    tudnátok segíteni nekem?

  21. szia Szandra!
    Előzmények, és az ablakok menüben keresd. A hozzászólás feletti szótár pdf-ben is benne van, szerintem mentsd le, szükséged lehet rá.
    Lágyításra nekem nem ez a kedvencem, jobban szeretek maszkolni, mint history brush-al bohóckodni, de mindenki máshogy csinálja…
    History brush helyett rögtön ctrl+j, majd lehet gaussian blur-t, stb. adni a fentiek szerint, de a brush helyett maszkolás, akárcsak lejjebb, ahol már Monabona is így csinálja. :)

  22. Sziasztok!

    Arclágyítás.Minden megvan,de a legvégén hiába festek feketével a szemekre, szájra,rajta marad a lágyítás!Esetleg másféle ecsettel kéne csinálnom?A fehér rétegen vagyok,fekete a festőszín,…nemtudom..Segítsetek,légyszi!

  23. Kapcsold ki a két középső réteg láthatóságát, ahogy az ábra mutatja, és a maszkra fess feketével! Így ezek a területek kimaradnak a hatásból.

  24. Sziasztok
    Én CS4-el próbálkozok és nekem az egyesítésnél el tűnik a két középső réteg…mit csináljak?És azt a maszkos részt sajnos én sem értem!
    A segítségeket előre is köszönöm :D

  25. Ha bekapcsolod a rétegek láthatóságát, akkor belekeveri azokat is. Így nem tűnnek el. A maszkoláson mit nem értesz? A legfelső rétegen kimaszkolod a szemet meg a szájat, mert annak nem kell elmosódottnak lennie.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét