Így készült – Párnán2

Mivel többen kérték, leírom hogyan készült rpallagi Párnán c. képének retusálása. A leírás minimális Photoshop tudást feltételez, nem térek ki minden egyes kattintásra részletesen, de ahol lehet, illusztrálom a lépéseket, valamint nem térek ki rá, hogy melyik panelen mit látunk vagy milyen egyéb beállítási lehetőségek vannak, ezt próbálgatással illetve egy Photoshop könyv beszerzésével bárki elsajátíthatja.

Ez a retusálás az Adobe Photoshop 7 angol verziójával készült, de ugyanezt a korábbi verziókkal is el lehet végezni, az eltéréseket a szövegben jelzem majd. (A menüpontok magyarra fordítását kihagytam, de ahol van, odaírom a gyorsbillentyű kombinációt) Mivel minden kép egyedi, ezért nem igazán lehet általános retusálási tanácsokat adni, de talán kis iránymutatónak megteszi.


Ennyi rizsa után lássuk a lényeget:

Először is nyissuk meg az előzőleg lementett képet (parnan0.jpg), majd kezdjük talán a színcsatornák helyre-igazításával. Ezt az Image/Adjustment/Levels opciónál tudjuk megtenni [CTRL+L]. A felbukkanó panelen (1.ábra) tudjuk helyrerángatni az egyes színcsatornák hisztogramjait. (Ha a Preview kapcsolót kipipáljuk, akkor a képen azonnal nyomon követhetjük a változtatásokat). Itt lehetőségünk van a kézi beállításra, de legtöbbször a program számításai elegendőek, így kattintsunk az Options gombra.


1.ábra

Megjelenik egy új panel (2.ábra), amelyen az Auto Levels algoritmusát és annak paramétereit állíthatjuk be. Jelen esetben én úgy ítéltem meg, hogy a Find Dark & Light colors algoritmus hoz megfelelő eredményt, így ezt választottam + bekapcsoltam hozzá a Snap Neutral Midtones kapcsolót. (A megfelelő opció minden képnél más lehet, függően a képen jelentkező hibától!) Ha itt bekapcsoljuk a Save as defaults kapcsolót, akkor innentől az összes Auto Levels menü/gomb ezeket a beállításokat használja! Nyomjunk OK-t. Ha nem vagyunk megelégedve az automata eredménnyel, még mindig állíthatunk a csatornákon kézzel. Nyomjunk ismét OK-t.


2.ábra

Ezzel máris kicsit emberibb színeket varázsoltunk a képre. (3.ábra)

3.ábra

Ezek után duplikáltam a layert, hogy ha esetleg maradandó kárt tennék a képben, legyen az eredetiről másolat;) Ezt legegyszerűbben úgy tudjuk megtenni, hogy a Layer palettán az aktív layerünket ráhúzzuk a New Layer ikonra, de a Layer/Duplicate Layer menüponttal is elérhetjük ezt.

Most eltüntetjük az apró bőrhibákat, anyajegyeket, pattanásokat és minden egyebet ami zavaró lehet a képen. Figyeljünk rá, hogy a felső (új) layer legyen az aktív, és az új Healing Brush Tool eszközzel vegyünk mintát a hibás részek környezetéből, majd fessük át vele a kényes részeket. Ügyeljünk, hogy az ecset mérete megfelelő legyen, a széle legyen picit elmosott, illetve az erősséget is visszavehetjük 100%-ról kicsit, hogy finomabb eredményt kapjunk. Aki régebbi Photoshop verzióval dolgozik, az ugyanezt a Clone Stamp Toolal is megteheti, bár ott lényegesen nehezebb dolga lesz. (a Healing Tool előnye, hogy csak a forrás felület textúráját viszi át az újra, a színtelítettséget, fényerőt meghagyja, míg a Clone Stamp 1:1-ben másol, de kis gyakorlással azzal is megfelelő eredményt érhetünk el.)

Én eltüntettem az összes anyajegyet, a nyakon és a szemek alatt látható ráncokat, illetve a homlokba lógó pár hajszálat. Eredményül kb. a 4.ábrán látható képet kell kapnunk.



4.ábra


5.ábra

Ekkor vettem észre hogy a Levels-től a szemek kicsit sötétek lettek. Sebaj, világosítsunk rajta! Vegyük a Dodge Toolt , és Midtonesra állítva kb. 50%-os erősséggel, ~15pixeles elmosott szélű ecsettel óvatosan fessük át a szemfehérjéket. (5.ábra) Ha az arc ezek után túlságosan hatást keltene, a felső réteg átlátszóságát csökkentsük pár százalékkal, hogy kicsit előtűnjenek az eredeti arcvonások, majd egyesítsük a rétegeket (Layer/Flatten Image menüpont), és duplikáljuk újra a keletkezett réteget. (A felső réteg legyen az aktív utána is!)

Mivel az egész retusálásra az indított, hogy valaki felvetette, szebb lenne a kép egy zöld párnával, így következő lépésként alakítsuk ki ezt. Ehhez válasszuk ki az ecset eszközt (Brush Tool ), válasszunk egy közepes zöld színt, kapcsoljuk az ecsetet Color módba, és így fessük át nagyjából a párna részeit… nem baj, ha kicsit belemegyünk a test vagy haj részeibe is, ezt majd mindjárt kijavítjuk. Ha megvagyunk a festéssel kb. a 6. ábra képét kapjuk.


6. ábra


7.ábra

Ha belementünk a test részeibe is, akkor sincs gond, a History panelen állítsuk be a History Tool számára, hogy melyik előző állapotot vegye alapul (7.ábra), majd a History Brush Toolal “fessük vissza” az előző állapotot.
Hogy a History panelen ne szaladjon ki a listából a festés előtti állapot, érdemes ezt a lépést még a zöldre festés előtt megtenni, így biztos megőrizzük azt az állapotot a History listában! Új alternatíva a 7-es Photoshopban, hogy Snapshotot készíthetünk az aktuális képről (History panelen alul, fényképező ikon), így bármikor visszatérhetünk hozzá, vagy használhatjuk a History brush toolhoz.

Itt már óvatosan kell festenünk, ha kell, váltsunk kisebb átmérőjű ecsetre. (Persze lehetünk óvatosak eleve a zöldre festésnél, de így legalább megismertük a History panelt és a History Brush toolt;)). Ha ez is megvan, akkor már majdnem kész a “zöldesítés”, viszont mivel a hölgy most egy zöld párnán fekszik, kicsit imitálni kéne a párnáról az arcra vetülő ellenfényt. Ezt az előző zöldre festéshez hasonlóan tudjuk megtenni, de válasszunk egy nagyobb ecsetet, és a festés erősségét vegyük vissza 6-8%-ra! Ehhez nem tudok konkrét receptet adni, ízlés szerint jelenítsük meg az ellenfényt, de ne vigyük túlzásba! Ha mégis elrontottuk, semmi baj, a History Brush Toolal megint visszafesthetjük az eredetit, és a fenti lépéseket addig ismételhetjük amíg megfelelően szép zöld párnát kapunk eredményül, az arcon finoman megjelenő ellenfénnyel (8.ábra).


8.ábra

Már majdnem kész vagyunk, viszont a képen kicsit sok a zavaró részlet, hajszál, nagy a mélységélesség, kicsit lágyítsunk rajta!

Ehhez először ismét olvasszuk össze a rétegeket, majd a keletkezett réteget duplikáljuk. A felső rétegre alkalmazzunk egy elmosás szűrőt, mondjuk a Filter/Blur/Gaussian Blurt. Állítsunk be a megfelelő elmosási értéket (Én itt 2,5 pixelre vettem, de ez ízlés szerint ill. képenként más-más értékre állítható). Most aztán szép lágy a képünk (túlságosan is :)), és sajnos nincs rajta egyetlen éles pont sem (9.ábra).


9.ábra

Ezek után próbálkozhatunk újra a History Brush Toolal, viszont ez elég macerás megoldás lenne, ráadásul ha elrontjuk, nehéz korrigálni a hibánkat, ezért inkább hozzunk létre az elmosott rétegen egy rétegmaszkot (Layer/Add Layer Mask/Reveal All). A rétegmaszk lényege, hogy a réteg átlátszóságát egy szürkeskálás képként szerkeszthetjük, ahol fehér a maszk ott a réteg átlátszatlan, ahol teljesen fekete, ott átlátszó. Nincs más dolgunk tehát, mint azokat a részeket, amelyeket élesnek szeretnénk láttatni (jellemzően a szemek és a száj), feketére fessük a maszkon, ahol pedig átmenetet szeretnénk az elmosottságban (pl arc, haj nagy része..stb), ott egy gyengébb ecsettel szürkére. A maszk előnye, hogy ha elrontottuk valahol, egyszerűen fessük vissza fehérrel és kezdjük újra. A végeredmény maszkja a 10. ábrán látható.


10.ábra

Végül olvasszuk össze a rétegeket a kész képpé (Layer/Flatten Image menü)!

Ezzel tulajdonképpen kész is vagyunk, de sokan mondták, hogy nem tudnak keretet készíteni a képeiknek, így erre is mutatok egy nagyon egyszerű megoldást, amit én is szoktam használni a képeimhez.

Válasszunk ki egy színt amit a keret belső csíkjához szeretnénk használni (nálam fehér), majd az Edit/Stroke menüpontban (Ha ez nem aktív, akkor előtte nyomjunk egy Select/All-t [CTRL+A] !) állítsuk be a kívánt keretméretet (pl. 10 pixel) (+ha nem az, akkor kapcsoljuk Inside-ra!) és OK.

Majd válasszuk ki a keret külső színét (ez nálam általában fekete, de jelen esetben zöld volt), és ismét Edit/Stroke, ezúttal viszont annyi pixellel kisebb méretet állítsunk, amilyen szélesre szeretnénk a keret belső csíkját! Itt ez 1 pixel, tehát 9 pixelt állítottam be és OK.

Ezzel meg is vagyunk, a kész képet pedig itt láthatjátok.

Remélem érthető volt ez a sok zagyvaság, de ha valaki elakadt volna, vagy kérdése van [esetleg szeretné a fotóját felújíttatni;)], vagy ha elírást, hibát talál a leírásban az nyugodtan keressen meg e-mailben vagy icqn. Végül pedig köszönet rpallaginak, aki nélkül ez a leírás nem született volna meg;)

Jó pixeleket!

TWS (email, icq: 25334653)
A szerző honlapja és a tutorial forrása: http://galaxy.simeis.hu/~tws/retus/

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét