Mambo Open Source (CMS rendszer) telepítése

Erre a CMS rendszerre még vmikor 2003-ban találtam, egy másik ajánlás kapcsán jutottam el hozzá. Gondoltam kipróbálom, mit veszíthetek vele, és nagyon megtetszett. Kicsit más jellegű mint egy PostNuke vagy PHP-Nuke, azok inkább nagyobb közösségek összetartására jók, fórumon, chat-en stb.. keresztül, nagyon cool a hírküldő rész bennük, a különböző jogosultsági szintek, ezzel szemben a Mambo rendszer inkább olyan oldalakhoz való, ahol a fő hangsúly a tartalmi részeken van (pl hosszabb leírások, cikkek), ahol fontos a menü könnyű testreszabása, átalakítása, ahol lényeges szempont lehet hogy egyetlen “php” fájl módosításával az egész site kinézetét átszabhatjuk.


Megjegyzés: a cikk írásakor még csak alig pár napja teszteltem a rendszert (ezért helyenként már frissítettem), azóta már több honlapon is ezt használom, rengeteget fejlődött, egyre nagyobb tábora van, sok kiegészítés tölthető le hozzá – szóval iszonyatos tempóban fejlődik az egész!



Maga a rendszer nekem nagyon bejött, főleg a könnyű kezelhetősége és testreszabása miatt, igazság szerint jobban el tudom képzelni egy személyes- vagy céges honlap hátterének, mint a 2 másikat (persze ez csak a személyes véleményem, azok is nagyon jó rendszerek tudnak lenni!)


Letöltés: www.mamboserver.com
Kapcsolódó cikk: Ingyenes tárhelyek PHP, MySQL szolgáltatással


Már maga a telepítés is nagyon egyszerű. Első lépésben töltsd le a fenti linkről, csomagold ki, majd a töltsd fel a csomagban található fájlokat a kiválasztott webszerverre. Lásd 1. kép.



Feltöltés előtt érdemes szerkeszteni a “configuration.php” fájlt, vagy akár a későbbiekben is megtehető (csak igy kényelmesebb).
A fájl tartalma így fog kinézni (a szükséges részeket lefordítottam magyarázatképpen):


<?php
$version = ‘4.0.12 stable – 06-03-03’; // Do not change for support reasons
//**************************************************************************
//* Database configuration section *
//**************************************************************************
$host = ‘localhost’; // ez általában a localhost szokott lenni
$user = ‘root’; // MySQL felhasználói név, általában a tárhely regisztrációjánál megadott név
$password = ”; // MySQL jelszó, általában a tárhely regisztrációjánál megadott jelszó
$db = ‘Mambo’; // MySQL adatbázis neve, általában a tárhely regisztrációjánál megadott név
$dbprefix = ‘mos_’; // ezt ne módosítsd
//**************************************************************************
//* Site specific configuration *
//**************************************************************************
setlocale (LC_TIME, “en_GB”); // időzóna beállítása
$lang = ‘eng’; // a honlap nyelve, alapértelmezett az angol
$absolute_path = ‘/usr/local/www/data/Mambo’; // a portál abszolút elérési útvonala, a végén nem kell a per jel
$live_site = ‘http://szervercime.hu/Mambo’; // a honlap tényleges hivatkozása, a végén nem kell a per
$sitename = ‘Mambo 4.0.12 stable’; // A honlap neve
$phpmyadmin = ”; // A phpMyAdmin-hoz vezető útvonal
$popup = 0; // 0 = Off, 1 = On
$shownoauth = true; // Azoknak is láthatók legyenek-e a linkek és kategóriák, akik amúgy nem nézhetik meg tartalmilag
//**************************************************************************
//* INNENTŐL KEZDVE LEFELE SEMMIT NE VÁLTOZTASS MEG!!! *
//**************************************************************************
$local_backup_path = $absolute_path.’/administrator/backups’;
$pdf_path = $absolute_path.’/pdf/’;
$image_path = $absolute_path.’/images/stories’;
$col = 3;
$row = 3;
if ($directory !=’uploadfiles’){
$title[0]=’Story Images’;
$dir[0]=$absolute_path.’/images/stories’;
$picurl[0]=$live_site.’/images/stories/’;
$tndir[0]=$live_site.’/images/stories/’;
} else {
$title[0]=’Uploaded File Images’;
$dir[0]=$absolute_path.’/uploadfiles/$Itemid’;
$picurl[0]=$live_site.’/uploadfiles/$Itemid’;
$tndir[0]=$live_site.’/uploadfiles/$Itemid’;
}
?>


Pár dolgot még meg kell tenned. Az alábbi könyvtárak jogait állítsd 777-re



  • chmod -R 777 images
  • chmod -R 777 uploadfiles
  • chmod -R 777 newsfeeds
  • chmod -R 777 pdf

Nyisd meg böngésződben a tárhelyhez tartozó “phpmyadmin” felületet, mellyel az SQL adatbázist lehet menedzselni (a bixerver, eplanet és ultraweb is biztosít ilyen szolgáltatást, további részletek a honlapjukon). Keressük meg a “phpmyadmin” felületén a képen is látható “SQL” részt, ott tudjuk feltölteni a kiválasztott “*.sql” fájlunkat.
Tehát a kicsomagolt fájlban található “sql” könyvtárból töltsük fel a “mambo4.sql” fájlt a képen látható módon. (“tallózás” gomb – utána – “végrehajt” gomb).



A 3. képen látható az eredmény, ha minden rendben volt.



A böngészőben a lapot megnyitva már láthatod, hogy működik rendesen, úgyhogy mehetünk tovább a beállításokhoz. Ehhez be kell jelentkeznünk mint administrator.



Tehát a böngészőben menj az admin területhez (http://www.szervercime.hu/administrator/), és lépj be az alábbi adatokkal (5. kép):


username: admin
password: admin



Mikor első alkalommal jelentkezel be az Admin felületre, ne felejtsd el megváltoztatni az admin adatait (az emailnek is a sajátodat add meg). Ha ezt nem teszed meg, nem fogod megkapni a mambo által automatikusan küldött leveleket. :)


Kategóriák és alkategóriák


Olyan kategóriákat, illetve alkategóriákat is fel lehet venni az alapértelmezetten bal oldalon látható menübe, melyek nem a mambo rendszer részei (tehát nem modulok, kiegészítések stb.). Annyit viszont érdemes tudni, hogy alkategóriát csak úgy lehet felvenni pluszba, ha előtte már elkészült az a kategória, mely alá be lesz illesztve.


A tartalmi részek, szövegek formázása a szokásos HTML tag-ek használatával történik, a rendszer nem fogja magától formázni a szövegeket.


A grafikai testreszabás nagyon egyszerűen elvégezhető, ugyanis 1 PHP fájlt plusz a hozzá tartozó CSS-t kell csak módosítanunk. Ezek könyvtárai:



  • css
  • themes

Szerintem úgy érdemes csinálni, hogy az mindkét fájl esetében csinálsz 1-1 másolatot valamelyik default fájlról, átnevezed mondjuk a saját nevedre, és a mambo admin területén beállítod, hogy az az új theme. Utána lehet kezdeni a kísérletezést és egyből látható is a módosítás eredménye.


Körülbelül ennyi lenne amit le akartam írni, mindenkinek sikeres installálást kívánok :)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét