Sminkeljük Photoshoppal

Nyissunk meg egy képet, ahol meglágyítottuk az arcbőrt de még szeretnénk javítani a sminken.

Helyezzük fel a modell szemeire a szempillákat (Szempillafestés) majd adjunk hozzá egy új réteget (Create new layer).

Váltsuk a színt barack színre, majd az eclipse tool-lal tegyünk két ovális kört az arcra, ez lesz majd az arcpír. Ha megvan, mossuk el a réteget gaussian blur-ral, (Filter/Blur/gaussian blur) és a felesleges részeket radírozzuk le (pl ha a hajon is van belőle, okvetlenül szedjük le) a radár áttetszőségét állítsuk át 30%-ra (Opacity).

Ha ezzel megvagyunk, akkor váltsunk a Burn tool-ra, az opacityt állítsuk át 60%-ra (fent) és a szemhélyhajlatnál húzzunk csíkokat (közepes ecsettel) azért csak a szemhéj hajlatnál, mert ott kell erősebbnek lennie a sminknek, ha feltűnő tekintetet szeretnénk. Majd ez után az opacity-t állítsuk 25%-ra és a szemhéj többi részén is haladjunk át.

Ha “szemceruzát” is szeretnénk használni, akkor állítsuk kicsire az ecsetet (max 7px, ha RAW file akkor lehet nagyobb is. Attól függ, milyen nagy felbontású a kép) és az opacity-t tegyük 100%ra (fent) a burn tool-nál és szépen erősítsük meg a kontúrokat.

Most pedig sminkeljünk. Jelöljük ki a szemeket/ajkakat, (Lasso tool-lal, először az egyiket majd SHIFT lenyomása mellett a másikat is) és menjünk a layer menübe keressük meg a new adjustment layer menüpontot, majd nyomjuk meg a hue/saturation parancsot.

Jelöljük ki a colorize rubrikát és a felső csúszkával válasszuk ki a szem/száj színét, ha túl élénk a szín, akkor gyengíteni a középső csúszkával tudjuk, és ha sötétíteni/világosítani szeretnénk, akkor a legalsó csúszkával állíthatjuk át. Ha megtaláltuk a megfelelő színt, akkor nyomjuk le az OK-t, majd a felesleges részeket Stamp tool-lal fogjuk leszedni.

Legyen aktív a színréteg amit most készítettünk, a nemkívánt részleteket úgy szedjük le (az ALT gomb lenyomása mellett kattintsunk olyan helyre, ahol nincs színezék), hogy ráfestünk Stamp tool-lal (a stamp tool összhatásmódját gyengíthetjük, pár %-kal) pl a száj szélére, a szem belsejére és még ahol zavaró a festék.
Majd a stamp tool összhatásmódját csökkentsük 25 és 40 %-ra, így csak gyengíteni fogjuk a színt,.. ahol kell (a szemhéj hajlatnál hagyjuk mindig sötétebbre)

A képre, vagy az alábbi linkre kattintva letöltheted a részletesebb PDF formátumú leírást: arc lágyítása (PDF, 1.2MB)

Hue/Saturation segítségével megtudjuk változtatni a szemhéjfesék színét.

59 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Van egy kis gondom a szempilla felhelyezéssel… Azaz nemtudom mit kell csinálni vele és hogy. Megtennéd, hogy leírod nekem azt részletesen akár e-mailben akár ide. előre is köszi hello

  2. Csajok láttátok ebben a tananyagot? — > Szempillafestés PDF ott benne van hogy hogyan kell, hozz létre egy új réteget majd az új rétegre fesd a szempillát az ecsettel (a szempilla legyen aktív a brushokban) majd lenyomod a Ctrl +T-t és ott kiválasztod a Warp parancsot vagy pedig belemész és ott Edit/Transform/Warp így ráhaljítod a szempillát a szemre, ha megvan csináld ugyan ezt a másik szemre,… is és már a szemen is vannak a szempillák :)

  3. Sziasztok!nagyon hasznos ez a kis trükk de azt szeretném kérdezni hogy hol találok még más hasonló letölthető kiegészítőket pl.:haj és hasonlók.Köszi,

  4. Szia ürülök hogy számodra is hasznos volt a rtükk, elvileg minden ilyen dolgot ugy rakasztasz a képre (PL haj) és mindent kb így kell feltenni, nézz körül az oldalamot ott találsz szemfényeket szempillákat, lesz haj is de az a legjobb amikor magáról a képről másolod be a hajat új rétegként és azzal játszadozol :) Üdv: Mona

  5. Az sem baj, ha a szempilla nem brush-ként van meg (üres layerben), hanem jpegben, fehér alapon feketével. Csak rá kell húzni a képre és a Blending Mode-ot “Multiply”-ra állítani. Így ugyanis csak a sötét tónus érvényesül, a fehér nem. Ugyanez világos pilláknál “Screen”-ben. És természetesen a megfelelő méretre igazítani.

  6. lehet hogy én vagyok béna de sehonnan nem tudokletölteni,mert ahol próbáltam ott nem engedi megnyitni

  7. Szia! konkrétan brushokat keresel pl szempilla meg ilyenek? mert akkor próbáld meg a http://www.deviantart.com on bírod a keresőbe hogy brush vagy hogy Photoshop brushes és már meg is találtad,.. csak keresni kell lehet hogy keresel de nem jó helyen,.. de itt tuti találsz ;)

  8. Meg ugye nem mindegy a kompatíbilitás sem. Ha egy brush-t mondjuk CS3-assal csináltak, nem biztos, hogy a 7-esben meg tudjuk nyitni. Ha viszont letölteni nem engedi, akkor nincs mese, meg kell venni, vagy lelopni a képernyőről ;)

  9. Monabona! kösz a segítséget de az oldal amit írtál meg is találtam amit kerestem de olyan formátumban tölti le amit nem ismer fel a gépen függetlenül attól hogy tömörítve szedem-e le

  10. én pedig mindig onnét szedek le ilyesmit, leszei pl mondjuk winrarban, megnyitom és az már egyenesen Photoshop brush fájl tehát megnyitod és szépen a követző indításnál már benne lesznek a brushok, vagy pedig ugy tölti neked le hogy képek vannak akkor egyenként belerakod a photoshopba ugy hogy megnyitod a képet és van az Edit-ben olyan funkció hogy define brush vagy valami hasonló ugy müködnie kell :)

  11. Én is winrarban töltöm le de mikor kitömörítem akkor az ikonja az egy kis windows jel szel ami azt jeletni hogy nem tudja sehogysem megnyitni

  12. Arra a kicsi ablakot ábrázoló ikonra gondolsz? Az olyankor jelenik meg, ha nem tudja beazonosítani a fájlkiterjesztést. Néha egy duplaklikkel hozzárendelheted a programhoz az ABR kiterjesztést. Felajánlja, hogy webes szolgáltatással keresi meg a programot, vagy megkeresheted magad. Akkor keresd meg a programok között a photoshop.exe-t és rendeld hozzá. Ha úgy sem megy, akkor vagy a fájl sérült, vagy a winrar kócolódott össze. Ellenőrizd, hogy minden fájllal ezt csinálja, vagy csak kimondottan a PS brush-okkal. Én is a winrart használom, és a deviantról is szoktam letöltögetni hébe-hóba. Próbáld meg frissíteni, vagy újratelepíteni a winrart.

  13. Szialaki tudna nekem segiteni, h hol lehet arany ill. ezust szinu ecsetet talalni?

  14. Arany ill ezüst színű ecsetet? Hát ha bemész a boltba lehet hogy van :D amugy meg a színeket ki kell kisérletezned magadnak, keresd meg a palettán ami legjobban hasonlít aranyra és ezüstre és azzal fessél :) nálam ami “Aranynak néz ki” Fent a 2. az olyan sárgásbrna választás volt :)

  15. Gyerekek, na de most kérlek!… Tisztázzuk először is, hogy mi micsoda. Az arany és az ezüst nem szín, hanem egy anyag! A nyomdában is aranyfüstöt használnak a nyomtatáshoz, esetleg fémtartalmú festékeket. (többek között voltam nyomdász is, és nem tördelőszerkesztő, hanem gépmester, úgyhogy első kézből tudom) Ahhoz, hogy egy szín fémes legyen, bele kell keverni fémet, amitől csillog. Ez képernyőn nem nagyon fog menni, ha csak ki nem lakkozod, ez kábé olyan lehet, mint a virtuális ételkóstolás.

    Ahogy Monabona is megjegyezte, nézd meg a gyűrűd vagy nyakláncod színét, és ahhoz hasonló árnyalatot próbálj kikeverni. Az arany színe a halvány drapptól az élénksárgáig terjed, az ezüst meg még fehérebb a krómacélnál is, igazából tiszta fehér, egy nagyon lájtos kékes beütéssel. A ragyogást nem lehet megcsinálni, csak utánozni, különféle effektekkel, fénnyel árnyékkal, valamint sok-sok pepecs munkával, de akkor sem lesz igazi.

    Bizonyos dolgokhoz tanulni kell olyasmit is, hogy “anyag és gyártásismeret”, valamint “fizika” és “kémia”. Akkor nem keverjük az “idd ki-t” a “vidd k”i-vel. Nemrég például megkérdezte valaki, hogy mi az a “rádiusz”! Ezek ismertetése nem tartozik szorosan a Photoshop tanagyagába.

  16. Emberek! Ez csak 1 egyszeru kerdes volt, es eleg lett volna ra 1 egyszeru valasz is, ahelyett, h jol kioktattok…

  17. Jó, rendben van! Nem fogunk kioktatni a közeljövőben. Csak gondoltam, hogy ez egy oktató jellegű oldal, és tanulni szeretnének róla mások is, de nem baj.

    A jövőben majd tartom magam ehhez, és ha annyi lesz a kérdés, hogy “nem tudja valaki?…” annyi lesz rá a válasz, hogy “nem!”. Gondolom ez sokat fog segíteni, és tartalmilag is fel fogja dobni a lapot, és a gazdája majd meg fog dícsérni érte. Én kérek elnézést!

  18. Emberek! Nagyon koszonom a segitseget es bocs a tegnapi lelkizesert. Rossz reggelem volt.

  19. Sziasztok! Tudna nekem vki segíteni? Amikor de a szempillák “szemre szabásánál” amit elvileg így kell végezni |||edit->transform->wrap||| nekm nincsen transform opció és így nemtudok mit kezdeni az egésszel. Kérem ha tudjátok magyarázzátok el h mi a helyzet:) köszike

  20. ez értelmesre sikerült:D Szóval a szempillák “szemre szabásánál” amit elvileg így kell végezni** ez akart lenni:D bocsika

  21. Szia valószinűleg az lesz a gond hogy másféle verziód van amiben még nincs benne semmi gond akkor próbáld meg az edit -> distort-tal azzal kicsinyíteni tudod a pillákat a lényeg az hogy passzoljon a szemre :) (Nyomd le a ctrl+T-t és csak Shift lenyomása mellett húzd az egyik sarkat majd ha még paszintani akarod akkor engedd el a shift-et és a ctrlt nyomd le és úgy húzd valamelyik sarkát :) )

  22. A régebbi verziókban valóban nincs “Warp”, de Transform igen! A Transform már a 6-osban is szerepel az Edit menüben. Ha egy Ctrl-T-vel kiválasztottuk a Transformot, a keretbe kattintva jobb gombbal választhatunk, hogy elforgatni, méretezni, rézsútítani (na ezt szépen magyarul megfogalmaztam:), torzítani, vagy perspektivikusan akarjuk változtatni. De ezekre általában nincs is szükség, mivel ezek a paraméterek a fenti eszköztárban is hajszálpontosan belőhetők, valamint próbálkozni kell a sarkok cincálásával, a Ctrl; Shift; Alt vagy ezek kombinációjával. Én a Warpot amúgy is csak egy felesleges plusznak tartom.

    Apropó, a témába vág. Írni fogok a segédbillentyűk használatáról és hasznosságáról egy külön tutort is a későbbiekben, mert ez nélkülözhetetlen a PS-ben.

  23. én is hasonlót írtam ;) :D nekem azért jön be jobban a warp mert azzal egyszerre el lehet intézni mindent azért írom oda mindenhova amugy lehet hogy csak én látom az előző kommentem :)
    Üdv: Mona

  24. Igen, lehet, hogy egyrészt hasznos, én viszont évekkel ezelőtt dolgoztam más hasonszőrű programmal (a nevét nem írom ide, mert még megdorgálnak érte), és az alapból tudta ezt, csak éppen Mesh Warp-nak hívták benne, és hasonlóan működött a Liquvify-hoz. Annyival jobb mint a Warp, hogy nem csak egy 3X3-as területen torzíthatsz, hanem a számot tetszőlegesen adhatja meg az ember. Tehát nincs új a nap alatt. Ezek a technikák már régen léteznek, csak sorban adják ki őket, hogy legyen miért megvásárolni az új verziókat. Hogy mást ne mondjak, a Fibers egy viszonylag új, és viszonylag szegényes lehetőség ahhoz a random textúragenerátorhoz képes,t amit a fent említett program 3. verziójának alapfunkciója volt már a ’90-es években. A Vanishing Point szintén csak a kényelmet növeli, mivel ezt én már a 6-os PS-sel is produkáltam hasonló perspetktivikus másolásokat. Végülis, ha nagyon kisarkítjuk a dolgokat, a számítógép csak összeadni tud, mást semmit. Mégis mennyi dologra használható ;)

  25. Akkor jön a következő kérdésem:) Nekem photoshop elements 5.0 verzióm van, honnan tudnék egy újabb, viszont ingyenes verziót beszerezni?:S Ha lehetséges ez egyáltalán…Előre is köszi

  26. hello remélem tud valaki segiteni az a problémám hogy attol még hog rákattintok arra hogy perspektiva nekem nem lesz rácsos a négyzet .Van Valami megoldás?

  27. Szia! Ha jól tudom a CS2-ben és a CS3ban kell működnie a “warp” funkciónak. Ha lenyomod a Ctrl+T-t és ha megjelenik egy “négyzet” a kijelölt kép körül arra kattints rá a jobb egérgombbal és válaszd ki a legutolsó (tehát a hatodik) tulajdonságot (Angolul Warp) azt hiszem az a Perspektíva alatt található. és úgy megfognak jelenni a rácsok, ha viszont nem CS2 vagy CS3 a photoshoppod, akkor nem tudom hogy ott e lesz az a funkció. de nyugodtan megcsinálhatod ezt a többi fungcióval is, amik ott találhatók, (ugyan ott, csak a Warp felett) csak kicsit hosszadalmasabb lesz a munka de az eredmény ugyan az :)

  28. Az edit menüben található Free Transform funkciókat kell kombinálni a Filterekben található torzításokkal (distort), ezen belül találod a Spherize (talán gömbölyítésnek hívják magyarul), valamint a Pinch/Punch (dudorodás/horpasztás) funkciót. Szintén a torzítások között lennie kell egy Shear (nyírás) nevű valaminek is, ami a függőleges tengelyen hajlítja a képet. Végső soron ezekkel el lehet érni a kívánt eredményt, csak rengeteg munkával meg visszavonogatással meg szöszmötöléssel. De általában az ilyen szempilla átalakításnál egyszerűen ütsz egy Ctrl+T-t, majd a Ctrl-t lenyomva tartod, és a négy sarkát külön-külön húzigálva, nagyjából pászolni fog rá.

    A magyar fordításokért nem állok jót, azok saját kopirájtot képeznek :)

  29. Ezt az abr fájlt hogy kell megnyitni ? Odáig eljutottam hogy be kell másolni a PS megfelelő mappájába..de CS3-on belül hova ?? Melyik mappába ??

  30. ….:\Documents and Settings\…..\Application Data\Adobe\Adobe Photoshop CS3\Készletek\Ecsetek NEKEM IDE KELETT

  31. Hát ez biztos sokat segített… Figyelj, non! Az ABR (assorted brush) – válogatott ecsetek vagy ecsetgyűjtemény, a Photoshop eszközfájlja. Eszközként kell tehát használni. Ne próbáld simán megnyitni, mert úgy nem fog menni. Ki kell választani az eszközpalettán az Ecsetet (B). Ezután, a fenti eszköztárban az ecsetbeállításoknál (CS2-CS3l valahol jobboldalt felül) keresd meg az ecsetbeállításokat. Valami kinyitható panel vagy mi, azon belül tudod az ecseteket méretezni, váltogatni. Találsz benne egy kis ikont, ami egy újabb előugró menüt nyit. Ebben találod a menüpontot: Load Brush, vagy Ecset betöltése. Innentől kezdve a szokásos tallózással megkeresed a fájlt, ahová mentetted, és már dolgozhatsz is vele.

    Tényleg el kéne már azt a rossz beidegződést felejteni, hogy az ecsetet ide, meg ide kell rakni. Totál mindegy, hogy hol van, az a lényeg, hogy mindenki tudja, hová mentette. A Firefox például alapból az Asztalra ment mindent (de ezt is át lehet állítani), ahonnét később a helyére rakosgatja az ember a fájlokat. De ne adjatok már meg komplett útvonalakat, hogy hová kell menteni. Nem szentírás. Nálam például soha semmi nem kerül a C:Documents and Settings-be. A C: az én rendszerpartícióm. De van egy D partícióm is, azon belül egy Programok mappám, oda rakom a programokat, a ZENE mappába meg a zenéket. Ami nem rendszerfájl, annak nem muszáj a C-ben lenni, főleg nem az agyalágyult 25 egymásba ágyazott meg linkelt mappán belül. Ott aztán az életbe nem lehet megtalálni semmit.

    Az útvonalnak akkor van értelme, ha a programon belül is ugyanaz az útvonal van beállítva, mert akkor abból indul ki. Tehát érdemes egy idő múlva az ecsetet berakni az ecsetek közé, de ezt sem muszáj. Én a saját készítésű ecseteket, gradienteket, textúrákat, style-okat meg egyéb preseteket külön egy INSTALL nevű mappában őrzöm, és ezeket időről időre archiválom. Ennek így kell lennie, mivel, ha később netalán újra kell installálni a programot, akkor elfelejti az összes személyes beállítást, mivel az nincs a telepítőlemezen. Lehet csinálni külön akárhová egy “PS letöltések” nevű mappát, és azon belül szortírozni. Akkor soha nem vész el semmi, és mindig megtaláljuk a saját cuccainkat.

  32. Köszi,,megvan !!!! :)

    És még lenne vmi :) Ami nem teljesen ehhez a témához tartozik… de úgy látom hogy te profi vagy a Photoshop használtatát illetően.Hogyan tudom azt megcsinálni, hogy van egy képem (barátnőm van rajta ) és úgy megcsinálni mint pl egy reklámplakátot.. pl Diort szeretne. Egyszerűen ráírom a képre hogy DIOR és egy kis kontraszt stb és kész ?? :S:S Vagy azért ennél bonyolultabb ???

    Úhh.én télleg béna vagyok… mikor akarok vmit írni a képre v bárhova akkor ezt írja ki : Could not complete your request cause something prevented the text engine from being initialized..

  33. Jó, akkor vegyük sorra. A kérésed nem nehéz, csak egy kis gyakorlatot kíván. Gondolom, a Dior-ruhára gondolsz. Először is keresni kell egy Dior-logót a Google képkeresőjében. Aztán ezt a logót kell utólag a képre montírozni. Tulajdonképpen csak ki kell megfelelően jelölni, aztán rátenni a ruha megfelelő részére. Ezután egy kicsit módosítani kell a logó perspektíváján, hogy tényleg úgy nézzen ki, mintha az magán a ruhán lenne, vagyis térbelivé kell tenni.

    Ez, mint mondtam, nem nehéz dolog, csak éppen gyakorlatot kíván. Először is meg kell tanulnod, hogy egy kép bizonyos részeit hogyan lehet kijelölni, és kivágni. Erre találsz az oldalon tutorialokat, többet is. Érdemes ezzel kezdeni a tanulmányokat. http://www.tutorial.hu/alapveto-tudnivalok/ Ezt sajnos nem lehet megspórolni. Utólag pedig, hogy hogyan lehet a kép perspektíváját csűrni-csavarni, torzítani. Több módszer is van erre. Az egyik, A Free Transform (szabadkézi átalakítás), azon belül a warp (vetemedés, görbülés) effekt. Vannak még egyebek, (Vanishing Point, Liquify), de ezekkel még egyelőre nem kell foglalkoznod.

    A következő, a hibaüzenet. Bevallom, sokkal találkoztam már, de kimondottan ezzel még nem. Ha jól értem, valami olyasmi akar lenni, hogy ” Nem teljesíthető a kérést végrehajtása, mert valami megakadályozta a szövegeszköz beállítását.” Vagyis, valami olyasmi történt, ami lehet egy rendszergubanc, mivel nem tudja a szövegeszközt kezelni a program. Ha valaki jobban ért angolul, hátha megmondja, hogy tényleg mi is akar ez lenni. Elvileg, ha a T-t megnyomod, akkor automatikusan át kell váltania a szöveg eszközre, és egy kattintás után, már csak gépelni kell a szöveget. Itt valami más forog fenn!

    Még néhány jótanács a végére. Tartsd tiszteletben a Szabályzatban foglaltakat! Itt elsősorban arra gondolok, hogy mondatonként egy-egy újabb üzenetet írsz ki. Valamint azt is, hogy nem illik mailben választ kérni, mert az oldal gazdája ezeket nem szereti. Ha mailben kéred a választ, abból csak te tanulhatsz, ellenben ha ide írjuk, abból később más is okulhat. Nem szégyen, ha valaki nem tud valamit, és megkérdezi. Ha ezeket betartod, az oldal a segítségedre lesz, ha nem, akkor csak letolásokat fogsz kapni mindenkitől. Hidd el, ezeket a szabályokat a józan ész nevében hozták, és így nem is nehéz betartani. Akkor egy kis szorgalommal, nagy hasznodra lesz az oldal a jövőben is.

    Sok sikert!

  34. Csacskakata kérdése ugyan már nem látható, de azért hátha hasznos lesz az infó- Lehet, hogy kimoderálódott.

    Nos, a “pinch” csipkedést, összeszorítást, préselést jelent. A punch, pedig egyrészt lyukasztást, másrészt egy nagy maflást az ember képébe. A PS-ben ezek az effektek inkább olyan hatást fejtenek ki, hogy a pinch kihúzza a kép közepét, a punch pedig benyomja az ellenkező irányba. A “distort” pedig egyszerűen torzítás.

    A magyar kezelőfelületen bárminek is fordíthatják, még kárikittyomnak is. Ha lehetőséged van rá, használd inkább az angolt.

  35. Szia!szeretném tudni..mivel elakadtam hogy ugye letöltöttem a szempillákat..és rámentem ahogy mondtad az Edit-re és nekem ott nincs olyan hogy define Brush present:S:S ennyire hülye nem lehetek.. szted mit csináljak?

  36. Nekem az a gondom ,hogy amikor kiszeretnék húzni egy szemet, fehér színnel csinálja nem feketével ,pedig burn tool-al csinálom ..

  37. Nálam alapból sötétít a Burn Tool, biztos, hogy az van neked kiválasztva? (Próbáld meg úgy, hogy lenyomva tartod az Alt-ot.)

  38. Hello, segítsen nekem valaki pls. Éltelenítésnél ezt a hibaüzenetet kapom mindig:
    Nem lehet éltelenítés eszközt használni mert a réteg tartalma nem szerkeszthető közvetlenül!

    Hogy tudom ezt z üzenetet elhárítani? Step by Stepre kérném a segítséget mert eléggé amatőr vagyok. köszönöm sziasztok

  39. hááát, ha leírnád még azt, hogy melyik az a réteg?
    Ha a háttér az (szerintem), akkor azt a layer palettán egy duppla katt+OK kombóval “mezei” réteggé alakíthatod…

  40. Erre nagyon kíváncsi lennék, mert ilyen hibaüzenettel még nem találkoztam! Az ilyesmi olyankor szokott előfordulni, ha vektoros tartalmat akarsz pixelesen szerkeszteni. De akkor meg azt mondja, hogy a művelethez először raszterizálni kell a réteget. Ha nem raszterizálod, akkor sem jelenik meg ez az üzi.

    Ha a réteg láthatósága ki van kapcsolva, vagy ha a pixelek le vannak lakatolva, akkor sem kapsz ilyen üzenetet, mert akkor meg az egész filter menü inaktív.

    Rákerestem a Goolge-ban is; egyetlen találatot dobott ki, de azon sem volt semmi. Keresőkifejezés: “Could not use the blur tool because the content of the layer is not directly editable.”

    Csinálj már egy képernyőfotót az egész képernyőről, hogy minden látsszon rajta, az üzenetablak is, hadd sasoljuk meg, mert valami nagyon nagy árulás forog fenn itten!

  41. Sziasztok.
    Nekem az a gondom a pilla felhelyezéssel,hogy egyáltalán nem természetes.Értem ez alatt,hogy itt a képen tényleg olyan mintha onnan nőtt volna ki.Én meg rányomok ecsettel és mintha bélyegzővel odaplecsniztem volna.Hiába állítom az opacity-t kisebbre,nagyon csúnya természet ellenes.:(

  42. A baj valószínűleg tényleg abból ered, hogy a ceruza eszközt használod. A ceruza és az ecset között ugyanis van egy alapvető különbség. A ceruza nem ismeri az élsimítást (anti-alias), az ecset pedig igen. A ceruzával rajzolt vonalak – ha azok nem vízszintesek vagy függőlegesek, rücskösek lesznek. Az ecset az anti-alias alkalmazásával kisimítja ezeket a cikkcakkos pixeleket.

    A megoldás tehát az ecset eszköz használata. Ha nem fog, annak több oka is lehet. Ami hirtelen eszembe jut, hogy le van véve az áttetszőség és az erősség mondjuk 0-ra. Ellenőrizd az ecset eszköz fenti eszköztárán a beállításokat. Lásd a képet: http://i43.tinypic.com/2gv070z.jpg

    Így már fognia kell!

  43. Sziasztok.
    Megint én.Az lenne a kérdésem,lehetséges-e,hogy azért nem sikerül mert ceruza eszközzel csinálom?Ugyanis próbáltam az ecset eszközzel,de az nekem valamiért nem fog.
    Valakinek valami ötlete,hogy miért nem?
    Köszönöm.

  44. BonFire nagyon köszönöm.A beállítással volt tényleg gond.Most már nagyon szépen fog.
    Köszönöm még egyszer.:)

  45. @hm: Miért? Teljesen olyan, mint a kövér Yvette (aki teljesen babaarcú volt) Rejtő: Az előretolt helyőrség c. művében. :DD

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét