Tartalommarketing-stratégia 5 lépésben

A tartalommarketing ma egy nagyon divatos szó lett, amelyet ha konkrétan meghatározott célok mellett használnak, valóban nagyon sokat lendíthet az adott területen, de ha csak úgy a levegőbe durrogtatnak, akkor semmilyen, profitban is megmutatkozó hatása nem lesz.

Nem tudsz célozni, ha azt se tudod, hogy mi a célod

A legtöbben úgy állnak hozzá a tartalommarketinghez, hogy indítanak egy blogot és lesz ami lesz. Általában így semmi sem lesz. Mert ez a stratégia a többihez hasonlóan kizárólag akkor tud hosszútávon életképes maradni, ha lefektetjük a megfelelő alapokat. Mert azok a támpontok olyan biztonságot adnak, hogy mindig pontosan tudni fogod, hogy hová helyezd a hangsúlyt, a fókuszt. Ebben fogok most neked némi támaszt nyújtani, mert közösen elkészítjük azt a tartalommarketing-stratégiát, amelyhez semmi másra nem lesz szükséged, mint egy Excelre és sok-sok gondolkodásra.

Ma a marketing már nem az azt közlő felületről, hanem emberi kapcsolatokról szól

Ezt a mondatot nem én, hanem a BIGMarK alapítója, Ben Grossman találta ki és nagyon fején találta a szöget. Egyben megfogalmazta a tartalommarketing igazi erejét. Ez a stratégia a legtökéletesebb arra, hogy építsd a márkádat, bizalmat építs és szaktekintéllyé válj a területeden. Olyan emberré, akit érdemes követni és ezt nagyon sokan meg is teszik idővel.

Ám ehhez tökéletes alapokra lesz szükséged, hogy nehogy, már az út elején rossz sávba kerülj.

1. lépés: Excel-tábla létrehozása

Készíts egy Excel-táblázatot Content_Marketing_2015 névvel és ments is rá egyet gyorsan.

2. lépés: Terv felépítése

Határozd meg azt, hogy milyen céllal szeretnéd megszólítani az embereket. Mi az a kívánt hatás, amelyet üdvösnek tartanál? Több feliratkozót szeretnél, esetleg azonnali eladás a cél, netán meg akarod alapozni a későbbi értékesítés sikerét? Ezután válaszd ki azokat a csatornákat, amelyeken keresztül megszólítod a közönséget. Nagyon fontos, hogy tudd, hogy milyen hangnemben érdemes kommunikálnod a célközönségeddel. Erre nincsenek általános receptek.

Egyedül a próbálkozás, majd a rengeteg mérés és tapasztalatszerzés segíthet az utadon. Nagyon fontos, hogy leírd azt is, hogy egyes csatornákon keresztül milyen rendszerességgel szólítanád meg a célközönséged. Érdemes magát az URL-t is rögzíteni, mert könnyen lehet, hogy később szükséged lesz rá.

tartalommarketing terv felépítése

3. lépés: Fő üzenet meghatározása

Mielőtt belevágsz bármibe is, meg kell tudnod fogalmaznod a fő üzenetedet. Ez az a néhány gondolat, amely köré a stratégiádat felépítheted. Fontos, hogy a lehető legjobban célozz a célközönségedre és tudd azt is, hogy mi az, amiben te az ő életükben komoly segítséget jelenthetnél (misszió).

A fő üzenet mellett mindig lesznek másodlagosak is. Ezek nem határozzák meg feltétlenül a kommunikációt, de annál fontosabbak, hogy ne foglalkozz velük, másrészt erősíthetik is a fő üzenetedet. Amire még nagyon oda kell figyelni, azok a kulcsszavak. Térképezd fel, hogy milyen szavak hozzák lázba az olvasóidat és ezt folyamatosan mérd is, mert így elképesztő mértékben megnő a tartalommarketinged hatékonysága.

tartalommarketing fő üzenet meghatározása

4. lépes: Üzleti célok papírra vetése

Anélkül bele se kezdj az álmaid dédelgetésébe, ameddig nem tudod markánsan és nagyon konkrétan, tisztán megfogalmazni a céljaidat. Kritikus fontosságú, hogy oda célozz, ahol valóban van piac. Tehát „élő” piacot keress, ne egy olyat, amelybe már csak hálni jár a lélek, vagyis nincsen benne növekedési potenciál.

Mivel ez egy nagyon fontos pontja a tervnek (amelyen akár állhat/bukhat minden), adok néhány kiindulópontot is.

Azért mert te írni szeretnél egy feltételezett piacnak, egyáltalán nem biztos, hogy ők is kíváncsiak rád ezért tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak:

  • Úgy gondolod, hogy van a terméked, szolgáltatásod iránt annyi érdeklődő ember, hogy arra sikeres értékesítési, közösségépítési stratégiát alapozz?
  • Ezeknek az embereknek szükségük van azokra az információkra, amelyeket te tudsz adni nekik?
  • Pontosan érted, hogy mi lehet a fő motivációjuk, amikor a te terméked/szolgáltatásod mellett döntenek?
  • Hasznos számukra az, amit kínálsz és meg is tudják fizetni?
  • Ezt a célcsoportot eléred email-en, közösségi médián keresztül?
  • Ellenőrizd a Google-ban, hogy valóban sokan keresnek arra, amit te nyújtanál.

Amennyiben ezen túljutottál már csak egy dolgot kell tenned. Mérni, de azt jó sokszor. Mérd az összes eredményedet és hasonlítsd össze őket, készíts elemzéseket belőlük, majd minden negyedév végén rögzítsd a valóban realizált profitodat.

tartalommarketing üzleti célja

5. lépés: A konkurencia megfigyelése

Azt mondják, hogy azaz igazán sikeres, aki nem állandóan a konkurenciával foglalkozik, hanem a saját maga dolgával törődik. Ez nem teljesen igaz. Amennyiben csak azt nézzük, hogy a másik miért sikeres (és amúgy is meg sem érdemli), akkor valóban zsákutcába kerülünk. Viszont ha elkezdjük elemezni a lépéseit és azokból helyes következtetéseket vonunk le, akkor a konkurencia megfigyelése nem csak, hogy nem ront a helyzetünkön, hanem egyenes növekedési pályára állíthat minket.

tartalommarketing konkurencia elemzés

A feladat egyszerű. Találd ki az adott versenytárs legfőbb üzenetét, motivációját. Ha jól csinálja a dolgát, akkor hamar rá fogsz jönni, hogy mi is az. Ezután, írd körül, hogy milyen területeket fed le a kommunikációjával. Milyen platformokon és ezeken milyen gyakran, milyen stílusban, hangvétellel szól a célcsoportjához. Egyáltalán kik a célcsoportjai? Keresd azokat a területeket, amelyet kihagyott a számításaiból. Mert te ott tudsz igazán kitűnni, ahol más még nincs jelen.

Amennyiben ezt az öt lépést valóban tudatosan, sokat agyalva végigcsinálod, akkor biztos lehetsz abban, hogy megfelelő precizitással készítetted elő azt, hogy kiknek, milyen csatornákon, milyen gyakran és milyen céllal fogsz üzenni hatékonyan Erre az alapra már egy nagyon komoly és hosszútávú marketing-stratégiát is fel tudsz építeni.

Ha szükséged van egy profi tartalommarketing kampányra akkor klikkelj ide érte.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét