Online újság vagy? Jelentsd be magad!

Most olvastam az index-en, hogy 2011. június 30-ig be kell jelenteni az online újságokat, különben akár 1 milliós büntetésre is számíthatnak.

Hogy mely oldalakat kell majd bejelenteni, az egyelőre még homályos. Nem csak nekem, baráti/ismerősi körben sem tudtunk dülőre jutni, hogy pl. most a tutorial.hu-t vagy akár a mactippek.com-t be kell-e jelenteni.

Az index-es cikk ezt tartalmazza, de ez alapján csak annyi biztos, hogy semmi sem biztos. Hogy most rosszul fogalmazták-e meg vagy maga a törvény ennyire megfoghatatlan, az érdekes kérdés.

idézet:

Azokat az oldalakat kell regisztrálni a médiatörvény értelmében, „amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül”.

Nesze semmi, fogd meg jól …

Gazdasági szolgáltatásként csinálom? Elvileg (tudtommal) nem, de minek számít az hogy pl. adsense most van kint a lapon?

Az „amelynek tartalmáért valamely” rész most „és” vagy „vagy” kapcsolatban van a mondat első felével? Nagyon nem mindegy…

„szerkesztői felelősséget visel” ha ezen múlik, kiírom nagy betűvel hogy nem vállalok semmilyen a lapon megjelenő tartalomért felelősséget.

Vonatkozik ez azokra a lapokra, amelyeket külföldi szerveren hostolnak?

Szóval leginkább csak kérdések merülnek fel az emberben, ahogy az idiótaság újabb bizonyítékáról olvas. Az már csak hab a tortán, hogy a bejelentkező lapokat POSTÁN kell feladni..

Forrás: A hónap végéig még be lehet jelenteni az online újságokat

Hugyecz Görgy (Harder)
20+ éve munkám és hobbim is az online világhoz köt. Az utóbbi 10+ évben leginkább keresőopimalizálás (SEO) témában tevékenykedem, mellette pedig Google Ads és Facebook PPC fronton is segítem ügyfeleimet. Korábban 10+ évig webgrafika, sitebuild, weboldal készítés témakörben mozogtam.

24 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Harder: Ha hatósági szemmel nézzük, akkor a blogokat leszámítva mindegyik oldalt be kell(ene) jelenteni, ahol csak egy tutorial is megjelent valaha.

    Szóval sztem helyesen így szólna az idézet:
    „melyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, VAGY amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül”

    Csak kíváncsi vagyok, hogy ez hány százezer weblapot érint Magyarországon (arról nem is beszélve, ha mindenki bejelentené, akkor még jövő ilyenkorra se végeznének a médiahatóságnál az átfutással, szóval ez eleve halott ötlet szerintem). Valamint az megint más kérdés, hogy ha kiírjuk, hogy márpedig semmi felelősséget nem vállalunk, akkor a szöveg szerint nem kell bejelenteni.

    Én mindenesetre azért írni fogok a médiahatóságnak és számon kérem rajtuk, hogy akkor mi is van, mert ez így azért elég vicces (egy jó ügyvéd szerintem bármit belemagyarázhat ebbe a szövegbe).

  2. Szerintem is ott köt bele és az aki csak akar, de valószínűleg szándékosan is lett ennyire szarul megfogalmazva. :S

    Mindenesetre figyelni fogom én is a híreket e kapcsán, szóljatok Ti is ha tudtok valamit, mert ez nagyon sokunkat érint.

  3. Én is figyelni fogom, mert ha nagyon akarnám, akkor simán az összes hobbi weboldalt bele tudnám magyarázni, ahol akár egy árva forintot is kereshet az üzemeltető :S

    Az e-mail-t pedig mindjárt meg is írom, mert a 4 hét gyorsan elszalad és jó lenne legalább 1-2 hetet hagyni a papírmunkák elvégzésére, ha szükség van rá.

    Délután egyébként olvastam a bejelentő űrlapot az NMHH-n és szerepel a magánszemély szó is (vagyis én úgy értelmezem, hogy a hobbi weblapok is beletartoznak) az egyéni vállalkozás, stb. mellett, úgyhogy esélyes, hogy be kell jelenteni :S

  4. Az egész nem nagyon izgatna akkor, ha tudnám, hogy ebből nem fog hátrányom származni, de a politikusainkat (anélkül, hogy most politizálni szeretnék) ismerve erre igen csekély esély van. Valami szopatás biztos lesz benne/vele/általa és ettől tartok. :S

  5. Én is ettől félek, úgyhogy inkább kétszer is utána járok, mint, hogy egyszer egy millás csekket lássak a postaládában. Egyébként elküldtem az e-mail-t, utólagos engedelmeddel ezt az oldalt is megemlítettem az e-mail-ben, mivel nagyobb és régebbi, mint az enyém, így lehet, hogy komolyabban veszik a kérdést és esetleg válaszolnak is. :S

  6. Én is :) Remélem válaszolnak, mert nem szokása a hatóságoknak egy szimpla halandóval felvenni a kapcsolatot (nekem legalábbis ez a tapasztalatom :)).

  7. Szerintem meg ártani nem árt, ha egyébként nem jár költségekkel, csak egy kis utánajárással, meg néhány irat kitöltésével. Aztán hadd üljenek rajta.

    Nagyon nehéz a politikát kihagyni ebből, hiszen ez a következetesen ostoba „fuzzy” törvénykezés áthatja az egész jelenlegi kormányzást. Szinte nincs olyan törvény vagy rendelet, ami ne lenne gumiparagrafus, amibe aztán egy ügyes ügyvéd bármit belemagyarázhat, meg annak épp az ellenkezőjét is. Ha két papír kitöltésébe, meg egy félórás postai sorban állásba kerül, akkor megéri, hogy az ember nyugodtan aludjon.

    Szvsz.

  8. BonFire: Ez igaz, hogy két papír kitöltése és postán feladása még nem nagy valami, viszont én még 100 forintot se szívesen adok ki feleslegesen, szóval inkább marad az ingyenes infó kérés az nmhh-tól, arról nem is beszélve, hogy jó lenne tudni a hivatalos álláspontjukat, hogy egy szimpla google adsense már kereskedelmi célúvá teszi-e a honlapot, vagy nem, stb.

  9. Ez igaz, én is a fogamhoz verem a garast, meg nem szeretek a hivatalokkal szórakozni, de jobb az önvédelem. Emlékezz: a ThePiratebay-en sem tudtak sokáig fogást találni, pedig az jogsértő tevékenységet folytatott javából. Végül úgy „buktatták meg”, hogy kiagyalták: a hirdetésekből pénzt keresnek (ami különben mind elment az oldal fenntartására), és ezért ítélték el őket.

    Isten mentsen a mai kormány pandúrjaitól!

  10. Igen, ezt tudom és ezért is írtam egy e-mail-t az nmhh-nak, amiben megkérdezem, hogy mi a hivatalos álláspontjuk, mivel inkább egy postai levélküldést finanszírozok, mint egy millás csekket, és azt hiszem, hogy ezzel mindenki így van.

  11. Hello!

    Engem is érdekel a téma, ezért utánaolvastam, több oldalt átböngészve, s végül azt hiszem, megtaláltam a választ is közös kérdésünkre:

    „A fogalmak egyes kritériumainak vizsgálatát követően egyértelműen megállapítható, hogy a magáncélú vagy céges honlapok, szöveges és videós blogok nem tartoznak a törvény hatálya alá, azaz nem szükséges nyilvántartásba venni őket.”

    Forrás: http://nmhh.hu/index.php?id=hir&cid=13479

    Remélem, tudtam segíteni!

    Gergő

  12. Mostmár a webet is cenzúrázni akarják? Vagy legalább ellenőrizni! :S

  13. Már rég cenzúrázva van! Pl bizonyos oldalaknak amerikai szerverre kell költözniük, mert a magyar hatóság szerint nem eléggé polkorrektek. A Facebookon egy hónapja sem linkelni, sem a nevét leírni nem engedték. Aztán persze meggondolták magukat, mert sokan reklamáltak (én is), de ez már cenzúra a javából.

  14. Katasztrófa amit művelnek a parlamentben! Szerintem ők sem gondolták komolyan ezt a Média Törvényt!

  15. Olyannyira nem, hogy halva született rendelkezés volt, és ma már a kutya nem foglalkozik vele. Akkor minek egy törvény, ha nincs betartatva? Semmi következetesség. Így nem lehet tömegeket átnevelni, pedig szükség lenne egy jó nagy paradigmaváltásra a magyar nép részéről is. Sokáig tart, még akkor is, ha jól csinálják. Jó példa erre a dohányzásról leszoktató kampány. 20 évvel ezelőtt boldog-boldogtalan füstölt a tévéstúdiókban, tanárok az iskolai folyosókon. Ma meg már eszébe sem jutna senkinek, hogy csak úgy bárhol rágyújtson. Ez az átnevelés, de sokáig tart. Ha meg nem jól csinálják, akkor még tovább, vagy sosem következik be az áhított végeredmény.

    OFF: elnézést a sok burkolt politikáért, de a bejegyzés is kapcsolódik hozzá szervesen.

  16. Szasztok.
    Tudom, hogy elvileg a blogokat nem kell bejelenteni, de az enyém(www.hirlap24.blogspot.com) egy hírlap-blog. Több ismerősöm is blogon csinál hírlapot, azt szeretném hát tudni, hogy be kell e magunkat jelenteni (remélem nem, mivel még gyerek vagyok, vagyunk). Ha segítenétek megköszönném.

  17. &JAnonymus: most itt az a baj, hogy kábé mindenki vakon van. Mi is csak találgatunk itt. A kiskorúság sem mentség, ha valamelyik agyas kitalálja, hogy a gondviselő (apa, anya) tartozik felelősséggel a gyerekéért nagykorúvá válásáig, és őket bünteti.

    Én ezekből már bármit kinézek. :(

  18. Helyesen: „hitleri” – mivel melléknév. ;) Mondjuk sok mindent el tudok képzelni, de ezt azért mégse. Ahhoz sok-sok ész és fortély kéne. Nem elég maga a hatalom akarása. Kurázsi is kell. Ezek ahhoz tehetségtelenek (szerencsére).

  19. Harder, megjött az e-mail az nmhh-tól. Kb semmivel nem lettem okosabb.
    Itt a teljes szöveg:

    Tisztelt Tóth Ferenc!

    A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) 2011.június 3-án érkezett elektronikus levelére válaszolva az alábbiakról tájékoztatjuk.

    Levelében azzal kapcsolatosan kér a Hatóságtól felvilágosítást, hogy egy adott informatikai oldalnak van-e bejelentési kötelezettsége a Hatóság felé.

    A sajtóterméknek (a napilap és más időszaki lapon túlmenően) az az internetes újság vagy hírportál tekinthető, amelyet gazdasági szolgáltatásként nyújtanak, amelynek tartalmáért valamely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság szerkesztői felelősséget visel, és amelynek elsődleges célja szövegből, illetve képekből álló tartalmaknak a nyilvánossághoz való eljuttatása tájékoztatás, szórakoztatás vagy oktatás céljából, nyomtatott formátumban vagy valamely elektronikus hírközlő hálózaton keresztül.
    A weboldal ebből következően internetes sajtóterméknek kizárólag abban az esetben minősülhet, ha a szolgáltató médiatartalmat nyújt és ezt gazdasági szolgáltatásként végzi, amelynek tartalmáért a gazdasági társaság szerkesztői felelősséget vállal.
    Gazdasági szolgáltatás az önálló, üzletszerűen – rendszeresen, nyereség elérése érdekében, gazdasági kockázatvállalás mellett – végzett szolgáltatás.
    Az Mttv. szabályai értelmében a Hatóság regisztratív tevékenysége során a hozzá bejelentett sajtóterméket – amennyiben a bejelentés a formai és tartalmi előírásoknak megfelel, nem áll fenn összeférhetetlenségi ok, és névazonosság – 15 napon belül nyilvántartásba köteles venni. Fentiekre tekintettel a nyilvántartásba vételi bejelentés olyan önkéntes jogkövető magatartás, amely során a bejelentőnek a jogszabály ismeretében magának kell eldöntenie, hogy a bejelentendő termék internetes sajtóterméknek minősül-e, illetve ezen belül is azt, hogy internetes sajtótermékét hírportálként, vagy internetes újságként kívánja-e nyilvántartásba vetetni. A nyilvántartásba vétel során a Hatóságnak nincsen tényállás tisztázási és mérlegelési lehetősége. A jogalkotó a sajtótermék kiadójára (alapítójára) bízza tehát annak eldöntését, hogy „termékét” sajtóterméknek tekinti-e, és azt szerepeltetni kívánja-e ezért a hatósági nyilvántartásban vagy sem.
    Amennyiben a fenti tájékoztató alapján az Ön által üzemeltetett honlap sajtótermék, abban az esetben kell hozzánk bejelentést tennie.

    Az elektronikus sajtótermékekre nem vonatkozik az időszaki lapok nyilvántartásba vételéért és kezeléséért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló 20/2005. (VI. 16.) NKÖM rendelet, ezért a jelenlegi szabályok értelmében az internetes újság vagy hírportál (internetes sajtótermék) bejelentése esetén igazgatási szolgáltatási díjat – a díjakról rendelkező jogszabály megjelenéséig – nem kell fizetni.
    A bejelentéshez szükséges dokumentumokat honapunkon az alábbi link alatt találja meg: http://www.nmhh.hu/index.php?id=hir&cid=13476
    Bízunk benne, hogy tájékoztatásunkkal segítségére lehettünk.

    Budapest, 2011. június 14.

  20. Az én olvasatomban az oldalon megjelenő reklám ilyen esetben nem játszik szerepet. Itt az olyan oldalakról van szó, mint pl a lynda.com, ahol a videókból csupán előzetest láthatsz, amíg nem fizetsz a továbbiakért. Ez nyereségorientált oktatás. Vagy nyelvtanuló oldal, ahol a leckékért külön, vagy egyesével kell fizetni, ingyen max 1-2 próbaleckét mutatnak. A tutorial.hu nem ilyen.

    Az már más kérdés, hogy az ilyen oldalakat, mivel azok vállalkozások, egyébként is be kell jelenteni, ha más nem, az APEH felé, hiszen a jövedelem után adózniuk kell, hogy legálisan működhessenek, így ezek eleve be is vannak jelentve.

    Ui.: Egyébként nem az én olvasatom a mérvadó ebben az esetben. A legjobb az lett volna, ha írunk nekik egy nájsz ímélt valahogy így:

    Kedves NMHH!

    Mivel a sok bullshit közül, amit nyilvánosságra hoztak, nem tudok döntésre jutni az egyszerű eszemmel, ezúton elküldöm a weboldalam linkjét; a sok ráérő idejükben bizonyára érdeklődve fogják olvasni, és a tartalom alapján, majd Önök eldöntik helyettem, hogy tartozom-e bejelentési kötelezettséggel, avagy sem, ha már nem tanultak meg egyértelműen fogalmazni.

    LINK

    További jó munkát kíván: aláírás”

  21. A SEO fórumon van egy topic ahol szintén erről beszélgetünk, itt érhető el:
    Ezen már túl vagytok?
    http://seo.forum.hu/altalanos-beszelgetes-f3/ezen-mar-tul-vagytok-t12337/

    Kiemelném a legfontosabb részeket:

    djarni írta
    yilvántartásba vett sajtótermékek listája:
    http://www.nmhh.hu/dokumentum.php?cid=26946&letolt

    Pocakka írta:
    Ahhoz, hogy be kelljen jelenteni az oldalt, az alábbi MINDHÁROM kritériumnak meg kell felenie:
    1. Hírportál kritérium: álladóan frissített hírek, oktatási anyagok jelenjenek meg rajta. Ennek sok oldal megfelel az ügyintéző szerint, DE a 2. pont kiszűri jelentős részüket:
    2. Szerkesztői felelősséget kell vállalni a tartalomért, azaz saját terméknek kell megjelenni, tehát nem kopizott anyagoknak.
    3. Gazdasági tevékenységet kell folytatnia az oldalnak. Ebbe mondjuk az Adsense is beletartozik, mivel bevétel származik az oldalból.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét