2010 – megint megújult a tutorial.hu


Mint azt ma – illetve tegnap is részben – láthattátok, megújult a honlap, új külsőt kapott és pár új funkciót.

Az új wordpress theme

A theme-t nem én készítettem, egy megvásárolható wordpress theme aminek Zenko a neve. Elég sok “magazine” jellegű WordPress theme-t néztem meg és próbálgattam az elmúlt 1-2 hétben, végül ez tetszett a legjobban, remélem Ti is szeretni fogjátok. A közeljövőben még lesznek a lapon kisebb változtatások, de alapvetően a szerkezet és a megjelenés marad.

A theme vásárlás mellett egyébként azért döntöttem, mert a jövőben szeretném megint a tartalomra helyezni a hangsúlyt és így a munka jelentős részét (grafika és theme elkészítése) “megspóroltam, a fejlesztési időt is új cikkekre tudom fordítani.

A frissítés oka

A régi skint, a hibákat (hogy sokszor nem jelentek meg a cikkek plusz egyéb gondok is voltak) meguntam, úgyhogy gondoltam épp itt az ideje és új ruhát kap a tartalom.

A frissítés mellett szólt az is, hogy a jelenlegi tartalom – szerintem – már nem igazán volt áttekinthető a régi szerkezetben, ami a hagyományos blog felépítést követte (X mennyiségű tartalom a főoldalon és lapozni lehet jobbra meg balra).

Korábban a navigációt a tag-ekkel oldottam meg, a menübe statikusan, kézzel írtam meg a lapszerkezetet, aminek ugyan megvolt az az előnye hogy bármikor úgy alakíthattam át ahogy akartam, viszont a hátránya – mivel tag-ekre épült az egész – is kjött mostanra: kezelhetetlen lett a sok tag, nem lehetett igazán rendben tartani őket. Volt, hogy elfelejtettem 1-1 tag-et hozzácsatolni a bejegyzéshez, volt hogy rosszat írtam be, elég sok hasonló jelentésű tag született.

Ezeket most letakarítottam nagyjából és az összes cikket a lapon (több mint 1100 van és ennél is több tag) újrakategórizáltam (nem 5 perc alatt lett meg ez sem :D), mivel eddig alapvetően 2 kategória létezett (hír és tutorial).

Új cikk csoportok

Most az új kategóriarendszerben ezeket a csoportokat hoztam létre:

Hírek
Hírek részben a lapról, részben pedig a nagyvilágból. Itt találsz minden olyan cikket mely nem kimondottan tutorial, de a témában érdeklődők számára érdekes lehet.

cms
content management system – avagy tartalomkezelő rendszerek. Ebbe beletartozik a WordPress, Drupal, Joomla, vBulletin, Invision Power Board, Frog CMS, Textpattern, CMS Made Simple és még sok egyéb hasonló rendszer.

Kódolás
Elsősorban sitebuild és programozás jellegű leírások, melyek érintik az XHTML, css, php, MySQL, javascript (elsősorban jquery és Mootools), Actionscript és ASP területét.

Grafika
Grafika témájú leírások pl. photoshop, gimp, mintázatok, ikonok, háttérképek témában.

Egyéb
Szoftverekről, CMS-ekről, flash-ről, keresőoptimalizálásról, keresőmarketingről és még sok más egyéb, érdekes témáról találsz itt tutorialokat.

Az elején ennél egy jóval bonyolultabb kategóriarendszert találtam ki, de aztán rá kellett jönnöm hogy megint el fogom bonyolítani, úgyhogy végül ezek maradtak. Gyakorlatilag ebbe az 5 témába bármit be lehet tenni és ami infót még 1-1 cikkhez szeretnék csatolni, az megy a tag-ek közé.

Remélem hamar megszokjátok és megszeretitek ez a kinézetet és struktúrát is, szerintem használhatóbb lett az egész honlap nem csak nekem, hanem ami igazán fontos, Nektek is.

Kapcsolódó bejegyzések:
  • Eljött ez a nap is, megint nagyobb változás történt a honlap életében. :) Aki a blogomat követte, már értesülhetett róla hogy ez várható, csak a napját nem közöl …

  • Ismered a Pinterest.com-t? Ha nem, olvasd el az alábbi cikkeket, jól összefoglalják, miért is olyan “nagy szám” ez a viszonylag új oldal.Mi is az …

  • Ez egy apró kis leírás lesz, de talán másnak időt spórolok meg vele. A wordpress nyelvesítésről van szó, de nem az alap rendszeréről hanem a theme fordítás részé …

  • ha WordPress oldalhoz szeretnél egy új theme-t, nagyjából az alábbi lehetőségeid vannak:1.) Elkészíted magadnak 1.1) Felépíted nulláról 1.2) Átalakítasz …

  • Itt a blogon is többször volt már szó a WordPress-ről és úgy általában a biztonságról, szerintem nem lehet erről elégszer beszélni. A wordpress-t remek rendszern …

A cikket beküldte: Harder (http://blog.harder.hu)

42 hozzászólás

  1. ViZion says:

    Gratula, Jó lett, csak a címoldal még nem világos nekem :(
    Talán nem fél kettőkor kellene megfejtenem…?
    A cikkeknél viszont jó. a cikk ajánlót a cikkek végéről hiányolnám, vagy csak itt nincs?

  2. Harder says:

    A címoldalon mi nem világos? Szívesen segítek, csak tudjam mi a gond. :)

    A cikk ajánló még nincs fent, ez is meg egy tucat másik kisebb feature még hátravan, a hétvégén szerettem volna a meglévő tartalmat és az aktuális funkciókat gatyába rázni, a többi ezután jön.

    A kapcsolódó cikkek is pont egy probléma volt a korábbi lapon, ugyanis az tagrendszerre épült és elég összevissza adta ki a cikkeket. Pont most raktam ki egy bejegyzést, hogy lehet ezt plugin nélkül is megoldani, ezt megvalósítom valamikor a héten.

  3. Vizion says:

    Nah az engem is érdekel, mert elsőre én is a tag+feltöltés időpont kombóra gondoltam. Van ennél jobb? Vmi komplett megoldás kellene, mert nálunk tul. képpen még a tagok is jórészt hiányoznak.
    A címlapnál rögtön a felső sorban a kiemelt cikkeket furcsállottam, mert alata is az van, sőt, több is van a kategóriáknál (ez tetszik is, átláthatóbb). Szép ez a téma.

  4. codee47 says:

    Én is csatlakoznék, egész pofás lett. Gratulálok!

  5. Nekem a régi jobban tetszett, de ez sem rossz! És legalább elsőre bejönnek a cikkek, nem kell 10x frissíteni, hogy olvashassam!

    Gratula, további jó munkát!

    Mahone

  6. Még egy apróság: Ha lesz időd, a hozzászólásoknál, és bejegyzések címe alatt magyarosítsd a dátumformátumot!

  7. Harder says:

    A bal felső sarokban a “legfrissebb hírek” tulajdonképpen megegyezik a lap végén található “Cikkek időrend szerint” résszel, csak annak egy kivonata, rövidített változata. Itt kategóriától függetlenül mindig az aktuális legfrissebb anyagok láthatóak.

    Tőle jobbra általam meghatározott 3db kategória utolsó bejegyzése jelenik meg, majd a felső rész jobb szélén “népszerű cikkek” alatt azok a bejegyzések jelennek meg, melyek kapcsán a legaktívabbak voltatok.

    Ezután az 5 főkategória jön, mindegyikből 1+3 friss cikk, majd a lap végét az összes cikk zárja, melyet időrendben lehet megtekinteni (ennek kivonatos formája van a bal felső sarokban).

    A jobb oldali oszlopban pedig a “szokásos” részek vannak mint pl. tag-ek, keresés stb..

    Az egyes cikkek oldalán lesz majd még plusz funkció, mint pl. a kapcsolódó bejegyzések, ezen még dolgozok, mert először mindenféle megoldást localhost-on tesztelek és csak ha minden okés, kerülhet a lapra.

    Igaz, hogy így 1-1 cikk a főoldalon többször is szerepelhet (ha friss), de úgy gondolom az új anyagokra amúgy is fel kell hívni a figyelmet. :)

  8. Gomby says:

    Nagyon jo lett. A regi design mar amugy is egy cseppet elavult volt. Tetszik ez kontrasztos deszign.

  9. VizionHun says:

    Nah, a kedvedért még Gravatarra is regeltem… Csak a Vizion foglalt volt, így az internésönel onlánygémer nickemmel próbálkozom… ha a default jelenik meg, akkor kérek instrukciókat, mert nem akarok ilyen fura zöld pacalként szerepelni…

  10. Harder says:

    Rendben megjelenik az ikon. :) Egyébként a gravatar elég sok blogon be van kapcsolva, érdemes használni. :)

  11. Balou says:

    Vizion: a gravatar tudtommal e-mail cím alapján kéri le az avatarodat, nem név alapján :) úgyhogy maradhatsz nyugodtan Vizion :)

    Amúgy tényleg jó az új design, bár még picit szokatlan nekem :) Kell egy kis idő, amíg hozzászokik a szemem az elrendezéséhez, hogy hol vannak az új hírek :)

  12. Harder says:

    Bizony, mail alapján megy a kép lekérése, úgyhogy nem kell nevet változtatni :)

  13. Vizion says:

    Hááát, akkor nem tudom hol voltam, de bizony usernévként nem fogadta el a Vizion-t…
    Mondjuk lehet, csak oda kellett nekik egy usernév…
    Sebaj, csak így nem látszik a BF2142 felirat…
    Harder a macedben elég jó a vas, csinálhatnál játék servert… :)

  14. Harder says:

    Ha még játszanék, talán lenne esélye, de így … :D

  15. Bence says:

    Hú, a JavaScript programozás jól jönne. Abból erősen le vagyok maradva. :D

  16. Bence says:

    @Vizion: mert oda külön usernév kell, de az e-mailcímet nézi. Először én is bajban voltam egy oldalon ezzel.

  17. Oli says:

    Üdv!
    Segítsetek már! Hogyan tudok avatart beállítani magamnak itt az oldalon?
    Sehogy sem jövök rá :(

  18. Thomas RC says:

    Húha… első ránézésre kicsit káosz lett a fejemben, hogy mi ez a sok minden a főoldalon. De valóban jobb ez a felépítés, csak szoknom kell.

    Ami viszont zavar, hogy a sablon túlságosan egyszínű, komor hangulatot tükröz, mintha egy olyan helyre tenném be a lábam, ahol síri csend és feszültség uralkodik. Szerintem ez a szürke-fekete sablon színileg rossz választás volt, de lehetne kicsit alakítgatni rajta, hogy barátságosabb hangulatot tükrözzön. Én pl. élénkebb, “web2″-es színeket tennék be a gomboknak, a szürke háttér helyett valami melegebb színt és a betűk fekete egyszínűsége helyett is valami halványabb színt alkalmaznék. Mivel konkréten nem tudom megmutatni, hogy milyenre gondolok és mivel általában a CSS buzeráláskor alakul ki bennem a megfelelő színvilág, ezért csak ennyit tudok erről írni.

  19. Harder says:

    A világos alapszínen valószínűleg a későbbiekben sem változtatok, de a szürke és sötétkék részeket tervezem átszínezni (én is valami vidámabb, barátságosabb színvilágot szeretnék), csak ez valahol az utolsó task a listámon, amit a lappal kapcsolatban összeírtam. :)

  20. Harder says:

    Oli,
    A hxxp://en.gravatar.com oldalon kell regisztrálnod. A szolgáltatás lényege, hogy egy képet beállíthatsz magadnak (avatar) és ezután bármilyen blogon – ahol ez a gravatar szolgáltatás elérhető – a képed jelenik meg, ha ugyanazt a mailcímet adod meg hozzászóláskor.

    Bővebb információkat itt találsz róla: Gravatar

  21. bugadani says:

    No ugyan meglehetősen régen lehetett rólam utoljára hallani errefelé, de nehogy valaki is azt higyje, hogy eltűntem, figyelemmel kísérem a lap alakulását :)
    A téma tetszik, pofás, csak így 10 után kicsit égeti a szemem a világosság (tudom, részint a monitorom, részint meg a szemem hibája is :) ). Viszont van egy pici hibája, itt a kommenteknél a Küldés gomb szürke háttere kicsit sötétebb a háttérnél (legalábbis FF3.6.4-ben)
    De csak így tovább!

  22. Harder says:

    Köszi hogy szóltál, javítottam!

  23. Oli says:

    Kösz az infót!

  24. Balou says:

    Harder, direkt nincs link pl. a tutorial.hu forumra? :D

  25. asam9 says:

    Nagyon jó lett, gratula hozzá! :)
    Én is csak a fórumot hiányolom róla, de gondolom az alakulóban van.
    Még egy apró észrevétel a Legfrissebb hozzászólások-hoz:
    “…iPhone állítólag meg az�…”
    Van ez az ismeretlen karakter, nem tudom miért lehet, minden más hozzászólásnál jó.

  26. Harder says:

    Dehogyis, simán kiment a fejemből hogy arra is tegyek linket, annyira nem használom már. :) Igazából tudtam már a wp-re átálláskor, hogy a fórumot ezzel kinyírom, de nem bántam meg, mert sokkal jobb hogy 1-1 cikk alatt lehet írni (szerintem).

  27. Harder says:

    Tényleg hiányoljátok a fórumot? Igazából annyira nincs már használva, hogy ezért is ment ki a fejemből (még én sem nagyon látogatom, nem írok oda).

    Az a karakterhiba néha megjelenik de nem tudom mi lehet az oka, ha van vmi ötlet, szóljatok pls.. :)

  28. asam9 says:

    Személy szerint – bár mostanában ritkán írtam oda – hiányolom, mert a nem cikkekhez kapcsolódó kérdéseiket is fel tudják ott tenni az emberkék :) Mondjuk azt is újra lehetne persze kategorizálni, de gondolom az milyen nagy meló és kisebb gondod is nagyobb annál, viszont ha egyszer a későbbiekben lenne rá időd én örülnék neki :) BlackY nem biztos, mert kevesebb lenne a szabadideje :D

    Ha lesz, mindenképpen szólunk :)

  29. asam9 says:

    Ezt találtam közben, hátha:

    http://lorelle.wordpress.com/2008/06/18/what-are-those-unknown-characters-in-my-blog-comments/

  30. Harder says:

    Köszi, de ez ahogy nézem inkább a böngészők karakterkódolásáról szól, itt viszont nem ez a helyzet mert default jók a commentek, csak ott van gond amikor a comment végi levágásnál spec (magyar ékezetes pl.) karakter van. Megnézem majd a template fájlokat mert lehet hogy csak vmelyiket UTF8-asnak kell menteni, annyi az egész.

  31. asam9 says:

    Jaa, nem néztem meg rendesen, csak láttam, hogy hasonló :) De igen, ha azok nem utf-8-ak, akkor tutkó az a baja, de furcsa lenne, ha nem azokban készültek volna.

  32. bubu001 says:

    huhhh… először azt hittem rossz címet gépeltem be. Tetszik az új design, csak meg kell szokni, de ugyanez volt az előző váltásnál is.

  33. arsen says:

    Nekem a design nem tetszik (unalmas, igénytelen), a szerkezet viszont jó lett, tartalmilag meg nagyon állat! Jó látni, hogy még mindig milyen erős a tutorialhu, csomó cikk van, amit érdemes elolvasni.

  34. Trianta says:

    A régi külső sem tetszett igazán, de ez mégkevésbé…
    Szerintem nem igazán áttekinthető.
    Ettől függetlenül a tartalom az jó, rendszeresn látogatom az oldalt továbbra is.

  35. Oli says:

    Szerintem jobban olvasható így, és meg is szoktam már!
    A küldés gomb színével valahogy nem vagyok kibékülve :D
    Azért meg tudom nyomni ám! ;)

  36. Harder says:

    Az a gombszín tényleg furcsa, de egyelőre nem foglalkoztam vele. :D

  37. BonFire says:

    No, én beregisztráltam erre a Gravatarra, de nem tudom befejezni a regisztrációt, mert a nickem foglalt, így nem hagyja. Úgy jártam, mint ViZion. Szóval hogy is kell oda regisztrálni, hogy a nickem is megmaradjon? Nem értem. Mi az, hogy emailcím alapján kéri le a képet? És mi lesz a jól bejáratott nickemmel? Most legyek haraposkutya223?

    Addig nem is fejezem be a regisztrációt, míg tanácsot nem kapok, mert így nem ér…

  38. BonFire says:

    Azt hiszem, leesett a húszfilléres, úgyhogy kérdésemet ünnepélyesen visszavonom. Rájöttem, hogy gyakorlatilag tökmindegy, ott mit adok meg, mert gyakorlatilag úgysem lépek be oda többé, másrészt itt van külön név mező, ahol megadhatom a nevet a szokásos módon.

    Amúgy nagyon nem tetszett, hogy a Gravatar “Shalom”-mal köszönt nekem. :((

  39. Harder: A legfrissebb hozzászólások és a facebook barátok dobozokat nem lehetne felcserélni? Nem tudom mást is zavar-e, de amikor csak ránézek a főlapra, hogy volt-e új hozzászólás (van hozzászólás RSS?), akkor egy pillanatra látom, aztán eltűnik, és le kell görgetnem. Maga a görgetés nem zavarna, de így, hogy előtte lehetne esélyem elolvasni (ha nagyon-nagyon-nagyon gyorsan tudnék olvasni :) ) a legfrissebb hozzászóló nevét, elég zavaró.

    BlackY

  40. Harder says:

    BlackY, más nem jelezte, de csak a kedvedért is átrendeztem, most már remélem jól jelenik meg nálad is. :)
    Ha RSS-ben követnéd, akkor: http://www.tutorial.hu/comments/feed/

  41. NB. says:

    Ne már! :S Pont megszoktam… Mondjuk így szebb.

Szólj hozzá
a 2010 – megint megújult a tutorial.hu c. bejegyzéshez

- Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <ul> <ol> <li>
- Forráskód beküldéséhez tedd a kódot ezek közé: <pre lang="php" line="1">Kódrészlet helye itt</pre>