Új grafika, új motor a lap alatt


Eljött ez a nap is, megint nagyobb változás történt a honlap életében. :) Aki a blogomat követte, már értesülhetett róla hogy ez várható, csak a napját nem közöltem és talán most többeket meglepetésként is fog érni.

A legnagyobb változás a grafika terén van, ezt nem is nagyon akarom tovább ecsetelni hisz láthatod. A régit már meguntam, ideje volt valami újabb, világosabb verziót csinálni viszont a zöld színt (és úgy általában a természetes színeket) szeretem, ez lett belőle. Remélem nem fogják sokan kikapcsolni a monitort mikor meglátják. :)

A másik nagyobb módosítás a lap motorját érintette, ugyanis az eddigi drupal-t leváltotta a wordpress. Ennek több oka is volt, de ezt majd később kifejtem egy hozzászólás formájában. Ja igen … 3. nagy változás, hogy ezentúl hozzá lehet szólni a cikkekhez. Persze csak kultúráltan! :D

A lapon így is sok tennivaló van még, hisz nem lehet értékelni a cikkeket, lesz egy kapcsolódó leírások modul, sok-sok kis apró módosítást akarok csinálni mind a kódban, mind pedig a grafikában/megjelenésben, van még fordítanivaló is a lapon, de ezek már menet közben fognak megtörténni.

Az átállásban nagy segítséget jelentett TLoF támogatása, ezúton is köszönöm neki!

Kapcsolódó bejegyzések:
  • Biztos többen is észre vettétek az elmúlt 1-2 napban, hogy egy új funkcióval bővült a lap – mégpedig a top 10 hír blokkal, ami fent látható “Hírek a nagyvilágból …

  • Mint azt ma – illetve tegnap is részben – láthattátok, megújult a honlap, új külsőt kapott és pár új funkciót.Az új wordpress themeA theme-t nem én k …

  • Igaz nem mai hír, de a lapon még nem volt róla szó és mindenképp említésre és elismerésre méltónak találom, hogy Nagy Gusztáv letölthetővé tette a “Webes tartalo …

  • A lapon szerepel már 2 üzenőfalas leírás, de ezek korábbiak kicsit. A Üzenőfal honlapra c. leírás 2004-es, míg a Üzenőfal készítése c. tutorial 2005-ös.Felme …

  • Az Etomite CMS-sel már akkor barátságot kötöttem, mikor először ezt használtam egy weboldal építéséhez, ez körülbelül 2-3 éve lehetett.A fórumon anno sok …

A cikket beküldte: Harder (http://blog.harder.hu)

73 hozzászólás

  1. lepke says:

    Húú, nagyon zsír lett. Megtiszteltetés elsőnek commentelni. Én szóhoz sem jutok. Megyek, szétnézek kicsit(már értem miért nem reagáltál arra hogy fél éves a blogod :))

  2. Harder says:

    Pont most reagáltam rá pár perce. :P … és üdv a lapon mint a az első hozzászólót! :)
    Közben most vettem észre, hogy még itt a hozzászólást részt faragni kell, ez kicsit kimaradt mivel állandóban belépve láttam ezt a részt. :)

  3. Bidu says:

    Gyönyörű lett és tetszik nagyon… :)

  4. BCS says:

    váóó ez meglepően gyors volt
    pont ilyen designre számítottam :D
    szép lett
    a fórumot is ilyesmire kellene

  5. Harder says:

    Thx mindenkinek. :) Igazság szerint nem akkor kezdtem el csinálni amikor a blogon megírtam a bejegyzést, már jóval előtte elkezdődtek a “munkálatok”, de akkor volt olyan stádiumban az egész, hogy már rá tudtam kérdezni az ilyen kívánságokra is.

    Éjszaka még szedtem össze, hogy miket kell csinálni a lapon, már most is jó hosszú a lista, úgyhogy egy darabig még eltart majd az átállás, de ezek a lap működését már kevéssé befolyásolják.

    Ha ez az egész kész lesz, esélyes, hogy a fórum is új skint kap, de egyelőre a 2 dolgot nem akarom egymás mellett futtatni, ez legyen meg.

  6. Balou says:

    Hmm,gyönyörű lett,grat Harder;) Irigyellek..én is akarok már ilyeneket csinálni :(
    Viszont van pár dolog,ami nekem fura..ez a Kulcsszavas rész nekem picit nagy, de aztán lehet,hogy csak meg kell szoknom :) Ami visoznt még furcsább,az itt alul van a kommentelési lehetőség alatt..a lap alja..direkt csúszik így ki az a fekete sáv a sötétzöld háttérre?

    Na…próbáljuk meg még egyszer..az előbb nem tudtam elküldeni, ezt a hibát kaptam vissza:
    Fatal error: Allowed memory size of 8388608 bytes exhausted (tried to allocate 4104 bytes) in /usr/home/harder/domains/tutorial.hu/public_html/wp-includes/cache.php on line 4

  7. Harder says:

    Balou,
    a fekete sáv alatt a footer sötétbarna részét érted (amiben a Ajánlott linkek stb… van)? Ha igen, akkor szándékos, ha nem, akkor kérnék róla egy screenshotot hogy mit látsz, mert valami hiba lesz.

    A memóriagondba bejegyzés küldésekor én is belefutottam (nekem küldés után fehér háttér jön be, vissza kell mennem a főoldalra), javítva lesz és köszi hogy szóltál. :)

  8. Balou says:

    Igen,arra gondoltam, de mostmár nincs gond vele, csak kicsit bebugosodott az FF-em,és érdekesen jelenítette meg,azért mondtam..(azóta dobtam egy frissítést..)

  9. Harder says:

    Akkor jó, ha rendben van. :)

  10. Sejby says:

    Húúú, ez nagyon szép lett. Gratulálok, először azt hittem hogy rosszul pötyögtem be a címet, aztán látom, hogy újult az oldal. :)
    Hát minden elismerésem …

  11. BCS says:

    Már látom lelki szemeim előt, hogy mindenki csinálni fog wordpressben egy tutorial oldalt és a nagyrészük pont így fog kínézni. :D

  12. TLoF says:

    Sok szerencsét hozzá :) Igaz még a héten publikálom a wordpress modulokat amik használva lettek hozzá, de akkor is :) Már bebizonyosodott, hogy nem a motor, és nem a kinézet visz egy ilyen lapot, hanem az, hogy legyen tartalom, felelős szerkesztő, aki szán arra időt, hogy frissitse, kaban tartsa a lapot. (még ha néha keveset is.)

    Emlékeztek egy pár éve mindenki fórumot nyitot, hogy majd nálla beszélgessenek az emberek. Lopott fórum motor, ingyenes / lopott skin, gyönyörüen megcsinált topic szerkezetek, és 3-4-5 ember postolt kb 50-et. (plussz a spam botok) Utánna meghalt a fórum, mert nem volt bene élet. Most kb ugyan ez van a wordpress-es blogkkal, és a tutorial site-okkal.

  13. BCS says:

    Hol publikálod ezeket, itt lesz majd a tutorial.hun?
    Vagy itt? http://tlof.hu
    Vagy van valami normál publikálós lapod amit csak én nem ismerek?

  14. BCS says:

    A nagyközönségnek szánt munkáid, össze vannak gyűjtve valahol?

  15. Balou says:

    A programozáson belül a PHP és a MYSQL rész nem működik,nem talál rá oldalt..pedig emlékeim szerint régebben voltak ott dolgok,nem?:)

  16. TLoF says:

    Nincs még hivatalos lapom. Egy csomó mindent ide postoltam a fórumba, vagy szétszorva vannak ahova éppen irtam a dolgaimat. (meg otthon az e:\www könyvtár :) ) a tlof.hu nem lessz devel blog. majd esetleg irok egy másikat. vagy egyszerüen nyitok ide egy részt.

  17. Harder says:

    TLoF,
    remélem hogy itt fogsz neki témát nyitni ;)

    Balou,
    Köszi hogy szóltál, javítottam a linkeket. Kicsit előre dolgoztam már, az okozta a gondot. :) Most működnek a linkek rendesen.

  18. Tupacko says:

    Ahogy azt már Harder blogján is megettem, minden elismerésem az új tutorial.hu-hoz. Gratulálok, nagy munka volt/van benne!

  19. Harder says:

    a PRE kódok jók, csak annyi a gond, hogy a drupal elfogadta simán a pre-t is, itt vizsont már be kellene állítani a nyelvet is. Úgyhogy végig kell mennem majd az összes cikken és ahol ez a lang nincs kitöltve, ott beírni. Viszont ezt nem lehet automatizálni, kénytelen vagyok manuálisan végezni mint a cikkek tag-elését.

  20. Zoly says:

    Nagyon zsír lett, nekem nagyon tetszik! Elismerésem… nagyon jó! Nagyon jók a színek, minden!!

  21. BonFire says:

    Hú, de meglepődtem. Tetszik az új felület, valahogy megnyugtatóbb az egész, tisztaságot sugall. Igaz, hogy most még nehezen találom meg amiket keresek, de hát ugye mint minden újat szokni kell. Aki keres, az talál. Őszintén nagyon szép lett, gratulálok Harder.

  22. Harder says:

    Örülök, hogy tetszik a lap nektek. :)

    BonFire,
    tudsz mondani példát hogy mit hol kerestél (és nem találtál)? A navigáció maradt kb ugyanott ahol eddig is volt, viszont lehet hogy látogatóként te más szemmel vagy logika alapján keresel dolgokat mint ahogy én arra számítok. Ha van konkrét eset, megnézném lehet-e javítani valamit a könnyebb navigálhatóság érdekében.

  23. BCS says:

    A kommentrész alatt lévő piros linket, meg a „régebbi hírek” linket én az “Ajánlott linkek”-el tenném egy vonalba, balra. Ha pedig nem, akkor mindkettőt középre, mint ahogy most a komment rész alatti piros link, hogy nagyjából egységes legyen.

  24. Gaf says:

    Harder, fogadd gratulációmat! Nem csak design-ban, hanem a tartalom elrendezésében is példaértékű lett szerintem az oldal, ez tényleg nagyon szép munka. Azon kevés oldalak egyike, ahol a nem csak a mondandó, hanem a külalak is első osztályú. Tényleg le vagyok nyűgözve, na… :-)

  25. adash says:

    hali! örülök hogy a zöld szín maradt :D tetszik az új design van egy két dolog ami még furcsa kicsit.. pl. sztem túl sok helyet foglalnak a kulcsszavak.. ezzel ellentétben a tartalomra mutató linkek a reklám mellett kicsit beszorultak. De ha így marad is hozzászokom majd valahogy:)
    Ja és a wordpresses doksi az engem is nagyon érdekelne majd.

    Szal még1szer grat! :)

  26. bergi says:

    Üdv mindenkinek! Nagyon nagyon nagy grat Harder, szép, igényes lett a design.

  27. BonFire says:

    Üdw Harder! Úgy látom, csak első pillantásra volt egy kicsit szokatlan, mindent megtaláltam. Jó alkotást mindenkinek!

  28. zsorka says:

    Nem szoktam commentelni, főleg nem üres dumát, de most megteszem, mert lenyűgözött az új dizájn. Elsőre és is úgy jártam, mint Sejby, azt hittem mellé nyomtam és mikor bejött az oldal, rögtön ki is nyomtam. Csak másodszorra kapcsoltam. Szóval baromi jól sikerült az “új ruha”. GRATULÁLOK!!! A kedvenc színeim. Nagyon-nagyon tetszik!

  29. ckow says:

    Jó lett, grat hozzá(: Tavasz télen, jó választás, főleg, hogy nincs hó. A kulcsszavak kicsit kilóg a sorból, gondolom a keresőoptimalizáláshoz kell.
    Még egyszer gratulálok, csak így tovább;)

  30. Tupacko says:

    Hat igen, wp-syntaxnak kell nyelvet adni. Szerintem valahol logikus is, mivel igy minden nyelv a sajat standard modjan szinezodik, formalodik.

  31. HSLaszlo says:

    Gratulálok, szép munka. Áttekinthető, jól olvasható, szemnek kellemes. Jó a kategória navigáció, és a linkfelhő is. Az érdekelne, ha nem titok, hogy a tag-eket milyen módon generáltátok a régi cikkekhez?

  32. Harder says:

    A tag-eket a régi jól bevált módon csináltam: végigtageltem kézzel az összes cikket. :) Ezt nem tudtuk volna programozással megoldani, nem léteztek a drupal-ban és megvolt a határozott ötletem, hogy hogy is szeretném ezt az egészet csinálni. Ennek feltétele volt, hogy cikkenként haladok és szabadon variálom a szavakat.
    Ha jól emlékszem, közel 750-800 tag lett így felvive a rendszerbe.

  33. HSLaszlo says:

    Bevált módszer :-) Agyaltam egy hasonló probléma miatt a kérdésen, de ezt nem tudtam automatizálni. Mégegyszer grat a munkádhoz.

  34. DjZoNe says:

    Király lett az uj design :)

  35. BlackY says:

    Már megint pár napig nincs időm a fórumra/lapra nézni, erre nem tök új az egész :)
    Gratulálok Harder, TLoF!

    BlackY

  36. BCS says:

    nem adja hozzá a kommentemet az xp kinézet cikkhez :(

  37. Harder says:

    BCS:
    Valamiért várólistára került, most engedélyeztem.

    BlackY,
    Köszönjük! :)

  38. kxmole says:

    Huh, gratula, szép lett, minden elismerés és köszönet. :)

  39. garrotter says:

    Hát ez nagyon szép lett.
    Találtam egy kis designe hibát oldalt: http://www.garrotter.hu/files/tutorial.hu.png
    A “Tartalom kezelő rendszerek” rácsúszik a szövegre
    FF, linux, 1152×864

  40. Harder says:

    Köszi, megnézem majd linux alatt mert ott másképp rendereli a fontokat, mint a többiben. Win/FF alatt csak akkor jelenik meg az a hiba, ha mostani 12-es méret helyett 14-re növelem a betűméretet.

  41. dani says:

    gratulálok nagyon jó lett az új oldal :))

  42. bolyzsolt says:

    Üdv Harder!
    Én is WordPress-t használok, és kódok megjelenítésénél van egy kis gondom. Ha a pre tagok között span-t is használok, a sima, egyszeres idézőjelet ( ‘ ) nem rendesen (függőleges vonalként) írja ki, hanem ferdén. Ezzel eddig nincs is baj, de ha valaki copy-pastel az oldalamról, akkor már pl. Dreamweaverben nem jól jelenik meg az idézőjel, és (gondolom) a php fordítónak is gondot okoz. Nem tudod véletlen, mi okozhatja ezt? Span nélkül tökéletes, csak akkor van bibi, ha van span tag a pre-ben.

    Egyébként jó lett az oldal, tetszik ;)
    Egyetlen kifogásom van: a kategóriákat nem lehetne felcserélni az Adsense reklámmal? Hogy baloldalt legyenek a kategóriák, mert így nem túl szembetűnő. Én keresgéltem egy darabig, mire megtaláltam :)

  43. Harder says:

    Tudsz mutatni egy mintakódot a blogodon, ahol megnézem a hibát? Az előbb próbáltam magamnál és nem volt gond vele, de nem vagyok biztos benne hogy jól értettem a problémádat.

  44. bergi says:

    Hali mindenkinek! Még1szer leirom, hogy nagyon jó lett az oldal, a napokba a tartalmat is átfutottam, meg is csináltam pár dolgot. Én is buzgó weblapszerkesztő vagyok, legalábbis szeretnék lenni mivel “csak” 16 vagyok. Van is oldalam, ennek a következő változatát csinálom éppen, na ezzel kapcsolatban lennének kérdéseim, hogy pl milyen p motor lenne a legjobb az oldalra, és azt megoldani hogy az egész oldal tartalmába lehessen keresni. Várom a véleményeket és ötleteket. Előre is köszi, jó éjt!

  45. Harder says:

    Gyakorlatilag bármely CMS megfelel, ha csak a kereshetőség a lényeg, nézz szét a opensourcecms.com vagy a cmsaward.hu oldalakon (ezeken elég sokat ki is tudsz próbálni telepítés nélkül).

  46. Csabeee says:

    Nagyon tetszik, gratulálok! Talán még a letöltési oldalt kéne hasonlóra megcsinálni, mert az egy kicsit úgymont kilóg! Mégegyszer nagyon gratula!

  47. Harder says:

    Annak is eljön az ideje.. :)

  48. bolyzsolt says:

    Itt a link, Harder:
    http://bolyzsolt.extra.hu/?p=12&preview=true

  49. Csabeee says:

    Szerintem még lehetnének smylik is a hozzászólásokba! Php-ben ezt egyszerű megvizsgálni, de ha jól tudom JS-ben is meglehet!

  50. Harder says:

    bolyzsolt,
    ezt a linket sajnos csak te látod, más látogató nem. :)

    Csabeee,
    hadd ne legyen ilyen smiliey-val tele a lap. :D wp tudja alapban, első volt hogy kikapcsolom minden wp-s lapon amihez közöm van.

  51. bolyzsolt says:

    Uhh bocs Harder, ez nagy hiba volt tőlem :) De mostmár kitettem főoldalra:
    http://bolyzsolt.extra.hu/

  52. Harder says:

    Ok, így már látom mi a hiba. A gond ott van, hogy rosszul használod a lang-t, spanhoz raktad a forráskód szerint és nem a pre tag-hez.
    Így kellene megadni a formázandó nyelvet és hogy a számokat jelezze (csak majd vedd ki a space-eket a kacsacsőröknél):

    < pre lang="php" line="1" >
    itt a kód
    < / pre>

  53. bolyzsolt says:

    Frissítettem az oldalamat, de így sem működik, sajnos. :( Próbáltam úgy is, hogy kivettem span tagokból a class-t, de úgy sem működik. :(

  54. Harder says:

    nem kell bele a span, a pre közé tedd a kódot ahogy irtam.

  55. bolyzsolt says:

    Akkor hogyan fogom formázni a kódot? :)
    Vagy én nem értek valamit?

    Megj.: kezdek átmenni offba, ha óhajtod megbeszélhetjük máshol is.

  56. Harder says:

    Mutatok egy képet (hxxp://www.tutorial.hu/temp/forum/geshi.gif) ennél jobban már nem tudom elmagyarázni. :)
    Ha így sem megy, akkor a többit mail-ben mert itt tényleg nagyon off lett.

  57. Oden says:

    Kalapot le! Sajnos már rég nem látogattam a lapot :(
    De ez egy kellemes meglepetés volt, reméllem ettől azért még nem hal ki a fórum

  58. ballor says:

    Halihó,

    szoktam olvasgatni a lapot és örömmel láttam a megújulását. Jobb lett, szebb lett! Érdekelne, hogy miért nem volt jó a drupal? Mennyire volt nehéz átrakni a drupalos cikkeket erre a rendszerre.

    ballor

  59. Harder says:

    A grafika mindenképp változott volna, a motor kérdéses volt. Anno, mikor az előző verzió elkészült, a drupal tűnt a legjobb választásnak, a wp akkor még kevesebb tudott, valahogy nem feküdt kézre.

    Azóta nagyon sokat fejlődött, változtak nálam is a szempontok e téren (mi fontos, mit szeretnék, hogy lehetne fejleszteni a lapot stb.) és amikor felmerült, hogy újuljon meg a lap, szóba került a wp mint motor.

    Mivel addigra a blog.harder.hu kapcsán már kicsit elkezdtem foglalkozni a wp-vel, adta magát, hogy az összes lapom e rendszerrel menjen, egyszerűbb kezelni, frissíteni stb.. ha nem többfele kell megosztanom a figyelmem.

    A cikkek átrakása TLoF konverter scriptjének köszönhető, ezzel nem volt semmi tennivalóm. Részleteiben inkább Ő tud nyilatkozni róla. :)

    A drupalt továbbra is jó rendszernek tartom, de most a wp-vel fog továbbmenni a lap. Kb ennyi. :)

  60. ballor says:

    Köszönöm a választ; a smink saját, vagy egy sablon? vagy egy átalakított dolog (kellemes a szemnek)

  61. TLoF says:

    Ballor:
    Egy grafikus saját referencia site-ján megkérdezni, hogy a grafika saját-e…. Háát szerintem nem bölcs huzás.

    Konverter: Mivel ezek a scriptek nem túl sokszor kerülnek lefutattásra, ezért ez egy elég durva darab, jónéhány helyen a tutorial.hu egyedi igényeire szabva. Természetesen akinek szüksége van rá annak oda tudom adni. Druapal 4.7.x => WP 2.3 konverter, fapados, és nem is teljes körű de indulási alapnak tökéletes.

    Hogy miért nem Drupal? A 4-es széria erőforrás kezelése hagyott némi kivánni valót maga után, pláne a forditási rendszer, az 5-ös szériával nem foglalkoztunk túl sokat, a 6-os pedig csak nem akar megjelenni.

    A másik fő ok az volt, hogy egyre több munkánk kapcsolódik a WordPress-hez ezért célszerü volt olyan rendszert választani amiben már van tapasztalatunk illetve az itt szerzett ismeretek felhasználhatók a napi munkánkban.

  62. Csabeee says:

    Oksa nem muszály :)

  63. BCS says:

    Avatar lehetőség lesz a komenteknél?

  64. Harder says:

    Felmerült az ötlet már korábban is, elvileg van rá esély de még nem néztem utána.

  65. Tupacko says:

    Nekem szépen bejön.

  66. Tupacko says:

    Elnézést, rossz blogba írtam. Lehet törölni az előző kommentet. Avatar? Miért kell egy blogot még azzal is lassítani? Megaztán csak azért, hogy kelljen még egy jelszabat megjegyezz pl. a gravataron, nem tudom.

  67. BCS says:

    Azért mert jó és gyorsabban lehet detektálni az embereket. :)

  68. BCS says:

    A mai adsl kapcsolatoknál nem lassít semmit se. Na jó 0,01 másodpercet, ha nem cashből tölti.

  69. Tupacko says:

    @Azért mert jó és gyorsabban lehet detektálni az embereket. :)@
    Nem hiszem, hogy segítene az emberek beazonosításában. Lehet két embernek ugyan az az avatarja, sőt, aki nem rendelkezik egy sajáttal, annak egy alap fog megjelenni – még több mindenre kell figyelni a blogon. Jobb egyszerűen tartani a blogot, miért elkomplikálni?

  70. lepke says:

    A GYIK-ban még mindig bennevan a Miért nem lehet commentezni rész :)

  71. Harder says:

    jaja, itt a tétel a listámon, hogy ezt is el kell intézni. :) Hétvégén szerintem meglesz több helyen is a szövegírás, egyelőre ez előtt van prioritásban, hogy a cikkek szerzőinek a neve és honlap címe visszakerülhessen a lapra.

  72. Harder says:

    Most már látszódik minden cikk alján, hogy ki volt a szerző illetve mi a honlapjának a címe, már persze aki anno megadta a honlapja elérhetőségét. :)

Szólj hozzá
a Új grafika, új motor a lap alatt c. bejegyzéshez

- Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <ul> <ol> <li>
- Forráskód beküldéséhez tedd a kódot ezek közé: <pre lang="php" line="1">Kódrészlet helye itt</pre>