Xaraya – Első benyomások

Mivel az elmúlt napokban CMS rendszert kerestem, és nem igazán találtam olyat
ami megfelelne az izlésemnek, úgy döntöttem, hogy a nemrég megjelent Xaraya béta
is megér egy pár percet/órát, mig kiismerem rajta magam. Első körben
ellátogattam a weblapra. Kis depressziós benyomás, a lap unalmasan lapos. De
legalább működik. A két megányi telepítő készlet után már kezdett pozitív
érzésem lenne a progival kapcsolatban. A telepítés a létező legegyszerűbb.. a
“html” mappa tartalmát fel kell kimásolni/feltölteni valahová, ahol el
lehet érni weben keresztül, majd “install.php” egy 8 lépéses
telepítő vezet végig a telepítés lépésein, tényleg csak a szokásos dolgokat
kérdezve meg.



Kézzel beletúrva a konfig fileba látható, hogy azért ez még béta, hiszen
rengeteg hibakeresést elősegítő opció bekapcsolva található. Ugyanakkor erre
bóklászolva tünik fel a rendszer egyik nagy előnye a konkurensekhez képest, hogy
a már elkészült template-ket lementi (Adminban beállítható hogy hány megát
szánunk erre a célra) igy takarékosabban bánik a rendszer többi
erőforrásával.


Na nagy “nehezen” eljutottunk oda, hogy működik a portál. Ezek után jön rá az
ember, hogy ezzel a modullal mindent lehet, de itt jön jól majd a rengeteg
kézikönyv és fórum a rendszerről, hiszen a modulrendszer plusz a hozzá
kapcsolódó “hookok” első látásra bonyolultnak tűnnek.


Később kiderül – azok is. Cserébe – ha átláttuk a rendszert -, akár 10 perc
alatt felépíthetjük a különböző hosszúságú és tartalmú hozzászólás részeket,
választhatunk akár blogot is. Itt sokkal több mindent lehet, mint más
rendszerekben, cserébe a rendszer üzemeltetése is elég bonyolult lett.


Jogosultságok
Na ez lessz a portál egyik buktatója. A PostNuke
jogosultság rendszere már elég bonyolult volt magában a PHP-Nuke-hoz is, vagy
mondjuk a másik véglethez képest (lásd mambo) de itt centire meg lehet mondani,
hogy kinek mit engedünk, vagy mit tiltunk. Cserébe egy elég bonyolult
jogosultság rendszert kapunk. Az egyetlen reményem, hogy lessz hozzá
dokumentáció.


Modulok
Na ezekből nem lessz hiány, hisz a rendszer jól átlátható,
és nagyon sok lehetőséget biztosít, ugyanakkor a rugalmasság miatt nagyon-nagyon
ritkán kell majd külső modulokhoz fordulni.


Themek
Ezekből viszont dömpingre számíthatunk, hisz a blocklayout
rendszerhez új skint írni egyre inkább designer-i munka lessz és nem
programozói.


Összegzésül:
Egy nagyon profi rendszer készül, de meg kell várni
vele az 1.0-át és az első dokumentációt, mert igy nyersen nehezen
fogyasztható.

Szerző: TLoF

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét