Keresőoptimalizálás és prioritások


A keresőoptimalizálás nem 1 nagy lépésből vagy 1 nagy módosításból áll, inkább sok kisebb-nagyobb lépés sorozata után hozza meg a kívánt eredményt. Az egyes lépések között rangsort felállítani elég nehéz lenne, mindenki kicsit másra esküszik, viszont talán épp ezért lehet hasznos az alábbi lista, melyeket a világ 37 jelenleg leg(el)ismertebb keresőoptimalizáló szakemberének véleménye alapján állították össze. Közösen szavaztak minden egyes tényezőre, majd a kapott pontok alapján épült fel a lista. A pontszámok mellett még megjelenik az az infó is, hogy a kérdéses szempont esetében mekkora volt a szakemberek közötti egyetértés (nagy egyetértés, átlagos egyetértés stb.).

Az eredeti cikkhez hozzáfűzök legtöbb helyen saját véleményt vagy ötletet is, illetve ajánlom még az eredeti kommenteket is elolvasni, mert a megjegyzésekben elhangzik jópár hasznos info, amik árnyalják ezt a képet. A leírás épp ezért nem a hagyományos értelmemben vett szó szerinti fordítás.

A cikk eredeti forrása: Search Ranking Factors
A cikket fordította és publikálta Csicso a SEO Fórumon.

Kulcsszó tényezők

  1. Kulcsszó a title-ben: 4.9 pont – kegyetlenül fontos, nagy egyetértés. A kulcsszavak száma ne legyen túl sok, válogasd őket nagy körültekintéssel.
  2. Kulcsszó a body-ban 3.7 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. A title-ben elhelyezett kulcsszavak is kevesebb érnek, ha a lap egyéb szövegeiben nem szerepel többször. Viszont a szövegek megírásakor azért arra is oda kell figyelni, hogy a kulcsszavak gyakori használatával ne legyen élvezhetlen a szöveg az emberi látogatók számára. Találd meg az egyensúlyt.
  3. A kulcsszavak és a body szövegének egybevágása 3.4 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés, a jövőben valószínűleg még nagyobb hangsúlyt fog kapni.
  4. Kulcsszó a h1-ben – 3.3 pont, nagyon fontos, átlagos egyetértés. Itt is nagyon fontos, hogy a h1-gyel kiemelt kulcsszavak szinkronban legyen a title-ben és a body szövegében felsorolt kulcsszavakkal. A megfelelő használatával (gondolok itt leginkább a formázásra, tipográfiára) a keresőknek való kedvezésen túl az emberi látogatók számára is jóval olvashatóbbá, tagoltabbá teszi a szöveget (persze a többi h2-h6-tal egyetemben).
  5. Kulcsszó a domain névben 3 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés
  6. Kulccszó az oldal URL-ben 2.8 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. A kulcsszavak a domain névben leginkább akkor válnak hasznunkra, ha a kulcsavakat kötőjellel elválasztjuk egymástól. Ha a domain név, a title, az URL-ek és a body szövegek harmonizálnak, nagyrészt nyert ügyünk van.
  7. Kulcsszó a h2, h3, h(x) tagben – 2.8 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. A válaszolók 2/3-mada úgy tartja, hogy napjainkban már közel akkora súlya van a h2-nek és a h3-nak, mint a h1-nek.
  8. Kulcsszó az ALT és TITLE elemekben – 2.6 pont – kevésbé fontos és egy kicsit megoszlanak a vélemények. Leginkább a képkereséseknél van szerepe (főleg az ALT-nak) illetve a felhasználók böngészési élményének javításában.
  9. Kulcsszavak bold és strong tag-ekkel való kiemelése – 2.3 pont – kevésbé fontos, de mind a keresők, mind pedig a látogatók nagyobb figyelmet fognak szentelni e szavaknak, szövegrészleteknek. A strong-ot érdemesebb használni, mivel ezzel jelezzük inkább, hogy a kiemelt szövegen nagyobb a hangsúly mint a többin.
  10. Meta description – 2 pont – kevésbé fontos, de ha már van, akkor lehetőleg minden oldalon egyedi legyen. A jól megírt description leginkább abban segít, hogy egy listában látva rákattintsanak a látogatók, tehát egyfajta figyelemfeltő szerepe van.
  11. Meta keywords – 1.2 pont – nem igazán fontos, leginkább a Yahoo-nak számít.

oldal jellemzők

  1. Oldalon belüli hivatkozások az adott dokumentumra – 4 pont: kegyetlenül fontos, átlagos egyetértés. A lapon belül érdemes egy olyan linkstruktúrát kialakítani, hogy a dokumentumok közötti kereszthivatkozások által a lap minden(ki) számára könnyen navigálható legyen, legyen olyan linkek melyek a dokumentum hierachia felsőbb rétegeiből a mélybe is mutatnak (tehát mélyebbre nyúlnak a könyvtárstruktúrában). Ezen kívül hasznos pl. blogok, fórumok esetében a témához kapcsolódó saját cikkek linkelése is.
  2. Az oldaladról kifelé irányuló linkek minősége és relevanciája.. tehát minőségi, és az oldalad témájához kapcsolódó oldalakra linkelj – 3.5 pont, nagyon fontos, átlagos egyetértés. Viszont nem szabad átesni a ló tulsó oldalára, mert általános szabályként elmondható, hogy a helyezés és a PR annál jobb, minnél több link irányul rám és minnél kevesebb mutat máshova tőlem. A kifele mutató linkeknél használható a „rel=”nofollow” tag.
  3. A dokumentum kora (minél régebbi, annál megbízhatóbb) 3.4 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. A korral együtt jön a „megbízhatóság” is, főleg ha gyakran idézett és kevés (vagy leginkább semennyi) hibás linket tartalmaz. Az idősebb dokumentumokat többen linkelik, ideális esetben mintegy HUB-ként működnek (ő sehova nem linkelnek, őket viszont nagyon sokan hivatkozzák meg).
  4. Az indexelhető szöveg mennyisége – 3.2 pont, nagyon fontos, átlagos egyetértés. A szöveges oldalak mindig is jobb eredményt fognak elérni azoknál, melyeken inkább csak flash vagy képek vannak. Viszont fontos, hogy az oldalak szövegmennyisége és témája ne legyen nagyon sokszor hasonló, mert nagyobb eséllyel fogja a Google spam oldalnak minősíteni (melyen a szöveges tartalmakat robotok állították elő).
  5. A dokumentum minősége – az algoritmusok szöveges- és vizuális analízist végeznek, hogy megállapítsák a dokumentum értékét, minőségét, létjogosultságát – 3 pont – nagyon fontos, nagyon vitatott a szakemberek között.
  6. A szöveg szervezettsége, hierarchiája – 2.8 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. A szöveges tartalmak megfelelő hierarchiája segíti a Google-t is megérteni abban, hogy a dokumentumok egymáshoz hogy viszonyulnak, illetve ezen kívül nagyon fontos szempont (bár ez nem igazán SEO), hogy a látogatók számára egy könnyen navigálható, áttekinthető tartalmat állítsunk elő.
  7. A frissítések gyakorisága 2.4 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. Ennél inkább fontosabb, hogy a maga a lap frissüljön időnként.
  8. A / – ek (perjelek) száma az URL-ben: – 1.9 pont – nagy egyetértés. A perjelek száma ne legyen több, mint 4.
  9. helyesírás – 1.8 pont – nagy egyetértés. Fontos, ha nem is annyira a keresők számára, inkább a látogatóknak. Személyes véleményem csak, de a helyesírási hibák mind a lapot, mind pedig a készítőjét minősítik, méghozzá keményen negatív irányba. Aki gyengébb helyesírásból, az használjon helyesírás ellenőrzőt (pl. MS Word vagy OpenOffice segíthet).
  10. Valid kód (W3C) – 1.4 pont – a lapok szabványos kódja keresőoptimalizálási szempontból nem tekinthető fontosnak. Viszont az is elmondható, hogy általában aki odafigyel a kód szabványos felépítésére, legtöbbször megfelelően használja (vagy legalábbis igyekszik) a címsorokat, a kiemeléseket, felsorolásokat stb… Így azt mondom erre, hogy ajánlott – ha nem is SEO miatt – odafigyelni rá, de túlzott erőfeszítéseket tenni egy lapon csak a szabványosítás miatt nem érdemes.

Honlap/domain jellemzők

  1. A honlap általános linknépszerűsége – ahol a linkek mennyisége és minőség is számít – 4.4 pont – kegyetlenül fontos, átlagos egyetértés. Minél több oldalról linkelnek meg Téged, és azok a lapok minnél értékesebbek (koruk, pagerank stb.. számít), annál jobb helyezésekre számíthatsz Te is.
  2. A honlap kora, főleg az 1 évesnél idősebb oldalak számítanak – 4.1 pont, átlagos egyetértés. Fontos szempont az is, hogy a domaint mikor regisztrálták, de talán még fontosabb, hogy azon a domainen mióta van indexelhető tartalom.
  3. A bejövő linkek relevanciája 3.9 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés
  4. A honlap népszerűsége a releváns oldalak között – 3.9 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés
  5. A külső oldalak rád mutató linkjeinek gyakorisága és időzítése – 3.5 pont – nagyon fontos, nagy egyetértés.
  6. A felhasználó keresőkifejezése, és az oldalad témái közötti minél nagyobb egyezés – 3.1 pont – nagyon fontos de eléggé vitatott.
  7. Az oldal látogatottsági jellemzői, pl. az oldalon eltöltött idő, a keresőből való átkattintási arány, könyvjelzők, látogatottságok “csak úgy”, nem keresőből, vagy katalógusból érkező látogatók – 2.8 pont – kevésbé fontos, nagyon vitatott. Kérdésként felmerül, hogy vajon a keresők mennyire követik a látogatók böngészési szokásait, figyelik-e hogy pl. a keresési listába a találatokra történő kattintások után visszalépnek-e, mennyi ideig maradnak ott stb.. valószínűsíthető, hogy a jövőben nagyobb hangsúlyt fognak kapni ez a szempont.
  8. A Google manipulációja – 2.6 pont – kevésbé fontos, eléggé vitatott. Egyesek szerint időnként megtörténik, hogy a Google „manuálisan” módosítja egy honlap értékelését, pozícióját a találati listákban, mások viszont ezt cáfolják.
  9. A végződés (.hu, .com, stb.) – 2.6 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. Talán kicsit nagyobb súlyt kapnak az edu, gov végződések, hiszen ezeket nem regisztrálhatja be bárki. Nagyjából abban is megvan az egyetértés, hogy angol nyelvű oldalak esetében jobb eredményeket lehet elérni egy com-os végződéssel, mint például egy hu-val.
  10. Új oldalak hozzáadásának gyakorisága – 2.5 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. A laphoz adott új tartalmakat érdemes mindig a témához igazítani. Egy hírlap esetében elfogadott lehet az is, ha naponta nagyon sok új oldal keletkezik, egy háziállatokkal foglalkozó lap esetében viszont lehet normális a heti 1x frissítés is. A szélsőséges értékek kerülésével szerintem nem lesz gond.
  11. Magára az oldal nevére való keresés – 2 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés.
  12. Google Webmaster Tools aktiválása, érvényesítése – 1.3 pont – alig fontos, nagy egyetértés.

bejövő linkek jellemzője

  1. A linkre rakott kulcsszó 4.4 pont – kegyetlenül fontos, nagy egyetértés. Ami annyit jelent, hogy a linkelt cikkre, leírása a link szövege tartalmazza a kulcsszavakat.
  2. A LINKELŐ OLDAL linknépszerűsége 3.6 pont – nagyon fontos, nagyon vitatott. Minél erősebb a linket adó oldal, annál többet fog érni a link is, mely ránk mutat.
  3. A linkelő oldal relevanciája – 3.5 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. Amennyiben a linkelő oldal tartalma és a mi oldalunk tartalma harmonizál, a link többet ér.
    Példa: van egy fényképezéssel kapcsolatos cikkünk, melyre 2 db link mutat. Egyik egy fényképezéssel kapcsolatos leírás, a másik link pedig egy ruházattal foglalkozó leírás. Ez esetben az első link, a fényképezéssel kapcsolatos leírásról ránk mutató fog többet érni.
  4. Releváns oldalak közti linknépszerűség 3.5 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. Szintén arról van szó, hogy a releváns oldal minél népszerűbb, annál jobb nekünk amikor linkeli a mi lapunkat.
  5. A link kora (min. 3-4 hónap kell?) – 3.2 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. Ezt talán magyarázni sem kellene, de minnél régebbi a link, annál többet ér.
  6. A linkelő honlap relevanciája 3.1 pont – nagyon fontos, átlagos egyetértés. Ugyanazt kell alatta érteni, mint a „linkelő oldal relevanciája” pontnál, csak itt nem cikkről, leírásról van szó, hanem az egész honlap relevanciájáról.
  7. A linket körülvevő szöveg 3.1 pont – nagyon fontos, nagy egyetértés. Fontos az is, hogy a ránk mutató link körülötti szöveg milyen.
  8. A linkelő oldal belső linknépszerűsége – 2.8 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. Tehát hogy az az oldal, melyről a linket kaptuk, a saját lapján belül mennyire/mennyiszer van linkelve a többi oldalról (honlapon belül).
  9. A link frissítésének ideje – 2.5 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. Mikor készítették illetve frissítették a linket. Kb ugyanaz, mint a link kora, csak nem a keletkezésttől indul a számítás, hanem az anchor szöveg legutolsó módosításától.
  10. A linkelő oldal domain végződése – 2.5 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. A .gov, .edu domain végződésű oldalakról jövő linkek többet érnek.
  11. A linkelő oldal pagerank értéke – 2.4 pont – kevésbé fontos, átlagos egyetértés. Minél magasabb a pagerank, annál többet ér a kapott link.

A cikk végén eredetileg van még egy rész, mely arról szól, hogy melyek azok a negatív tényezők, melyek visszavethetnek a rangsorban. Ezt a leírást megtaláljátok majd az “Amiket nem szeretnek a keresők” cím alatt.

Kapcsolódó bejegyzések:
  • A cikk a “Keresőoptimalizálás és prioritások” c. leírás folytatása, viszont az első rész végig arról szólt, hogy melyek azok a lépések, melyeket el kell követni. …

  • Egy nagyon egyszerű trükkel megcsinálható, hogy fényképeinken rajzhoz hasonló hatást érjünk el.1.) Nyissuk meg a képet amin dolgozni akarunk (Ctrl+O)…

  • Pont pár napja néztem át egy barátom miatt a tavalyi, 2011-es webáruház felmérést és így ma reggel örömmel láttam a hírt, hogy megint elkészült a Nagy Webáruház …

  • Aki nem foglalkozik aktívan SEO-val (keresőoptimalizálás), valószínűleg nem is hallott a Google legújabb algoritmus frissítéséről, amit Pingvinnek neveztek el (P …

  • A MODx tartalomkezelő rendszert itthon kevesen ismerik, pedig nagyon jó SEO CMS mely az Etomite-ból fejlődött ki pár évvel ezelőtt.Azóta rengeteget fejlődöt …

A cikket beküldte: Harder (http://blog.harder.hu)

4 hozzászólás

  1. Tamás says:

    Üdv!

    Épp most küzdök a keresőoptimalizálással. Az a bajom, hogy egy html webhelyet nemrég csináltam meg php-re, az itt is leírt switch get-eket használva. Az oldal tartalma most még elérhető a régi html változatban, de alapértelmezettként már az index.php működik. Ez mind szép és jó, a gond csak az, hogy a webhelytérkép feltöltése után sem találja meg a google az aloldalakat. Illetve az index.php-n kívül semmi sem jelenik meg a google-n(a php tartalomból, a html persze jön). Szeretném eltávolítani szépen lassan a html-t, de nem csúszhat le a google-ról.
    Miért nem térképezi fel?! Mi lehet a gond?

    Tamás

  2. Harder says:

    irányítsd át 301-vel a régi HTML-es oldalaidat a nekik megfelelő PHP-s verzióra, van hozzá leírás a honlapon.

  3. A Meta Kulcsszavakat a Google kereső ma már nem veszi figyelembe, kizárólag Yahoo és Bing esetén érdemes vele foglalkozni.

  4. Bence says:

    Dehogy nem, igenis nézi. Pl. hirdetéseknél is meg mindennél.

Szólj hozzá
a Keresőoptimalizálás és prioritások c. bejegyzéshez

- Engedélyezett HTML elemek: <a> <em> <strong> <ul> <ol> <li>
- Forráskód beküldéséhez tedd a kódot ezek közé: <pre lang="php" line="1">Kódrészlet helye itt</pre>