Daemon Tools

A tutorial a Daemon Tools program használatának alapjait mutatja be.
Mire is jó a Daemon Tools? A programmal virtuális meghajtókat hozhatunk létre a számítógépen és ezekbe képfájlokat (másnéven lemezképeket, image fájlokat, pl. iso-kat) tölthetünk be. Erre azért és akkor lehet szükség, ha egy képfájlt nem szeretnénk kiírni lemezre és/vagy másolásvédelemmel ellátott biztonsági másolatról van szó, ám a tartalmára kíváncsiak vagyunk. Ekkor a program segítségével létrehozott virtuális meghajtóba be lehet tölteni a képfájlt és a számítógép úgy érzékeli, mintha az egy tényleges kiírt lemez lenne egy fizikailag is létező meghajtóban.

Telepítés

A program telepítése nem igényel semmilyen különösebb ismeretet, a már biztos ismert szokásos módon, next-next-next módon fel lehet telepíteni. Miután ezzel megvagyunk, nincs más dolgunk mint megkeresni az úgynevezett Tray ikonok között a program ikonját (lásd lentebb a képen a piros színű ikonban a villámot).

daemon tools - sytem tray

Kattintsunk jobb gombbal a ikonra, ekkor az alábbi menü tárul a szemünk elé:

daemon tools - menu

Meghajtók számának kiválasztása

Ezek közül vállasszuk ki a Virtual CD/DVD-ROM menüpontot, majd ott válasszuk ki a Set number of devices… menüpontot. Ebben a menüben kiválaszthatjuk a virtuális meghajtóink számait. Most állítsuk 1 drive-ra, azaz 1 meghajtóra! (Összesen egyébként 4 virtuális meghajtót képes futtatni).

daemon tools - number of devices

Ha jól csináltuk, akkor egy kis ablakocska bukkant fel, és rá van írva hogy ” Please Wait… “.

Képfájl betöltése a Daemon Tools-ba

Elkészítettük a virtuális meghajtót. Már csak annyi dolgunk van, hogy betöltsük azt a képfájlt, melyet futtatni szeretnénk a gépen. Ehhez kattintsunk rá ismét bal gombbal a program ikonjára és a menüben a következőket csináljuk:
Virtual CD/DVD-ROM -> Device 0: [Megható betűjele] No media -> Mount image
Ez annyit jelent, hgoy a virtuális CD/DVD-ROM nullás jelzésű meghajtójába (melybe jelenleg nincs semmi betöltve (no media) csatolunk (mount) egy képfájlt (image). Mivel a program 8 féle képfájl típust kezel, így biztos nem lesz gond még a ritkább típusú kiterjesztésekkel sem.

daemon tools - mount image

Ha mindent jól csináltunk, akkor ezt kell kapnunk:

daemon tools - image file

Már csak annyi dolgunk van, hogy tallózással kiválasszuk a képfájlt, és rákattintunk a Megnyitás gombra. Ezután lépjünk be a Sajátgépünkbe és láthatjuk hogy egy új meghajtónk van, benne az előzőleg csatolt képfájlt tartalmával.

Kiegészítő információ

A Daemon Tools program segítségével futtathatunk a számítógépen olyan lemezeket (megvásárolt, biztonsági másolatként futtatott játékokat például), melyek az alábbi védelemmel vannak ellátva: Securom, CDCOPS, SafeDisc, LaserLock, StarForce, Protect CD.
Használata személyes célra ingyenes.

Kapcsolódó hivatkozások

Daemon Tools hivatalos honlap

Készítette: Pádár Csaba

70 HOZZÁSZÓLÁS

  1. hello az lenne a problémám hogy mikor telepitem a daemon tools és már van egy játékom amit cd nélkül szeretnék használni sikerül instalálni és mikor kiirja hogy play game ki irja nincs meghajtoban cd és már mindent probáltam de nem sikerül rengeteg idöm és hajszálam ment rá:( több játékall is probáltam:(
    válaszod elöre is köszi

  2. sya Csabeee. Most telepítettem a progit és nem tom a daemon tools-os játékot futtatni vele. hogy kell???? léci írj

  3. Sya.
    Azt szeretném megkérdezni hogy nekem van ilyen progim csak nem piros a jele hanem zöld meg miután megcsináltam a virtuális meghajtót nekem nincs olyan a cd/dvd meghajtó–>Device:0…
    ez miért van??

  4. Szia Csabeee!

    Van két azonos nevű, de az egyik mds, a másik mdf kiterjesztésű fájlom. Ebből szeretnék DVD-t írni. Állítólag ezt kétféle képpen tehetném meg.

    1. Alcohol 120%-al az mds-t megnyitni és kiírni. Ezzel az a bajom, hogy írás előtt a progi kéri a discet és nem indul el az írás, annak ellenére, hogy benne van az új üres DVD. Amit lát is, mert ki is írja…

    2. Daemon Tools és DVDFab programokkal grebbelni és utána bármilyen íróval kiírni. Azonban nem tudom, hogy a grebbelést hogy kell csinálni…

    Fontos kérdésem: A Daemonnal a virtuális meghajtóban Én csak az mds tartalmát látom, vagy abban már benne van az mdf tartalom is?

    Üdv. Player

  5. Úgy tűnik, sok a kérdés, de válasz semmi… Én csak arra lennék kíváncsi, hogy egyébként mire jó ez a progi? Nekem ugyanis van két fizikai meghajtóm is, valamint a vinyó két partícióval, az annyi mint 4. A két optikai közül mégis csak a dvd-t használom, a cd csak bennmaradt, hogy ne legyen lyukas a ház. A Pendrive-ot kényelemből nem választom le soha, hát így is elég nehéz eligazodni néha köztük. C-D-E-F-G. Mint a zenében :) A C-n a rendszer van, a D-n a programok-zenék-képek-dokumentumok-videók stb; lemezt meg olyan ritkán írok, hogy nagyon.

    Összegezve van 5 meghajtóm, amiből ténylegesen csak egyet használok. Mi kell még?…

  6. Virág!
    Az, hogy milyen színű az ikon, asszem mindegy, csak vmi funkció-különbség.
    Player!
    az, hogy csak az egyik fájlt látod, az nem baj, a másikból csak információt szed.
    az Alcohol-lal én is szenvedtem eleinte, de csak beállítás kérdése, és előbb-utóbb menni fog minden.
    Ha meg csak ki akarod írni a képfájlt, akkor nem tudom, miért kéne grabbelni, egyszerűen az íróprogrammal a virtuális meghajtóról írod ki a cuccot.

    BonFire!
    többek közt pl. arra jó a progi, hogy amikor 1 DVD-n kaptam játékot, négy képfájl volt rajta (4 CD ugye) és én nem szenvedek azzal, hogy kiírom 4 cédére és onnan telepítem, hanem a Daemon Tools-ból mindig megnyitom a következő képfájlt ha kéri a cédét.
    a pendriveról:
    már ismerősöm járt úgy, hogy sokáig nem választott le a gépről, és megfőtt a pendrive.

  7. Nekem nem mőködik a Daemon Tools amikor már majdnem feltelipíteném mindig valami ”Code Error-t” ír ki!!Miért van ez?

  8. Ha a Daemon Tools-zal van baj, akkor szerezz be másik verziót (régebbit pl.).
    Ha azután is csinálja, akkor lehet hogy a drága Vindózunk az oka.
    Vagy vmi más…

  9. Szóval “Kék Halál”? Azt írtad, hogy most lett újratelepítve a géped. Szerintem mégis valamilyen XP rendszer konfigurációs hiba lehet. Újraindításkor elindul később az operációs rendszer? Ha nem, szerintem keress valamilyen ismerőst aki a pc-bizniszben dolgozik (én egy helyi pc-bolt eladóját szoktam megkérni ilyen munkákra), és talán ő be tudja lőni rendesen a beállításokat a telepítés során. Nekem ötszáz forintért újratelepíti a rendszert, meg beállítgatja az olyan dolgokat is, amelyekbe én nem nagyon merek belepiszkálni, SYSTEM meg hasonlók. Szóval ilyen esetekben inkább javaslom az olyan segítséget, aki nap mint nap ezekkel foglalkozik. Fel kell azt a rendszert pakolni rendesen.

  10. Sziasztok!
    Nagyon nagy problémám van és kéne egy kis segítség.
    Már több féle fajta és verzió, daemon-nal próbálkoztam és mindegyiknél ugyan az a probléma lépett fel. Azaz telepítés közben mikor azt kéri hogy índítsam újra a gépet akkor újra indításnál csinál egy olyat hogy egy ronda kék hibaablak jön be a Windows Xp helyett. Valami olyan szöveggel hogy: az AFS2K.SYS fájlal hiba van meg szóvoltvalami Driver hibáról is.

    Ezekután akárhányszor elakarom indítani a Daemon-t ez jön be. Vagy ha át akarom állítani a Driver számot 1-re vagy többre ezt írja ki: Nem tudom hozzáadni a csatolót. Registry elérési hiba.
    Kérlek ha valaki tud valami meg oldást segítsen. Én már nagyon sokat szenvedtem vele. Bármi jó javaslatot szivesen fogadok. Írhattok az Emailomra is.

    Egyébként most lett újra telepítve a gépem szal nem értem mi a baj.
    Légyszi segítsen valaki!
    Üdv! Hajni

  11. Sziasztok!
    Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásokat. És a segítő válaszokat :-)
    BonFire: Hát igen az a helyzet hogy most felhagytam a próbálkotzásokkal és keresek egy ismerőst, aki majd kisegít a bajból. Az a Durva hogy ahol a gépet vettem ott lett már párszor újratelepítve a gépem szal valszínű hogy ők csesznek el folyton valamit a Windows Xp telepítése során. De most felveszem a kapcsolatot egy a cslád ismerősével és reménykedem h ő tud majd segíteni. És neked is Köszi a jótaácsokat.
    asam9: Köszi a válaszodat. Megnéztem azt a linket és igen nagyon hasonló a problémám, ezért is kellett újra telepítettnem a gépet mert próbáltam kitörölni ezt a zavaró fájlt és kiderült hogy az a Cd/DVD meghajtónak az illesztőprogija és ha azt eltávolítom akkor használhatattlan a meghajtó. De sajna az újra telepítés után is ugyan ezek a problémák jelentkeztek csak mostmár nem töröltem a fájlt.
    Na mind1 remélem az ismerős segít majd. És mégegyszer köszi nektek.
    Sziasztok! Hajni

  12. A bóti telepítésekkel csak a baj van mindig. Nekem is egy PC-s eladó ismerősöm csinálta a telepítéseket, és mindig gubanc volt vele, pedig ő a szakember. Egyszer aztán azt mondtam, hogy ezt meg kell tanulnom, nincs mese. Úgyhogy egyszer letámadtam munkaidőben, és addig nyüstöltem, míg egy szép nagy A4-es lapra leírta az egész telepítési hercehurcát, onnantól kezdve, hogy teljesen csupasz a gép, és parancssorból kell mindent megcsinálni. Partícionálás meg miegyebek. Szépen leírtam, és még le is rajzoltattam vele, hogy a telepítés során mikor milyen képernyőt vagy parancsokat kell látnom. Aztán hazamentem, és mindent felpakoltam, és csodák csodája, most működik.

    Te a CD meghajtóval bajlódsz, én pedig mindig a hangkártyámmal. Meg van egy csomó dolog, amit az alaplap telepítő lemezéről kell felhúzni rá, ilyen pl. a monitorillesztő. Szerintem mindenkinek van néhány ketyeréje, ami nem passzol a többi gyári dologhoz, és azokat saját kútfőből kell megoldani, mert ezek az emberek normál konfigurációhoz vannak szokva, és ezekkel a dolgokkal nemigen tudnak mit kezdeni.

  13. Sziasztok!

    Nekem amugy semmi gondom a Daemon-val ,csak olyan kérdésem lenne,hogyan lehetne a gyerekeimnek egy játékot ugy elindíttatni .bat-val vagy bármilyen indító file-val ,hogy a daemon beolvasson egy kép file-t és indítsa a benne lévő játékot,majd ha kilépnek belöle,akkor ugye felejtse el a kép file-t(unmount) és ,ha lehet zárja is be a daemont.??!!
    Kissebb gyerekek miatt kellene igy egy indító file ami progizható,de nem tudom a daemon parancsait(ha van ilyen).Ez a játék csak cd-ről vagy képfile-ből müködik feltelepítés után is(Tehát használja a cd-t).És még sok ilyen játék van ,de itt megakadtam…
    Én ugye el tudom idítani öket ,de a gyerekek ehhez még kicsik.
    Tehát ugy szeretném ezt megoldani,hogy Ők csak rákattintanak egy ind.ikonra és már megy is a játék a daemon meghajtóról???!!!!????
    Előre is köszi …

  14. Üdv!

    Ha gépre telepítés után is a képfájlról kéri a cd-t, akkor a képfájlt írd ki a virtuális meghajtóból, és akkor nem kell a Daemon.

  15. Sziasztok!
    Lenne még egy nagy kérdésem, mivel sajna a virtuális meghajtó probléma nem oldódott meg, így kéne egy más megoldás. A lényeg az hogy egy játék .mdf ill. .mds fájlban vannak és ezért kellet volna valami virtuális meghajtó de ez kudarcot vallottunk. Esetleg lehet valamit csinálni ezekkel a fájlokkal hogy telepíteni tudjam a játékot virtuális meghajtó nélkül? Ha van valami ötlet akkor jó lenne. Bármilyen ötletet szivesen elfogadok! Köszike előre is! Sziasztok!

  16. szia hajni!

    az előző kérdésedre még nem kaptam választ, írtam sg.hu-n pm-et a tagnak, aki írta, hogy megoldódott a probléma, csak azt felejtette el közölni, hogy mivel orvosolta :D de sajna még nem jött választ tőle, lehet, hogy nem is fog.
    mdf és mds: mindkettőt tudja a powerISO, egy próbát sztem megér. :)

    ha feltetted a progit és megnyitottad a fájlokat, akkor úgy csinálsz virtuális meghajtót belőlük, hogy: Eszközök –> Lemezkép csatolása a következ meghajtóhoz: [X:]
    leválasztani/megszűntetni ugyanitt tudod.
    írj, ha nem jött össze :)

  17. Ez kicsit OFF, mivel itt a Daemon Tools-ról van szó, de remélem nem baj, hogy ide írok.

    Hajni!

    A PowerISO-val ki is tudod csomagolni a képfájlt, tehát nem kell virtuális meghajtót létrehozni. A legtöbb játék esetében működik ez a dolog. http://www.poweriso.com <-innen letöltöd a progit, feltelepíted, megnyitod az MDF fájlt, és Extract/Kibontás, megadsz egy mappát és kész. Remélem érthetően írtam le, ha mégsem, szólj!

  18. sziasztok!
    asam9: szerintem nem érdemes várni arra a válaszra, mert hagyom ezt a virtuális meghajtós megoldást. De azért NAGYON köszönöm a segítségedet.
    Na meg persze a többiek hozzászólását és segítségét is nagyon szépen köszönöm. Úgy döntöttem hogy megpróbálom ezt a poweriso-s megoldást hátha bejön. Úgyhogy ez van, makacs nagyon a gépem úgyhogy nem erőltetem a virtuális meghajtókat.
    Köszi mindenkinek, és majd szólok ha valami sikerret értem el.
    Sziasztok! Hajni

  19. Bizony-bizony, a gépek makacskodnak, ha úgy tartja kedvük. És még azt állítják, hogy nem létezik mesterséges intelligencia! ;D Pedig a legprimitívebb intelligencia legelső megnyilvánulása rögtön az, hogy szabadságvágya van az “élőlénynek”. Tehát nem akarja megcsinálni azt, amit kérünk tőle, vagyis ellenáll! A.I. a javából!

  20. jól van, de azért szólok, ha vmi csoda folytán írna, hátha egyszerű a megoldás :)

  21. Sziasztok!
    BonFire: Teljesen egyetértek veled ezeknek tuti van valami mesterséges inteligenciájuk. :-D

    asam9: Nagyon szépen köszike! Ari vagy! :-D

    Amúgy RAMy köszi a tippet a PowerISO-ról, hála égnek bejött kitudtam csomagolni a játékot és aztán telepíteni tudtam Virtuális meghajtó nélkül. És szuperül műkszik a játék is.

    Köszi Skacok!
    Sziasztok! Hajni

  22. Hello!
    Én arra akarnám használni hogy a tropico 2 (játék) -t tudjam játtszani és ehhez kell az eredeti cd és ez nincs meg és azt hallottam hogy ezt arra is lehet használni hogy tudjak a Tropicoval játszani.

  23. Kicsit utánna néztem és elméletben a tropico 2 safedisk 2.90.040-et használ, amit a legújabb daemon-tools biztos, hogy ismer, úgyhogy megpróbálhatod (veszítenivalód nincs :)).

  24. Sziasztok! Nekem az lenne a problémám hogy felraktam a gépre a Sims 2őt de nem az én DvD-m és megakarom csinálni hogy dvd nélkül is fusson a program.Letudnád írni nekem hogy hogyan csináljam meg Daemon Toolsal…mert már feltettem azt is csak nemtudom hogy hogyan kell:D
    Előre is köszi:P
    Üdv

  25. Dóry, sajnos ahhoz crack kell, amiben itt nem segíthetünk. Viszont a google igen… sims2 no cd crack a neve, és még a képfájlt se kell beraknod. Ez is akkor használható, ha birtokodban van az eredeti…
    Másrészt pár ezresért lehet játékokat venni (valóban nem a legújabbakat, de egy jó játéknál 1-2 év nem olyan sok), nem kell kalózkodni.
    Múlt héten vettem meg a Call of Juarez-t alig 2 ezresért, ami mondjuk 2 menü ebéd ára (vagy kevesebb)…

  26. Köszi!
    De fogalmam sincs hogy honnan töltsem le a Sims2 crack-ét miwel beírtam a google-be és…kiadott egy csomó angol oldalt és nemtudom hogy melyik a jó…meg amugyis nekem magyar van meg)Sims2)..és nem az angolnak a crackjét akarom letölteni……de azért köszi…és ha valaki megtudná mondani hogy honnan töltsem le a MAGYAR sims 2 :D cd crack-ét akkor pls írjon!:D
    Köszi Dóry:P

  27. Jah meg még valami!:D
    Van egy csomó játékom a gépen és megakarok egy kettőt csinálni úgy hogy ne keljen mindíg berakni a cd-t…(Daemon Toolsal)de ahogy leírtátok megcsináltam és amikor ki kell választani az imige fájlokat akkor csak mappákat látok.rámegyek a minden fájlra és kiadja az összes fájlt:Dde nem találok semmi image fájlt eggyik játéknál se…..se könyvtárat vagy valmi….vagy csak lehet nemtudom hogy meik az az image fájl:P…de megpróbáltam megcsinálni és a virtuális meghajtót megnyitom és kijön egy ablak egy piros jellel és valami olyasmit ír ki hogy Nem szükséges…..vagy valami:D..és kiveszem a cdt és nem nyitja meg a játékokat cd nélkül…….Valaki segítsen hogy hogyan csináljam meg…köszy
    Dóry

  28. Az Image file-t el kell készíteni… Azaz pl. Nero-val másolni kell a betett lemezt, az író pedig nem a hagyományos, hanem egy virtuális meghajtó. Így elészül a lemez virtuális másolata, amit lehet mountolni a daemon tools segítségével.

  29. nekem nem olvassa be a dvd-t és nincs virtuális meghajtó vagyis van csak nem csinál rá semmit ha rákkattintok?
    mit tegyek?

  30. andakos:
    Ez két probléma.
    1. nem olvassa be a dvd-t: már a képfile-ra gondolsz, vagy a rendes korongodra? A daemon tools csak használja a képfileokat, elkészíteni pl. Nero-val kell.
    2. Nincs virtuális meghajtó: lesz, nyugi :)
    jobb klikk->virtuális CD/DVD (legfelső menüpont) -> eszközök száma-> 1 db-re állítsd
    ha nem jelenik meg, akkor lehet, h letiltottad az adott betűt, akkor a kezelőben keress neki másikat. Ezután már tudsz képet csatolni.

  31. Hello.
    Nekem olyan problémám lenne,hogy az mds fájlt berakom a daemonba csatlakoztatja a képfájlt de azután már nem csinál semit ilyenkor mi a teendő?

  32. nekem van egy játékom de csak mdf fájl van és a daemon tools nem nyissa meg ezért nem tom feltenni? please help

  33. Sziasztok!
    Feltelepítettem a damemon toolsal a Landwirtschaft 2009 et és azt írja ki hogy “please insert game compact disc into yout drive” ez miért van ?
    Ha valaki tud legyen szíves segítsen!! Köszönöm

  34. Azt kéri, hogy a játék CD-jét tedd be a meghajtóba. Gondolom iso vagy hasonlót akarsz indítani. Tallózd be a virtuális meghajtóba a játék iso-ját. Ha még mindig fennáll a hiba próbálkozz meg más kiterjesztéssel (daa; bin; cue; mdf), mert lehet, hogy az a nyűgje.

    Vagy másolásvédett a játék, és amikor elkészíted az iso-t valami kimarad belőle… :(

  35. Nekem a COD 2 nem indul iso-ba mert kéri a cd-t.Fölrakni sikerült de utána kéri a cd-t. Ilyenkor mit tudok csinálni?

  36. Próbálj egy másikat találni! Valószínűleg rosszul lett elkészítve az iso. Mert ennek pont az lenne az értelme, hogy ne kelljen CD-re kiírni a cuccost.

  37. Peti: virtuális meghajtóról telepítetted? Ha pl. E: a CD-d és V: a virtuális meghajtó, de Te a “mezei” CD-ről installáltad, akkor bizony ott keresi.
    Ha már így telepítetted, akkor próbáld az iso betöltése után a virtuális lemezről indítani a játékot.

    Vagy keress egy no cd crack-ot… Sok eredeti játékom van, de ált. mindhez felrakom, mert akkor nem pörgeti a korongot… mondjuk ez csak single-nél megoldás, némelyik crackel nem lehet multizni.

    Mobilnetesek figyelem! Pannon mobilshit-et nem ismeri fel a gép, ha DT-be be vannak kapcsolva az emulációk… egyszerűen nem fut a ZeroCD…

  38. Sziasztok!
    Nekem sem megy nagyon ennek a proginak a használata. A Star Stable 4 c. játékkal szeretnék játszani ( már letöltöttem, fel is van telepítve ) próbálgattam, de hiába. Mikor kellene tallózni, akkor csak “all files”-ban jeleníti meg a játékot. Mikor rákattintok, akkor “Please wait”, aztán nem csinál semmit. Nagyon sok oldalt megnéztem, hátha van valami fontos infó, de eddig semmit nem találtam. Lécci segítsetek!

  39. én amikor akkarom csatolni a játékot,akkor ki írja hogy kép csatolása,és utána leál.utána mit kell tenem?

  40. István:
    A kép csatolása azt jelenti, hogy a sajátgépben megnyitva a virtuális CD/DVD meghajtót az már a képfile tartalmát mutatja. Tehát oda kell menned, és elindítani pl. a setup.exe-t, vagy amit futtatni akarsz a becsatolt file-ból.

  41. Réka:
    Aletöltött file milyen kiterjesztésű? Ha már telepítetted, akkor az exe lehetett, és nem képfile…
    Azt meg nem tudja csatolni. Minek ehhez a DT? Keress rá a no cd patch-re a játékhoz.

  42. Sziasztok! Nekem nincs gondom a mountolással. De a játék, amit el szeretnék indítani, csak dos alatt fut. Van dos box-om, de lövésem sincs mit kezdjek a kettővel egyszerre. Ha valaki tud segítsen! Köszi

  43. egy kis segítséget szeretnék kérni. Beraktam amit kell daemon tools-ba de amikor el akarom indítani a játékot az írja ki hogy :wrong disc nserted.please indert the original disc into your cd/dvd drive..medtudhatnám hogy mégis mi baja van?

  44. Az, hogy az eredetit indítottad el. Telepítésre használhatod, de utána kell egy no DVD patch, vagy egyéb nem túl legális hmmm… update, h működjön.
    Én eredeti játékokat veszek (nem röhög, komolyan!) de ezekhez is szoktam no DVD patch-et, h ne karcolódjon a DVD. Elvileg már ezt sem szabadna.

  45. Sziasztok

    A daemon tools egy nagyon egyszerű progi, ha a cd/dvd nem akar menni, az nem az ő hibája!
    Sok esetben tört programokat használtok, amiket crack-kelni kell. Nem elég a kép-filet betenni a daemonba. Egy program telepítésének akkor van vége, ha utánna el is indul. Ha nem megy, akkor a mellékelt crack könyvtárban lévő dolgokat is használd. Nem kell túlbonyolítani a dolgokat. Mindig abba a virtual meghajtóba tedd a cd/dvd-t, amelyikről azt korábban feltelepítetted.

    daemonba berakás
    installálás
    crackelés
    indítás – ha több lemezes volt az install, akkor amelyiket kéri

  46. juhee: virágnyelven, de ezt írtuk mi is. crakc helyett én a “nem túl legális hmmm… update” és a “no DVD patch” kifejezést használtam. Respect a szókimondásért, de lehet ilyen részletekig privátba kellett volna :)

  47. sziasztok:D
    én letöltöttem aneed for speed most wantedet és egyfolytába kéri a cd-t és állítólag ezzel ezt a problémát meglehetne oldani, csak azt nem tudom hogy.
    segítetek? Előre is köszi

  48. Megnyitod a Daemon Toolst, belepakolod a letöltött tartalmat, és ISO fájlt csinálsz belőle. Mentés másként–>CD képfájl–>ISO. Így lett egy virtuális CD-d, amihez már csak egy virtuális meghajtó kell.

    A Daemon Tools beállításaiban be kell állítani, hogy legalább egy virtuális CD meghajtót hozzon létre. Ezek után minden ugyanúgy működik, mint normális meghajtó és CD esetén. A virtuális meghajtóba beleteszed (csatolod/mountolod) a virtuális CD lemezedet. Jobb klikk a meghajtóra–>Daemon Tools–>Lemezkép csatlakoztatása a meghajtóhoz [X:]

    Bocs, ha valami nem így van a Daemonban, én PowerISO-t használok, de gondolom a hasonszőrű programok hasonlóan működnek.

    Persze, ha eleve ISO fájlban töltötted le a játékot, akkor nincs más dolgod, mint mountolni és kész. Ha ennek ellenére CD-t kér, az azt jelenti, hogy nem készítették el normálisan a képfájlt, és valami hiányzik belőle. Általában a másolásvédelem okoz ilyen dolgokat, mert minden további nélkül elkészíti az ISO-t, csak használatkor derül ki, hogy mégsem működik.

    Ebben az esetben keress egy másik fájlt és töltsd le azt.

  49. sziasztok!!

    nekem mindent ment addig amig el nem akatam inditani a játékot:)
    daemon-ba betettem az iso fájl-t,és minden rendbe volt
    a sajátgépben is megjeleniti de amikor meg akarom nyitni akkor kiirja:”Please insert CD/DVD 1 in drive H:”
    ez mt jelent?? nem tom miért kér CD-t előre is köszi

  50. Próbáld meg, hogy nem a Daemonból mountolod, hanem a Sajátgépből. Ott is meg kell jelennie a virtuális meghajtónak. Esetedben, ha jól veszem ki, H: jelű. Jobb gombbal kattints rá, és nézd meg, mi van a helyi menüben. Fentebb leírtam. Meg kell benne jelennie a Daemon Toolsnak, azon belül a lemezkép csatlakoztatása a meghajtóhoz. Így próbáld.

    Ha így sem működik, rosszul készített a lemezkép-másolat. Ha a játékba bele is van programozva, hogy kimondottan csak CD-ről hajlandó futni, akkor is meg kell elégednie a virtuálissal, hiszen nem tud közte különbséget tenni. Kivéve, ha másoláskor valami nem került rá. Mondjuk nem sikerült megkerülni a másolásvédelmet.

  51. Sziasztok!

    Eléggé sokat segítettetek az infokkal és nagyjából sikerült is minden, .mds/.mdf kiterjesztésű fájllal bajlódtam, sikerült a virtuális meghajtó, el tudtam indítani a játékot, csakhogy amikor rányomtam a “play” gombra akkor egy kis várakozás után kiírta, hogy ” failed to create d3d device.” meg írta, hogy error és egy csomó számot utána…
    ha valaki tudja vagy sejtése van, hogy mit kéne tennem akkor nagyon kérem segítsen!!
    Előre is köszönöm.

  52. Ez szvsz nem Daemon Tools probléma, hanem a játéké. Az üzi kábé annyit jelent, hogy a 3D eszköz létrehozása meghiúsult. Mondjuk videokártya error vagy akármi.

  53. Hát igen gondoltam, hogy nem a Daemon Tools lesz probléma, mert más programot is kipróbáltam, csak nem tudtam hogy mi lehet…
    Azért köszike a gyors választ!! :D

  54. sziasztok nekem az a bajom hogy letöltöttem 1 játékot kicsomagoltam lett egy iso fájl azt meg szeretném megnyitni daemon tools-al de nem csinál semmit nem nyitja meg pedig már nagyon sok játékot tettem fell vele mi a baj?

  55. Sziasztok.az a kérdésem hogy most töltök le 1 játékot ami daemon tool-os.de sajnos mikor telepíteni akarom a programot lefagy a gép.muszáj a program hogy játszani tudjak?vagy csak írjam ki cd-re a játékot?(2CD-s)válaszotokat előre is köszönöm.

  56. “muszáj a program hogy játszani tudjak?” — egyáltalán nem muszáj, játék híján játszogathatsz a testrészeiddel is, mint a kisdedek. Lábujjukkal, vagy akármi. Ezt a fantáziádra bízom.

    Tehát a játék kell. A CD nem kell. Azért van a Daemon Tools, hogy ne kelljen CD-re kiírni és azt pörgetni zajosan és lassan a meghajtóban, hanem virtuális meghajtóval és virtuális CD-vel játszol. Vagy mozizol.

    A lefagyásnak több oka is lehet. Nem kompatibilis az operációs rendszereddel, kevesli az erőforrásokat: ramot, procit, videokártyát. A játék leírásában megtalálod, hogy milyen konfigon kell futtatni. Ha ezzel minden rendben van, akkor a tegnapi hsz-em még mindig érvényes: Trehány, csapnivaló munkával van dolgod, szerezz be egy másik ISO-t. Vagy ballagj el a boltba és vedd meg. Más lehetőség nincs. De nem a Daemon Tools a hibás, hanem a képfájl, amit ki tudja honnan szedtél. Ez benne van a pakliban.

  57. Lenne egy kérdésem? Hogyan tudom eltávolítani egy virtuális meghajtót ha már nem kell? Léci segítsetek?

  58. Lacko:
    Daemon tools tray ikon jobb klikk, virtuális eszközök, virtuális meghajtó (pl. “V” jelű), Meghajtó eltávolítása.

    pityu16:
    Mountolás közben, vagy a telepítő elindítása után fagy le a gép? Vírusírtóval átnézetted az .iso-t?
    Esetleg vmi emuláció kell hozzá (Securom, laserlock, akármi)?

  59. Mi a telyes neve ennek a programnak?Nekem kekben van,de piros kene?A pirosnak mi a neve?elore is koszi a segitseget!

  60. Bakker,nekem nem jelenik meg a tálcán az ikonja s már próbáltam odahúzni,átteni,mindent,de nem megy. Win7 mit csinájak? D:

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét