FaceBook: Gyerek kezébe nem való

Tudom, hogy rengeteg cikket írtak már magáról a FaceBook-ról és annak veszélyeiről, de tényleg jó tudni mivel állunk szemben. A FaceBook-nak mára már több mint 500 millió tagja van. A földön kb 6.8 milliárd ember él, ennek kb. 60%-a (4.08 milliárd) rendelkezik internettel és ezekhez az adatokhoz viszonyítva, rengeteg tagja van világszerte.

De mi is az a FaceBook?

A Facebook amerikai alapítású ismeretségi hálózat, amely 2004. február 4-én kezdte működését. A rendszerbe meghívás nélküli, egyszerű regisztrálással lehet bekerülni. A felhasználók városok, munkahelyek, felsőoktatási intézmények vagy régiók (például Magyarország) által szervezett közösségekhez csatlakozhatnak, és érhetnek el bennük másokat. – forrás: wikipedia.hu

A Facebook-ot eredetileg arra tervezték, hogy segítség az emberek egymásra találását, kapcsolatok teremtését. Még is rengeteg veszélyt hordoz magával. (Érdekességképpen Barack Obama, Amerikai elnök, figyelmeztette az amerikai tinédzsereket, hogy káros lehet az életükre, ha túl sok személyes információt osztanak meg magukról)

Magyarok a FaceBook-on

Míg hazánk népessége egyre fogy, és már 10 millió alá csökkent, addig a Facebook regisztrációk száma folyamatosan nő. Immár több mint 2 millió 60 ezren használják a közösségi portált Magyarországról, ami hazánk lakosságának 20,62%-t teszi ki.

Magyarok a Facebook-on
Magyarok a Facebook-on

A Facebakers.com oldalán lévő grafikon szerint fél évvel ezelőtt hazánk még csak 1 millió 300 ezer taggal büszkélkedhetett, ez a szám hat hónap alatt több mint a duplájára nőtt. Adataik alapján a magyarok közül a 18-24 évesek regisztrálnak a legtöbben (35%). Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy a fiatalabb generáció nyitottabb a Facebookra, mert a 13-15 évesek 7%-a használja a közösségi oldalt, míg a 45-54-es korosztálynak csupán 5 %-a. Érdekesség, hogy a nők kicsivel többen vannak (54%) a Facebookon, mint a férfiak.

Forrás: Kis magyar Facebook történelem

Hack veszély

A FaceBook „ha én ismerem te is” alapon működő struktúra alapján működik, ami nagy lehetőség a hackerek számára. Mostanra rengeteg módszert találtak ki a kiber bűnözők és a számuk folyamatosan nő.

Egyik módszer a vírusok, férgek terjesztése. Nincs más dolga a hacker-nek, minthogy regisztrál és vírus tartalmú üzenetekkel bombáznak meg több száz embert. Ezért NEM SZABAD megnyitni az olyan linkeket, amiket nem ismerünk, mert abból csak a baj van.

Másik kedvenc időtöltésük a személyiséglopás. Több fajta módszer létezik annak, hogy hogyan szerezzék meg a jelszavunkat. Ha ez megvan, az összes személyes adatunkat kézhez kapja. A nevünkben küldhet spam-okat (kéretlen elektronikus üzenet), vírusokat, támadásokat indíthat, chat-elhet és akár pénzt is kérhet. Ha feltörték a felhasználónkat, azonnal jelentsük a FaceBook szerkesztőség felé, kérjünk új jelszót amilyen gyorsan lehet, mert nem lehetünk abban biztosak hogy nem csak egy tréfa. Ha nem, azzal a közvetlen környezetünkre nagy veszéllyel vagyunk.

Egyéb „mellékhatósok”

Nem csak a hackerek érdeklődhetnek utánunk. Munkaadónk, iskolánk is ránk kereshetnek és nyomon követhetik mit csinálunk. Így vigyázzunk mit írunk ki, ha meg kiírjuk, vállaljuk a felelősséget.

Olvastam, hogy egy nő megemlítette a FaceBook-on hogy a kórházi ellátás nem a „legjobb” és emiatt több hetet ült előzetesben, sőt, majdnem 6 év börtönre ítélték.

Továbbá a T-mobile-os telefont használhatók, kisebb korlátozásokkal ingyen mehetnek fel FaceBook-ra. Ez miért baj?

Vegyünk egy példát: Történelem óra, egy diák felmegy FaceBook-ra óra közepén és megoszt egy üzenetet miszerint: „Jajh, de unalmas ez a töri óra, lesz még két órám, de töri után megyek haza. Hazafele benézek a kocsmába, mert már nem bírom tovább”. Kapásból 3 szabályt sértett meg(talán nem mindenhol vannak ilyen szabályok):

  • órán, telefont kikapcsolva a táskában kell elhelyezni
  • lógás => igazolatlan
  • tanítási időben alkoholfogyasztás

De én szerintem a munkahelyen se dicsérik meg az unatkozó embereket.

Ismerősöm ismerőse az én ismerősöm!

Nagy hülyeségnek hangzik, de ha egy ismerősöm ír valamit az ismerőse üzenőfalára, azt én is látom, pedig közvetlenül nem ismerem. Erre még nagyon vigyázni kell, mert bajok lehetnek.

+18

A cím egyértelmű. Közösség, ismerkedés innen egy lépés az ágy. Vannak akik szerelmet, vannak akik egy éjszakás kalandot akarnak és vannak a pedofilok. Volt már olyan eset hogy az apa a FaceBook segítségével környékezte meg saját lányát! Szerencsére a pali már a hűvösön pihen és nem történt semmi.

Továbbá érdemes figyelni arra, milyen képet rakunk ki magunkról vagy épp barátainkról, szerelmünkről. Engedély nélkül más képét kirakni tilos, vagy is ki lehet rakni, de a „legjobb” haverunk ezért beperelhet.

Sőt, egyes oldalak a közösségi oldalakról szereznek anyagot. Például: napiszar.moc és a hasonló oldalak. A nem kívánt képeink ilyen oldalakon landolhatnak. Ha érdekel, nézd meg magad ezeket az oldalakat.

Halál

Igen! Volt hogy a FaceBook miatt haltak meg. A feleség megváltoztatta állapotát egyedülállóra és mikor a férje meglátta, akkor megölte az asszonyt. De volt egy lány, akit az apja megfojtott mert egy fiúval beszélgetett. Ehhez nincs mit hozzáfűzni…legfeljebb annyit hogy „Nagy az isten állatkertje…”.

A rengeteg rossz dolog mellett, rengeteg jót is lehet hallani. Ennek legjobb hazai példája, hogy egy anya 27 év keresés után a FaceBook-on talált rá gyerekére.

Aki regisztrál a Facebookra jobban teszi, ha óvatosan jár el az ismeretlen megkeresésekkel kapcsolatban. Publikus profiljában csak a valóságnak megfelelő adatokat adjon meg, olyanokat, amelyekért később sem kell esetleg szégyenkezni. (A vad buliról készült fotósorozat feltöltése tehát nem a legjobb ötlet, de aki bevállalja, az tud valamit) Legyen óvatos, ha ismerőse pénzt kér, és ha bármi szokatlant észlel profiljával kapcsolatban, jelentse az üzemeltetőnek. Ne használja az oldalt mások utáni kémkedésre, és vigyázzon, kivel, milyen véleményt oszt meg.

Ha okosan használjuk a FaceBook-t(vagy bármilyen más közösségi portál) akkor a barátunk lehet, ha rosszul akkor az ellenségünk. Egyszóval lájkra fel!

26 HOZZÁSZÓLÁS

  1. „Ismerősöm ismerőse az én ismerősöm!” Ezt elmagyaraznad legyszives, hogy miert baj? Mert abbol a ket mondatbol nem ertem, milyen veszelyeket rejt.

  2. 111 millió rendelkezik net-el világszerte? Ez elég régi adat, már elnézést. ;) 1.100 millió, nem?
    Amúgy tényleg vigyázni kell minden közösségi oldalon. Jó írás, hasznos!

  3. Ez annyit jelent, hogy amikor írok valamit vki bejegyzésére, azt nem csak ő látja, illetve az én ismerőseim, hanem az ő összes ismerőse is. Akkor is, ha én azokat nem ismerem.

    A veszélye ennek az (az én olvasatomban), hogy amiket írok, nem csak az ismerősim látják, hanem számomra idegenek is. A kapcsolat köztük és köztem mindössze annyi, hogy van egy ember, akit mindketten ismerünk.

  4. “Ismerősöm ismerőse az én ismerősöm!”
    Megtörtént példa: Nálunk az osztályban két gyerek ismerősök, az egyiknek ismerőse továbbá az osztályfőnök, a másiknak nem. Akinek nem ismerőse ofi, kiírta hogy ellóg xx óra után. A másik gyerek, akinek ofi ismerőse, az hozzászólt ahhoz hogy majd ellóg. És mivel hozzászólt, ezt ofi is látta, pedig közvetlenül nem ismerőse és így hazafele elkapta.

    SySka: lehet hogy lemaradt egy 0. Köszönöm szépen, javítom.

  5. Pár adat a Facebook-ról, remélem hiteles a forrás

    …. ezt a részt betettem akkor a cikkbe, ahogy megbeszéltük -> Magyarok a Facebook-on

    Amiért ez ki szerettem volna hangsúlyozni:

    – nagyon sok magyar használja
    – nagyon sok a fiatal közöttük

  6. ez szerintem elférne a leírásba is.

    nem véletlenül: „Gyerek kezébe nem való”:D

  7. ÖÖÖÖ…
    „A földön kb 6,8 milliárd ember él, ennek kb. 60%-a”
    Ennek a kb. 60%-a 4 milliárd. De ott más szám van.

  8. mehet a cikk bejegyzésbe, meg a számot is javítani kéne, csak nem lehet.

  9. Az emberi hülyeséggel nem lehet mit csinálni… Ha valaki olyan idióta, hogy személyes naplónak használja a facebookot, akkor ne csodálkozzon semmin…

  10. Balou:
    Ja, talán Twitteres volt, nem FB-s hír, hogy kirabolták a lakást, mert kihírdette, h nyaral…
    Nem kell sok, h a helyi „szakemberek” átvegyék a technikát…

    Elég csak a Subba pénteki iwiwes posztját megnézni… isteneeem…

  11. Persze, biztos vannak összefüggések. De én már néha túlzott paranoid reakciónak érzem ezt az egész „Óvakodjunk mindentől,mert van rossz oldala is.” Ennyi erővel ne lépj ki az utcára, mert rád zuhan egy repülő…

    „Sőt, egyes oldalak a közösségi oldalakról szereznek anyagot. Például: napiszar.moc és a hasonló oldalak. A nem kívánt képeink ilyen oldalakon landolhatnak. Ha érdekel, nézd meg magad ezeket az oldalakat.” -> Nekem inkább az ilyen oldalakkal van bajom, ezeket kéne lezáratni…

  12. Jót bosszankodtam ezen a cikken. Nem kenyerem a fikázás, de kénytelen vagyok megállapítani, hogy roppant demagóg, csapongó, fél- illetve téves információkat közöl, semmit nem bont ki teljesen.

    A „tanítási időben alkoholfogyasztás” az egy szabálysértés? :D 18 év alatt Magyarországon nem vásárolhat szeszes italt. Ez minimum megmosolyogtató.

    Ami szerintem vállalható: a név és a város, ahol lakunk. Bár olyan kisvárosban, mint az enyém (10 000 fő) ez sem túlságosan tanácsos. Az összes többi adat nem tartozik másra, így nem fogják ellopni a személyiségünket.

    + 1 figyelmeztetés: ne lájkoljatok! Semmit. A minap volt egy kellemetlen afférom. Csináltam egy tréfás karácsonyi üdvözlőlapot, és kiraktam az itcafé Photoshop topicjába is, meg a Facebookra is. Aztán csodálkozva látom a saját képemet az itcafé címlapján, holott oda még csak nem is azzal az email címmel regisztráltam, amivel a Facebookra, mégis egy szimpla tartalommegosztással össze tudta kötni a két személyt, amit egyébként mással semmivel nem lehetett volna összekötni. Még szerencse, hogy ezt csak az ismerőseim látják. De ettől kezdve nem lájkolok, mert máshol fog megjelenni, hogy nekem mi tetszik, és nem osztok meg a Facebookon semmit, mert az is máshol köszön majd vissza.

    Arra fogom használni, hogy a távoli családtagjaimmal és ismerőseimmel tartsam a kapcsolatot. Szigorúan privátban. És nem lájkolok egyetlen megosztást sem, és nem is szólok hozzá.

  13. „Olvastam, hogy egy nő megemlítette a FaceBook-on hogy a kórházi ellátás nem a “legjobb” és emiatt több hetet ült előzetesben, sőt, majdnem 6 év börtönre ítélték.”

    Erre mondaná az egyszeri parasztember: na, én ezt nem hiszem el!
    Kicsit kibonthatta volna jobban a t. szerző ezt a sztorit (legalább még egy mondattal megtoldva), némi konkrétummal kiegészítve. Nehezen hihető, hogy valakit lecsuknak azért, mert megírja a véleményét a facsebukon.

  14. Akár hiszed, akár nem: ez így van. Nem azért csuknak le valakit, mert a véleményét leírja, hanem mert nyíltan teszi, ráadásul ha a vélemény ellenőrizhetetlenül szubjektív és negatív, akkor azt hitelrontásért minden további nélkül be lehet perelni. Amerikában meg élnek-halnak a perekért. Ha nem tetszik, hogy a szomszédodnak ugat a kutyája, egyből megy a feljelentés. Minden piszlicsáré dologgal a bíróságra rohangálnak. Ha meg bíróság elé kerül az ügy, és megállja a vádakat, akkor az ugyanolyan hitelrontás, mintha röpcédulán osztogatnád a dolgokat az aluljáróban, vagy bemondanád a tévében.

    Tanulság: a cégeket nem szabad nevesíteni, és akkor nem lehet fogást találni. A tévékben is kínosan ügyelnek, hogy kisípolják vagy némítsák a cég neveket; nem kizárólag azért, mert nem kapnak tőlük érte pénzt, hanem azért is, hogy ha valami negatívum jön elő, ne lehessen perelni. Viszont ráutalni lehet, hogy egyértelmű legyen. Ha én leírom, hogy TECSÓ, akkor mindenki tudni fogja, hogy a TESCO-ról beszélek, jogilag mégsem vagyok támadható. Vagy kiírom magyar fonetikával, hogy Intörszpár, oszt csók.

    Ettől még a történet akár igaz is lehet, de nem feltétlenül kell felkutatni az eredeti sztorit és belinkelni, mert a cikk számára indifferens. A facebookon az ember utolérhető, és számon kérhető. Ott a képe, a címe és az elérhetőségei (már akinek).

  15. Kedves BonFire, én elhiszem, hogy így történt, de ha csak így sarkítva közölsz egy tényt, fontos részleteket kihagyva, akkor tényleg egy nehezen hihető állítással állunk szemben, és az emberfia rögtön diktatúráról, a véleménynyilvánítás szabadságának lábbal tiprásáról vizionál. A nő elmondta a véleményét, s ezért börtönbe csukták (majdnem). Ebből a mondatból nekem ez jött le. Tiszta ötvenes évek. :)
    De nem hasogatom tovább a szőrt. :) További jó munkát.
    z

  16. Kedves zaturek! A cikket nem én írtam, ezért a pontatlanságokért ne engem kövezz meg. Mivel ez nem politikai oldal, hanyagoljuk a témát, de azt azért még el kell mondanom – mert úgy látszik, nem tudod -, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem határtalan. Te csakis addig gyakorolhatod a jogaidat, amíg nem sérted meg vele az enyémeket. A demokrácia erről szól. Amiről te beszélsz, az az anarchia, az meg egyelőre még Amerikában sem létező államforma. Sem Európában. Sőt, demokratikus államban bizonyos embereknek a bíróságok fel szokták függeszteni néhány jogát, mondjuk a szabadságjogát, és börtönbe zárja. Meg mondjuk eltiltja a közügyek gyakorlásától, ami szintén egy jog, de meg lehet vonni. Ettől még nem kiáltanak diktatúrát sehol. Nem csinálhat mindenki amit akar. A jogos és kritikus véleményt csak egy hajszál választja el a rágalmazástól, annak meg következményei lesznek minden kulturált államban. Állj csak ki az utcasarokra, valamelyik multit nagy hangon szidni és ellene kampányolni (függetlenül attól, hogy jó-e az üzletpolitikájuk, vagy sem), előbb-utóbb – de inkább előbb – valaki a körmödre fog koppintani érte, mert ez hitelrontás. Természetesen megteheted, hogy utólag a bíróságon bizonyítékokkal támasztod alá az állításodat. Ha ezt nem tudod, addig ez rágalmazásnak számít. Van rá jogszabály, keress rá bátran. Rágalmazás, becsületsértés, a jó hírnévhez való jog – így keresd.

  17. Azt szeretném megtudni, hogy az ingyenes facebook-mobil alkalmazással kapcsolatban fellépő probléma miatt kihez fordulhatok segítségért? Konkrétan a facebook-tól kapott 0.facebook.com linkkel történő alkalmazást a T-mobile kiszámlázta.

    Segítségét előre is köszönöm!

  18. Mi a különbség a linkkel történő bejelentkezés és a F-APPL.wnw elérési útvonal között?

  19. Most már tényleg bolhából elefánt lesz itt… BonFire, fogalmam sincs, hogy az általad leírt dolgoknak mi közük a hozzászólásomhoz (politizálás, anarchia, demokrácia alapjai – ki beszélt itt ilyesmiről?).
    Nekem mindössze egy mondattal volt bajom:

    Olvastam, hogy egy nő megemlítette a FaceBook-on hogy a kórházi ellátás nem a “legjobb” és emiatt több hetet ült előzetesben, sőt, majdnem 6 év börtönre ítélték.

    Tessék, egy javaslat:
    Olvastam, hogy Amerikában egy nő megemlítette a FaceBook-on hogy a kórházi ellátás nem a “legjobb” és emiatt több hetet ült előzetesben, sőt, majdnem 6 év börtönre ítélték, miután a kórház feljelentette rágalmazásért és hitelrontásért.

    Lehet, hogy nem tökéletes, de így olvasva már nem támad az a furcsa érzésem, hogy manapság azért is lesittelhetnek valakit, mert hangot ad annak, ha nem elégedett egy kórház szolgáltatásaival.

    Ennyi.
    Minden jót.
    z

  20. De amint látom, te is idézőjelekbe tetted a kifejezést. Valószínűleg az eredeti cikk is ilyen óvatosan fogalmazott, de nem tudjuk, hogy ennek az elégedetlenségének hogyan és milyen szavakkal adott hangot. Ki tudja, hogyan gyalázkodott? Ez már nem derül ki soha. De az első elítélt internetes troll is a Facebookon ügyködött, és gyalázkodó meg nekrofil szövegeket engedett meg magának két halottal kapcsolatban. LINK: http://index.hu/tech/blog/2010/10/29/bortonre_iteltek_egy_brit_trollt/

    Szóval nem azzal van a baj, hogy mondunk valamit, hanem azzal, hogy hogyan mondjuk. Ezért mondtam, hogy a szubjektív véleményt a rágalmazástól egy hajszál választja el; vitás esetben a bíróság szava a döntő. Az pedig, hogy valakit mennyi ideig lehet előzetesben tartani és milyen indokkal, azt minden esetben egyénileg bírálják el.

    Tanulság: csak óvatosan a Facebookkal, aminthogy pont erről szól a cikk. Én pl egy ideje nem vagyok hajlandó lájkolni semmit, amióta megláttam magam olyan helyen, ahol éppen nem szerettem volna. De a lájkolásom miatt valamilyen furcsa módon egy rendszer valahová besorolt. Aztán volt egy mailváltásom az ügyben az oldal üzemeltetőjével, aki megnyugtatott, hogy az én lájkolásomról csak a Facebook ismerőseim tudhatnak, mások nem. Úgyhogy soha többet az életben nem nyomom meg a „Tetszik” gombot. Cikket nem osztok meg, csak hagyományos módon. Linkelve. És lehetőleg a legkevesebb személyes adatot adom meg magamról, bár ez – vitás esetben – a hatóságok által úgyis visszanyomozható.

    Erről szól a cikk: hogy legyünk óvatosak.

  21. És szerintem,már akikről tudok is,sokkal több kiskorú van fent,valótlan életkorral.Divatot csináltak az általános iskolások a fentlétről !!
    A tevékenységükről,ne is beszéljek.Terjed mint az influenza.Az utóbbi két évben
    csak én tudok egy egész iskoláról.

  22. Van egy fiók felfüggesztése funkció az FB-n, amit kilépéskor lehet beállítani. Nem vagy kereshető, nem látnak az ismerősök sem. Gyakorlatilag akkor van FB profilod ha be vagy jelentkezve.

  23. ha ennyi veszély is leselkedhet a FB. használókra, hogy lehet az, hogy akár 10 évesek is regisztrálhatnak?????

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét