Virtualizáció

Virtualizáció. Minden, amit tudni akartál a virtuális számítógépekről, de sosem merted megkérdezni
Kezdjük is el! Ha eddig nem értetted, miről szól ez az egész, most meg fogod. Ugyanis létrehozzuk első virtuális számítógépünket.

Az első lépés: Töltsük le a Microsoft Virtual PC 2007-et.

Most egyelőre ne hozzunk létre egy saját virtuális gépet, most egyszerűbb lesz megérteni a dolgokat, ha letöltünk egyet a netről. Ez egy SP2-es Windows XP, a legtöbb felhasználó számára tökéletes tanuló- és munkaterep. (A felajánlott két lehetőség közül mindegy, melyiket töltjük le) Egy számítógép merevlemezének a képét fogjuk letölteni tömörítve.

Microsoft windows XP SP2 -es virtuális image

Indítsuk el az önkicsomagoló állományt, adjuk meg, hogy hová szeretnénk elhelyezni a virtuális merevlemezt. (kiterjesztése vhd, virtual hard disk)
Csak ezután telepítsük fel a Virtual PC programot. El fog indulni egy új virtuális gép varázsló.

Válasszuk most a Create a virtual machine pontot.

Válasszuk ki, hogy hol tároljuk azt a vmc file-t, amely ezt a gépet azonosítani fogja, és adjunk neki egy nevet.(Ez egy pár kilobyte-os kis file, többek között azt tartalmazza, hogy a gép milyen paraméterrekkel rendelkezik) Javasolt ezt a file-t az alapértelmezettként megadott helyre (Doksik mappa) tenni.

Ezután ki kell jelölni, hogy milyen oprendszer lesz a gépen. Mi most egy XP-t fogunk használni, kiválaszthatjuk a listából. Ezután kiírja, hogy ő milyen virtuális hardvert javasol, de ehhez nem muszáj ragaszkodni. Ne ijedjünk meg, a virtuális lemez mérete nem fog egyből 65 Gb-ot elfoglalni a merevlemezünkön, csak mindig annyit, amennyire szüksége van. Klikkeljünk a Next-re.

Ezután beállíthatjuk, hogy a virtuális gépnek mennyi memóriája legyen (Adjusting the RAM) vagy elfogadhatjuk amennyit a program ajánlott (using the recommended RAM) Ha több mint 512 MB memória van a gépünkben, akkor érdemes legalább 256 MB-ot adni a most készülő virtuális gépünknek, egyébként maradjuk a defaultnál. Next.

Válasszuk ki, hogy Existing virtual hard disk. Ezután adjuk meg, hogy hol van az imént letöltött merevlemezünk, nyomjunk a next-re és kész is vagyunk.

Ezt követően ezt látjuk majd, ha az XP.vmc nevet adtuk virtuális gépünknek:

Kattintsunk a Start gombra, és már el is indult az épp most létrehozott virtuális gépünk. Egy ablakban indul el, és az az ablak tökéletesen úgy funkcionál, mint egy valódi gép monitora.

A kísérletezésnek innentől kezdve már csak a fantázia szab határt. A virtuális gép teljesen független a host géptől (amelyiken fut), tehát akármit telepítesz rá, egyáltalán nem befolyásolja a host gépet, és fordítva. Ha akarod, le is formázhatod a merevlemezét vagy újratelepítheted az oprendszert. Kipróbálhatsz más oprendszereket anélkül, hogy új partíciókat kellene létrehoznod. De erről később részletesen.

Egy egyszerűen alkalmazható gyakorlati tipp: sokan szidják a Windows Vistát amiatt, hogy nem kompatibilis sok régi programmal vagy hardverrel (tipikusan nyomtatók és szkennerek). Itt a megoldás! Használd a virtuális gépet nyomtatásra, szkennelésre.

A következő bejegyzésben kitérek arra, hogy hogyan, és betekintést nyerünk abba, hogyan konfiguráljuk virtuális gépünket, hogyan tudunk fileokat mozgatni közte és a host gép között, hogyan varázsolhatunk rá internetet.

A cikk eredetije a Virutalizáció Blog -on olvasható, sok más érdekes hirrel együtt.

32 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nekem személy szerint a Virtualbox nevű program jobban tetszik, főleg a Linux-emulációs képességei miatt.

  2. Tetszik! Jó leírás, érthető. Én egyébként a VMware Workstation-re esküszöm:D Az valahogy jobban bejött…

  3. Régebben én is VMWare-t használtam, de úgy fogta a gépet indításkor, hogy 7-8 percet kellett várni, mire egyáltalán betöltődött az asztal… :)

  4. Ennek viszont megvan a nagy előnye, hogy teljesen jogtisztán hozzá juthatsz és használhatsz egy xp-ét.

    Egyébbként virtualizációs alap rendszerekből elég sok van. A microsoft gépéhez is van teljesen használható linux image is. Vagy ha nem szeretnél kész image -el dolgozni akkor csinálhatsz egyet magadnak.

  5. az igaz, hogy van linux image is, de pl egy ubuntu 8.04 sztem soha nem fog elindulni rajta (eddig legalábbis nem jött össze soha), viszont annyiból tényleg jó, hogy minimális erőforrásigénye van. Pl.: a VMWare is a magas erőforrás igénye miatt vívta ki nálam a váltást VPC2007-re, habár linux miatt muszáj volt egy virtual box-ot is felrakni, de ha linuxra nem kell, akkor a legjobb választás ha virtualizáció kell. Ráadásul ha jól emlékszem, akkor a hardveres virtualizációt is támogatja a VPC, már ha a gépünk fizikailag képes a virtualizációra, ami azért nem egy hátrányos dolog.

  6. Esetleg nem tudtok valami Mac OS image-t hozzá? :) Valahogy van egy olyan érzésem, hogy a microsoft oldalán hiába keresném…:D És nem tudom, hogy hol induljak ki a keresést illetően..azt leszámítva, hogy a gúglinál :D

  7. Annyi kérdésem lenne, hogy ezen a virtuális gépen lehet-e játékot futtatni? Mert van egy, amivel szeretnék játszani Vistan, de nem megy rajta sajnos (Call of Duty 2), az én gépemre meg XP-t nem lehet „csak úgy” telepíteni. :(

  8. Az osx image-t én is kipróbálnám. :)

    A wmware nem fizetős? Ha igen, akkor ez abból a szempontból biztos jobb, hogy – ahogy TLoF is mondta – jogtiszta megoldást kínál.

    RAMy, szerintem lehet rajta játékot futtatni csak azt vedd figyelembe, hogy a géped erőforrásait 2 oprendszer használja, nem tudom okozhat-e a gondot a játék sebességét illetően.

  9. Én is leginkább a Mas OS miatt próbálnám ki, de gondolom, ez eleve ki van csukva! Mint a bika előtt a vörös kendő ;)

    RAMy, miért nem lehet a gépedre „csak úgy” XP-t tenni? Licenc tiltja, vagy nem home pc? Esetleg céges, vagy csak használatra van kiutalva? Mert egyéb esetben (szerintem) lehet. Azért írtam zárójelbe hogy „szerintem”, mert soha el nem olvastam még egy operációs rendszer licencét, de azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen. Szóval fizikailag lehet rá bármilyet tenni, csak jogilag nem biztos.

  10. Harder: Van igyenes verziója is a VMWare-nek (legalábbis régebben biztos volt).

    RAMy: virtuális gépen valahogy játszani nem kellene :) Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a virtuális gépen a vga a jó öreg s3 trio 8 megás változata :) talán még a dos-os vackok elfutnak rajta, de pl egy cod2 már esélytelen.

  11. Fefy, ezt a programot én még nem próbáltam ki igazán, de más program felismerte a vgam. Szóval szerintem (kiemelném, hogy csak szerintem), ha a virtuális gépre feltelepítjük a vga drivert, és persze elég jó hozzá a vgank, akk bármin játszhatunk ott is. Ha tévedtem, elnézést.

  12. Egyik virtualizációs program se „csinál” neked rendes videó kártyát, max egy integrált szerűt, sztem ezért nem tudsz majd játszani.
    A virtuális gép nem egy teljesen ugyan újan gép, mint amin futtatod, sőt sokkal rosszabb…

  13. Azért nem lehet, mert az XP nem ismeri fel az alaplapom, kell hozzá egy kábel, amit felénk sehol nem lehet kapni. :( Nem egy irodai gépem van, a progi nem 2 magos, P4 3GHz, + giga RAM, GeForce 8600 GTS videokártya. Viszont, ha ezen a virtuálison nem lehet játszani, akkor le se töltöm, mert nekem amúgy minden progi elfut Vistán, csak ez az egy játék nem. Egyébként érdekes, mert az ősrégi, Duke Nukem 3D meg megy Vistan is, de a Call of Duty 2 nem. :) Akkor szerintem nem lesz belőle semmi, de azért köszönöm szépen a válaszokat.

  14. Hát ez pech! Nem értem ugyan ezt az alaplap-dolgot, hiszen nem is olyan régen alapkövetelmény volt, hogy egy szoftver vagy egy hardver visszafelé kompatíbilis legyen. Ez, hogy úgymondjam, a mai napig is előfeltétel kéne, hogy legyen. Pl. ha valaki készít egy psd-t a PS7-essel azt a CS3-mal minden további nélkül meg lehet nyitni. Ennek így van értelme. Nem tudom, hogyan lehet az, hogy egy „modern” alaplap nem hajlandó felismerni azt a rendszet, ami őelőtte született. Az ilyen terméket minimum ki sem engedném a piacra. Az úgy nem megy, hogy majd a gombhoz keresünk kabátot!

  15. Nem előtte, hanem utána született! :D Ezért nem ismeri fel, Abit IB9 a neve. Kell hozzá egy Y elosztó kábel, ilyet nem tudok sehonnan szerezni, meg így elég nehézkes is rátenni egy XP-t, havonta nem szeretnék gépet szerelni. :D

  16. RAMy: a virtual pc biztos nem a te embered lesz, viszont a virtualbox-ot kipróbálhatod, mivel lényegesen többre képes, mint a VPC2007, igaz win-t még nem próbáltam rajta, csak egy ubuntu 8.04-et, de lényegesen jobbnak tűnik, úgyhogy egy próbát megér.

  17. Ha előtte született, akkor nem szóltam semmit. Mindenesetre megfontolandó, ha egy kábelhez hozzájutni ilyen nehézségekbe ütközik, nem lenne-e érdemesebb beruházni egy újba. Habár, nagyon jól tudom, hogy ha már új az alaplap, akkor már újfajta megória is kell, meg új proci, meg minden, ami ezzel jár, és ez sajnos nem két forint. Igaz, hogy nem is kell ezt megvenni kéthavonta. Én utoljára kábé másfél éve újítottam fel a vasat, és egyelőre még megfelel a mai követelményeknek. Nem is volt drága (kb 80 000). Igaz, hogy ehhez szükség volt egy olyan illetőre, aki ebben a körben jártas, ez a munkája, és ő válogatta össze a dolgokat, úgy hogy nekem is jó legyen.

    Igaz, hogy mostanában kezdek vakarózni, hogy az 1 giga RAM kezd kevés lenni. No, meg jól jönne egy nagyobb monitor (a mostani 19-es), vagy esetleg ugyanilyen méretűből kettő. Sok olyan program van, ahol a kezelőszerveknek kell csak külön egy monitor. Jó lenne, ha a PS-sel is úgy dolgozhatnék, hogy az egyiken csak a munkadarab, a másikon meg az összes paletta, meg tool. Nem tudom, melyik lenne jobb választás. Egy nagy, vagy kettő kicsi.

  18. Fefy: Köszi, majd utánanézek!
    Bonfire: :D
    Én fél éve kaptam a gépemet, és nekem kellett összerakni. XD Akkor volt 150 ezer Forint, most kb. fele annyit ér. Az a baj vele, hogy Vista, meg a proci. :D Legjobb Intel Core 2 Duo most olyan 36000 körül van, ilyet szeretnék, de nincs rávaló, sajnos. Gagyit meg nem akarok, a drágábbal kihúznám én is még másfél évig. :D Tehát most ez marad, 12 ezres Intel P4 3GHz. :D
    (Sok az OFF!? XD)

  19. Hatalmas tevedes, hogy ne lehetne virtual machine alatt normalis videokartyat emulalni… Tessenek utananezni, vmware-hoz van egy kulon kiegeszites, amit fel kell telepiteni a guest op.rendszeren belul, utana kipipalni a vmware a videokartya emulalashoz van valami opcio (mar nem emlekszem, mert nem ma volt) es kov. bootolasnal mar akkora felbontast allitunk amekkorat akarunk… En linux-os guest rendszer alatt is megcsinaltam mar. Sot, amikor linuxoztam, akkor a guest az egy winfos volt, es en azon meg studio max-eztem is… Persze nem volt tokeletes, de fapados megoldasnak elment :)
    Es egyebkent pedig VAN mac osx image „sima” architekturara is… ergo egy intel vagy amd gepre is nagy nehezsegekkel, de fel lehet allitani egy osx-t. Feltetelezem az ugye akkor el fog futni egy virtual gepben is :)
    Jogtisztasagrol ebben az esetben ne beszeljunk :D

  20. MightyMan: VMWare alatt már passz, hogy lehet-e emulálni a vga-t (ezek szerint lehet), de a virtual pc-ben biztos nem lehet. Am. az osx inteles gépen valószínűleg hamarabb elfut, mint egy amd-s gépen, már csak azért is, mert léteznek intel cpu-val szerelt mac-ek :)

  21. CoD 2-nél a jobb klikk az ikonon -> tulajdonság -> kompatibilitás -> Windows XP módszert használtad már? ;)

  22. Van egy kérdésem. Hogyan tudom kisebbre venni a képernyőjét, de úgy, hogy az minden benne legyen?

  23. Tényleg, mi lenne, ha az emulált rendszerben felraknám a Virtual Machine-t, majd abban emulálnék még egy rendszert? Talán majd kipróbálom…

  24. Scanner emulálást én is próbáltam, de mivel az egy régi scsi diaszkenner ezért a dolog nem lehetséges. Ha esetleg erre is van valami megoldás írhatnátok…

  25. Valaki tudna segíteni a következőkben?

    Feltettem VMWare 6.5.2-re a Win 7-et (build 7127_x86), hogy tanulmányozzam. Megy is szépen, minden szép és jó, csak nem látom a fizikai meghajtóimat virtuális gép alól. Gyakorlatilag csak azt a mappát mutatja, ami neki a virtuális meghajtója és C-vel jelöli.

    Arra már rájöttem, hogy (elvileg) meg tudom neki mutatni a meghajtómat a VM-►Settings-►Hardware-►Add-►Hard Disk menüben. Kiválasztom, hogy fizikai meghajtót használjon, azon belül, hogy egy létező lemezt használjon; megadom neki szépen az útvonalat, és a következő hibaüzenetet löki:

    „Failed to add disk ide0:0.”, illetve „Could not add device ide0:0.”

    Hogy tudnám megmutatni, hogy a virtuális gép alól is tesztelhessem a fájljaimat? Mert addig oké, hogy nézegetem, hogy milyen szép ez a win 7 (sakkban már megvertem :), de fájlok nélkül nem teszt a teszt, no.

    Ha valaki tudna valami okosságot tanácsolni, nagyon megköszönném.

  26. Igen, gyakorlatilag ez a helyzet. Van még néhány gyermekbetegsége. Pl, hiába van magyar billentyűzetkiosztás beállítva neki, a y-t és az z-t akkor is felcseréli és egyelőre nem lehet átállítani. Most is pl virtuális Win7 alól írok. Firefox szépen felment rá; a könyvjelzőimet meg a jelszavakat pedig egyszerűen átdobáltam egyik ablakból a másikba, hogy importálhassam.

    Ay is lehet, hogy csak én nem értek eléggé a VMWare-hez, vagy a gépem konfigurációjával van valami.

  27. Na, úgy tűnik, mégiscsak sikerült neki megmutatni a meghajtókat. Annyi volt a titok nyitja, hogy csak „kikapcsolt” állapotban engedte hozzáadni, ami végső soron érthető is. Betallóztam, újraindítottam és már fel is telepítette magának.

    Már csak ezt a Z/Y cserét kéne megoldani valahogy. No de csak béta ez, vagy mi!

  28. Örülök hogy megoldódott, így legalább mások már tudni fogják, hogy kikapcsolt állapotban kell csatolni a meghajtókat. :)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét