Google hirdetés – a kezdetek: Google Ads fiók létrehozása

Google Ads: a kezdetek

Ha visszaemlékszem a kezdetekre két dolog jut eszembe:

Az univerzum születése: hatalmas sötétség, benne egy fénylő kis stabil pontocska.

Az átlag kisgyerek, aki próbálja megérteni a babák születését és nem bír rájönni egyedül a furfangra.

Na meg persze a félelem, a kíváncsiság a tudásvágy és az érzés, hogy ez nekem úgyse menne. Meg ilyenek: „Mi? Licit alapú rendszer? Soha nem mennék árverésre, még alkudozni sem szoktam soha. Ez a dolog biztos nem nekem való!” :)

Kb. ilyen az, amikor az ember teljesen idegen ezen a terepen. Így hamar elengedtem a témát, egyszerűen nem azért csináltam, mert azt gondoltam, hogy valaha is ez lesz a szakmám. Viszont módfelett érdekelt a téma, hajtott a tudásvágy és a kíváncsiság. Úgyhogy tanultam és kérdeztem, meg tanultam és kérdeztem és így tovább. Gondoltam bármely tudás, amit megszerzünk, csak hasznunkra válhat. Mivel akkoriban a forgalmi források elemzésével foglalkoztam, amiben hosszú ideig a TV volt az elsődleges, de egyre erősödőben voltak az online csatornák, így ártani biztos nem ártott. Megértettem, hogy működnek a hirdetési rendszerek és miért jön 1 millióval több az egyik országban, a másikban meg 2 millióval kevesebb bevétel, mint mint az előző hónapban. Nem egy utolsó szempont, az biztos. 

Mindezt azért írom le, mert nem volt még olyan ember, akit oktattam és ne lettek volna félelmei, fenntartásai, hogy ez neki menni fog e, és ne kapott volna frászt, amikor életében először nyitott meg egy hirdetéskezelő rendszert, hogy „Úristen, inkább nem klikkelek sehova, nehogy elrontsak valamit!” Tehát teljesen normális, hogy az elején idegen, félünk és halott halvány gőzünk nincs az egészről. Vigasztaljon minket, hogy ennél csak jobb és világosabb lehet.

Hogyan hozzunk létre Google Ads fiókot

Kezdetben kb. annyit tudunk, hogy a Google keresőbe látunk hirdetéseket. Bele se gondolunk általában, hogy kerültek azok oda. Ha belegondolunk, akkor meg nem szoktunk rájönni magunktól. A hirdetések a Google hirdetéskezelő rendszeréből jönnek, amit manapság Google Ads-nek (előzőleg Google AdWordsnek) hívnak.

A következő kérdés, ami fel szokott merülni, hogy lehetne nekem egy ilyen Google Ads hirdetéskezelőm, hogy lehet hozzáférni? Annyira egyszerű a dolog, hogy komoly fejtörést okozhat annak, akinek ezek az első kérdései. Akinek van Google accountja, például egy Gmailes e-mail címe, annak Google Ads accountja is van. Ahogy sok más Google alkalmazáshoz is hozzáférhetünk egy Google accounttal, Drive, naptár, Google form, stb. így az Ads accounthoz is.

Annyi a dolgunk, hogy ide lépünk: https://ads.google.com/ Ha nem voltunk eddig bejelentkezve, most célszerű megtennünk, anélkül nem fogjuk elérni a fiókot. Ha bizonytalanok vagyunk, félünk, vagy komoly terveink vannak hosszú távon és szeretnénk külön kezelni a tanulási céllal folytatott tevékenységünket, akkor érdemes létrehozni egy fake, vagyis külön erre a célra dedikált accountot. Egyszerűen szólva, hozzunk létre egy külön Gmailes e-mail címet mondjuk szuperppcsleszek@gmail.com címmel.

Mivel a Google igyekszik belekényszeríteni, hogy egyből hirdetni is kezdjünk, ezért néhány alapbeállítás után kapásból a kampány létrehozásra visz.

Google Ads fiók létrehozás

Ez az első felület, amit látunk. Az e-mail címet a bejelentkezési adatok alapján a Google rendszere kitölti. Weboldalnak pedig megadhatunk bármit, ha csak tanulni szeretnénk, másoljuk be az első URL-t, ami az eszünkbe jut. Ha weboldal, webshop tulajdonosok vagyunk, akkor persze adjuk meg a sajátunk.

Jelöljük be, hogy szeretnénk e személyre szabott tippeket, ajánlatokat kapni. Ahhoz, hogy megértsük a Google javaslatait és el tudjuk dönteni, hogy jó e nekünk, vagy nem, jóval nagyobb tudásra van szükség. Választhatjuk, hogy kérjük a tippeket, lehet belőle tanulni, érdemes megnézni őket, de első időszakban ne fogadjuk el ezeket.

Ha ezzel megvagyunk, ráklikkelhetünk a tovább gombra. Ne aggódjunk, nincs miért. Olyan ez, mint amikor az ember bizonytalan, hogy a neten lát valamit és ráklikkeljen e, mert, „ha ráklikkelek, lehet, hogy belemászom valami fizetős dologba”. Most is az érvényes, hogy amíg nem adsz meg bankkártya adatokat, bárhova nyugodtan klikkelgethetsz, költséged biztos nem lesz belőle.

Kattintsunk a Tovább gombra és máris a kampánylétrehozásban vagyunk. Ha ez az első ismerkedés, még ne csináljunk semmit. Most csak egy cél van, hogy bejussunk a kezelőfelületre. Ehhez át kell esnünk sajnos egy kamu kampánylétrehozáson. Ezt a felületet látjuk:

Három dolgot adtam meg:

  • Az első pontban (“Az elköltendő összeg megállípítása“) 50 Ft napi költés, persze bármit beírhatunk, nincs jelentősége.
  • A második pontban (“A célközönség kiválasztása“) a kulcsszavakat. Mivel ennek sincs jelentősége bármit beírhatunk, vagy ha ad javaslatokat el is fogadhatjuk módosítás nélkül.
  • A negyedik pontban (“Írja meg a hirdetését“) a hirdetésnél az 1., 2. címsort és a leírást. Mint látható csak véletlen karaktereket gépeltem be.

Ha valamelyik pontban beállítást végzünk, az adott blokkban külön rá kell nyomni a Mentés gombra, ahogy a printscreenen a 4., pontnál látható.

A végén pedig nyomjuk meg a Mentés és folytatás gombot.

Ez után a számlázási, fizetési adatokhoz visz a rendszer, de ezt is meg tudjuk kerülni:

Google Ads fiók létrehozás

Ezeket a beállításokat hagyjuk úgy, ahogy vannak. Egy dologra figyeljünk oda, az ország és az időzóna stimmeljen azzal, ahol esetlegesen majd hirdetni akarunk. Mivel ez a legtöbb esetben Magyarország és budapesti időzóna, hagyjuk így. Ha mégsem, akkor viszont mindenképp állítsuk át.

Google Ads fiók létrehozás

Ezen a részen kötelező jelleggel ki kell tölteni a nevet, címet. Bármit megadhatunk, mint látható én például az alábbiakat adtam meg:

Név: teszt

Város: Budapest

Cím: Teszt u. 1.

Persze, ha nem csak tanulni szeretnénk, hanem tényleg hirdetni, akkor megadhatjuk a rendes adatainkat is.

Két beállításra figyeljünk, amit a print screenen pirossal is kiemeltem:

1., A fizetés módja alapértelmezetten „Automatikus befizetésen” van, ezt állítsuk át kézire.

2., A fizetési mód alapértelmezetten bankkártyán van, ezt pedig állítsuk át pénzátutalásra.

Itt is igaz persze az, ha nem tanuló fiókról van szó, megadhatjuk a rendes beállításokat. Még fogadjuk el az ÁSZF-et és kattinthatunk a Befejezés és hirdetés létrehozása gombra.

Ha a fenti beállításokkal dolgoztunk, látni fogunk egy információs ablakot, ahol megadják nekünk, hogy hova kell az átutalást indítani:

Google Ads fiók létrehozás

Ezeket az adatokat, ha későbbiekben ebből a fiókból és átutalással, nem automatikus bankkártyáról történő levonással akarunk majd fizetni, el is menthetjük. (de bármikor megnézhetőek ezek az adatok, úgyhogy nem létkérdés, hogy ezt most tegyük meg)

Nyomjunk a Kész, vagy a Nyomtatás gombra. És voilá:

Kattintsunk rá az Ugrás a fiókhoz gombra. Már láthatjuk is a nagy csodát, a Google Ads kezelőfelületét. Na jó, megszenvedtünk és megdolgoztunk érte. Sajnos a Google rendszere ilyen, be akarja biztosítani, hogy rögtön, azonnal és máris kezdjünk el költeni. Viszont, ha ezt végigcsináltuk, máris jobb érzés, megugrottuk az első akadályt és bepillanthatunk a helyre, ahonnan a hirdetések jönnek.

Gratulálok! Köszöntelek életed első Google Ads fiókjában!

Szabadúszóként Google és Facebook hirdetésekkel, online marketing stratégiával foglalkozom. Az online marketing több területén, projekt menedzsmentben és üzletfejlesztésen is dolgoztam. Kiemelten fontos számomra a szakmai edukáció. A nyílt, őszinte kommunikáció, az átláthatóság és az egyenrangú partneri kapcsolat.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét