Kép keretezése II.

Életem második photoshop tutorialjában egy – remélhetőleg – élethű keretet fogunk varázsolni egy képre. Erre a tutorra is igaz az, ami az elsőre, hogy akinek más beállítás tetszik, az nyugodtan rugaszkodjon el az enyémtől…

1. Lépés

Elsőként válasszunk ki valami szép képet, amire majd ráhelyezzük a keretet. Ha nincs más, akkor az én általam választott képre kattintsunk a jobb gombbal a böngészőben, és a "Másolás" menüponttal, helyezzük a vágólapra az alább látható képet.

2. Lépés

Nyissunk a photoshopban egy új lapot. [File/New…] Ha minden igaz, akkor a photoshop érzékelte a vágólapon lévő képet, és az újonnan készülő rajzlap méretét – mint az az alább látható képen is látszik – beállította. Jelöljük be a [Transparent] opciót, és hagyjuk jóvá az [OK] gomb lenyomásával. És máris létrejött az új lapunk.

3. Lépés

Most be kell illesztenünk a képünket. Ehhez nem kell mást tenni, mint bemenni az [Edit/Paste] menüpontba, vagy egyszerűen csak lenyomnunk a [CTRL+V] gombkombinációt. És a kép beillesztődött háttérnek.

4. Lépés

Már el is érkeztünk a keret elkészítésének első pontjához. Elvileg a [Layers] fülön most egy darab rétegünk van, ahogy a képen is látszik.

Igazából jó lenne a keretet új rétegre rakni, de az a meglátásom, hogy annélkül is lehet majd esetleges módosításokat elvégezni. Tehát hozzuk létre azt a keretet. Ehhez kattintsunk az egerünk jobb gombjával a [Layer 1] kék részére, és a megjelenő menüpontban válasszuk a [Blending Options…] pontot. Ezzel előhívtuk a [Layer Style] ablakot, melyen pár beállítást kell elvégeznünk csupán. Kattintsunk a bal oldalt látható listában a [Bevel and Emboss]-ra, ezzel mintegy engedélyezve ezt a hatást. És állítsuk be a képen láthatókat, persze az adott képhez mért vastagságra stb… ügyelve. A képen látható barnás szín: [#5E3C00].

5. Lépés

Ha beállítottuk a [Bevel and Emboss]-t, akkor valahogy így néz ki eddig a képünk:

Most pedig, egy kis élethű textúra szerű dolgot fogunk rárakni, mégpedig a [Stroke] segítségével. Ezt ugyanott, a [Layer Style] ablakban találjuk, mint ahol az előző "effect" is megtalálható. A használatához kattintsunk kettőt a [Layer 1]-re, hogy bejöjjön a [Layer Style] ablak. Legalul bal oldalt láthatjuk a [Stroke] "effectet". Kattintsunk is rá, hogy a pipa és a hozzá tartozó beállítások megjelenjenek mellette.

A [Stroke] beállításainál állítsuk be a képen láthatóakat. De előtte elmondanám, hogy a [Size] részt célszerű úgy beállítani, hogy kicsit belógjon a képbe, vagyis a [Blevel and Emboss]-on nyúljon túl, ezzel is jobb hatást érve el. A [Position]-nál pedig fontos az [Inside]-t bejelölni, hiszen ezzel jelezzük a programnak, hogy belülre kérjük ezt a vonalat. Nagyon fontos rész a [Fill Type] ugyanis itt állíthatjuk be a nekünk tetsző textúrát, esetlegesen színt, ebből még átmenetest is választhatunk. Én tehát az alábbi beállításokkal dolgoztam:

Ha beállítottuk, akkor nincs más dolgunk mint egy [OK] gombot nyomni, és máris kész a képünk, ami nálam valahogy így néz ki:

Utószó:

Természetesen biztos vagyok benne, hogy talán jobbra, illetőleg szebbre is el lehet készíteni ezt a keretet, de tőlem most ennyire tellett.

Írta: zoell
Email: zoell[kukac]freemail.hu

Hugyecz Görgy (Harder)
20+ éve munkám és hobbim is az online világhoz köt. Az utóbbi 10+ évben leginkább keresőopimalizálás (SEO) témában tevékenykedem, mellette pedig Google Ads és Facebook PPC fronton is segítem ügyfeleimet. Korábban 10+ évig webgrafika, sitebuild, weboldal készítés témakörben mozogtam.

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét