Bolygó rajzolása

Ezzel a tutoriallal egyszerű, mégis élethű bolygót készíthetsz a Photoshoppal.

A szerző, Greg Martin szerint ez a megoldás a Photoshopnak csak a 7-es változatával működik, ám úgy tűnik, más (magasabb) verziókkal is meg lehet csinálni.

Kis mérettel célszerű dolgozni.

A tutorialhoz szükéged lesz erre a képre.

Kezdjük egy sima fekete képpel, 500×500 pixeles felbontásban. Hozz létre egy új layert, és az Elliptical Marque-kal a shift gombot lenyomva tartva jelölj ki egy szabályos kört, ami kb. kétharmad akkora, mint a kép.

Töltsd ki feketével, de ne szüntesd meg a kijelölést.

Most fogd az az Airbrush tool-t, egy halványodó szélű, 300-as méretű ecsetet. Állítsd az átlátszóságot (Opacity) 30%-ra, és a Mode-ot pedig Linear Dodge-ra.

A fényforrásunk a bal felső sarokban lesz, de ez természetesen tetszőleges.

Kezdd kiszínezni (a színnek, amit mi használnuk, a hexadecimális kódja #664029). Húzd végig az ecsetet a bal alsó saroktól a jobb felsőig haladva, majd folytasd feljebb, a bal felső sarok felé. Nézzen ki kb. úgy, mint ezen a képen.

Most megcsináljuk a bolygó felületét. Ha még nem tetted volna meg mentsd le ezt a képet, nyisd meg, majd Edit -> Define pattern. Nevezd el “bolygó”-nak.

Ha ezzel kész vagy, fogd megint a Airbrush tool-t (ugyanazokkal a beállításokkal, mint az előbb), majd menj fel a “Brushes tab”-hoz a Photoshop ablak tetején. Állíts be mindent úgy, ahogy a képen látod. Válaszd ki a patternt, amit most csináltunk.

Ismételd meg az ecsetvonásokat, amivel a bolygót festettük ki az elején, csak most felületet adunk neki. Megint haladj ugyanúgy, ahogy az előbb, a sötét felületet hagyd sötéten, abból lesz az árnyék. A végén valahogy így kéne kinéznie…

(Közben a bolygónk még mindig ki van jelölve, ne szüntesd még meg!)

Most egy kicsit gömbölyítünk a bolygónkon. Filter -> Distort -> Sphereize, állítsd be 100%-ra, majd OK. Ismételd meg még egyszer, 50%-kal.

Ha ezzel kész vagy, vágd ki a bolygót (Edit -> Cut, vagy Ctrl+X) a Layerből.

Hozz létre egy új átlátszó layert, és illeszd bele (Ctrl+V), majd töröld a régi layert. Töröld ki a pixeleket a bolygó körül, hogy szép sima legyen a széle. Nevezd el a layert “bolygó”-nak, hogy ne keverd össze később.

Most adjuk hozzá némi légkört.

Duplikáld a “bolygó” layert, utána Layer -> Layer Style -> Blending options.

Állítsd át a Blend Mode-ot Linear Dodge-ra, és a Fill Opacity-t 0%-ra (mint a képen).

Most jön az Outer Glow, ahogy a képen látod. Én itt a #6283A7 kódú színt használtam.

Most adj hozzá egy kis belső fényt az Inner glow segítségével, ahogy a képen van. Megint a #6283A7 kódú színt használjuk, mert a kétféle fénynek illenie kell egymáshoz, különben elég viccesen fog kinézni.

Most valahogy így kéne kinéznie a bolygódnak. amint látod, elég sok légköre van.

Hozz létre egy új layert a második fölé. Kösd össze ez a layert a legfelsővel (amin az effektek vannak), és utána olvaszd őket egybe (Layer -> Merge Linked). Így az effektekből egyetlen réteg lesz, amit majd kedved szerint állítgathatsz. Nevezd el mondjuk “légkör”-nek, hogy tudd, mi ez. Állítsd át a Layer Mode-ot Linear Dodge-ra, hogy jobban illeszkedjen a képbe.

Most fogjuk az Eraser tool-t. Ugyanazal a mérettel, mint az elején (Airbrush Soft Round 300 vagy egy ugyanakkora, nagy ecsettel).

A légkör layerét óvatosan töröld körülbelül 6 és 3 óra között, ahol az árnyék van. Kb ilyen eredményt kell kapnod, mint a képen (a fehér kör az ecset).

Alakulgat a bolygónk, de még nincs kész.

Adjunk neki még egy kis domborúságot, hogy igazán élethű legyen. Elvileg még mindig három réteged van, a légkör, a bolygó és a fekete háttér. Duplikáld a Bolygó layert.

Most Filter -> Stylize -> Emboss. Angle: -33, Height: 1, Amount: 500%.

Színtelenítsd a réteget (Ctrl+Shift+U) és duplikáld megint.

Szét kell választanunk a domborított rétegek világos és sötét részeit, mert mindkettőt külön-külön fogjuk állítgatni.

A legfelső rétegen a Levels (Ctrl+L) segítségével addig növeljük a sötétséget, amíg a legnagyobb része fekete nem lesz, csak egy kevés fehér folttal. Ez lesz az új “világosság” layerünk.

Ismételd meg ugyanezt a másik domború réteggel, de most világosságot adj rá, hogy minden fehér legyen, egy pár fekete folttal. Ez lesz az “árnyék” rétegünk.

A “világosság” layer mode-ját állítsd át Linear Dodge-ra, az “árnyék”-ét pedig Multiply-ra. Most erős fehér körvonalat fogsz látni a bolygó árnyékánál, amit a puha szélű radírral törölhetsz ki.

Már majdnem készen vagyunk, bár a domborúság kicsit még durva. Állítsd át a “világosság” layer átlátszóságát (Opacitiy) kb 50%-ra, az “árnyék” layerét meg 70%-ra.

A magam részéről szeretem a jó nagy kontraszot, szóval játszottam egy kicsit a hullámokkal (Ctrl+m), hogy a bolygó kicsit vibrálóbb legyen. Nagyjából így.

Készen is van a bolygónk!

Írta: Greg Martin

Fordította: Minerva

13 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nagyon köszönöm úgy vágytam már egy ilyesmire.
    Főleg egy lézerkard szekesztő kéne de nem álóképhez hanem videóhoz.
    Tudnátok valami ilyesmit ???

  2. keresni se kell:
    lsmaker.uw.hu

    magyar, ill. angol, meg egy csomó minden más.
    Pl Star Wars szöveg, csilagos háttérkép generátot, meg ilyenek

  3. Dóczi Dávid: A mozgóképek is állóképek csak épp másodpercenként 24-30-at látsz. Ha Premier-t (vagy épp Vegas-t) használsz vágáshoz akkor csak jó sok türelemre van szükséged hogy minden egyes képkockán megcsináld a fénykardot. Azután már csak egymás után be kell importálnod.

  4. Meg tudná mondani valaki nekem hogy hol van az a “Brushes tab”? Nekem magyar a photoshop és a nyelvet nem lehet átállítani.

  5. DVD: ha olvasnál ugye… “Mielőtt hozzászólnál a témához, olvasd el a Photoshop szótár című cikket…”
    De tetszőleges fordítóprogram is kidobja Neked, hogy ecsetekről van szó. A PS menüben Ablak/Ecsetek, vagy símán F5 leütésére előkerül.
    Hajrá!

  6. Üdv srácok!
    Akkor mit tegyek, ha nem akarja rendesen berakni a mintát…
    azaz hogyismondjam
    a 2.lépés ha jól emléxem abban van az, hogy megismételjük az ecsetvonásokat , csak most felületet adunk a bolygónak…
    nah ezzel az a baj, hogy amikor húzom, akkor csak a feketén hagyot rész legszélén lesz látható a minta..
    miért van ez???

  7. Először befested ilyen rondabarnára az ecsettel. Utána a letöltött ecsetedet hívod be, és azzal festesz. Szerintem itt kimaradt az a lépés, hogy a festőszínt át kell állítani, mert a barnával barnára pamacsolás kevésbé látszik…
    Elsőre nyomj egy D -t, az visszaállítja a fekete-fehér színeket.
    Ami fura, hogy itt szinte mindent egy rétegen készít, de hát nem vagyunk egyformák… :)

  8. Üdv mindenkinek. Két dolgot nem tudtam megcsinálni.
    1.: “Hozz létre egy új átlátszó layert, és illeszd bele (Ctrl+V), majd töröld a régi layert. Töröld ki a pixeleket a bolygó körül, hogy szép sima legyen a széle. Nevezd el a layert “bolygó”-nak, hogy ne keverd össze később.”
    Mivel töröljem ki? Hogyan?
    2.: “A légkör layerét óvatosan töröld körülbelül 6 és 3 óra között, ahol az árnyék van. Kb ilyen eredményt kell kapnod, mint a képen (a fehér kör az ecset).”
    Milyen kép? Hol? Vagy csak én vagyok ennyire vaksi, vagy tényleg kimaradt egy kép?

    Azért hogy ne csak a negatív oldalát nézzük, egész jó kis tutorial, csak pár része (számomra) kivitelezhetetlen, pl. a domborzatnál a -33-as értékre a PS hevesen tiltakozik. (CS)

    Üdv.:
    Seth

  9. 1.”Ha ezzel kész vagy, vágd ki a bolygót (Edit -> Cut, vagy Ctrl+X) a Layerből.
    Hozz létre egy új átlátszó layert, és illeszd bele (Ctrl+V), majd töröld a régi layert.”

    Ez azt jelenti, hogy a kijelölésben lévő pixeleket törlöd, majd egy új rétegbe beilleszted.
    Röviden, ha megvan a kijelölésed, nyomsz egy ctrl+j kombót (new layer via copy, új réteg másolással), ezzel a kijelölt pixelek új rétegre kerülnek. Ezután a forrás réteget töröld.

    A réteged szélét is tudod finomítani:
    1. réteget kijelölöd (layer palettán az ikonján ctrl+bal klikk); 2. alt+ctr+d megnyitja a feather/lágy perem panelt (CS4-nél alt+ctrl+r, itt kicsit több lehetőség van, ha nem akarod, akkor a selection menüben megtalálod a síma feather-t) ilyen kis képnél 1-2 pixelnyi elmosás elég. 3. ctrl+shift+i kijelölés invertálása, 4. del: törlöd a képpontokat, ha nincs eléggé elmosva a széle, még tolj neki párszor del-t.

  10. 2. a bolygót bal felső irányból süti a nap. ha a bolygót óra számlapnak tekinted, a fény 10-11 óra magasságából süt, azaz a délkeleti rész (3-6 óra) árnyékban van.

    Kép feljebb van, azt kellene látnod.

    próbálkozz, és kérdezz bátran :)
    yah az embossnál ha nem lehet beírni, akkor a körön kattints oda. biztosan engedi.

  11. Ilyen volt a 2009-es egyik nyári digitális fotó magazinban is :)

    -egy szép csillagos háttérrel fel lehet dobni a képet

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét