LMMS – zeneszerkesztés ingyenes szoftverrel

A téli hónapokban az ember hajlamosabb többet ülni a számítógépe előtt. Sokan játszanak, vagy az internetet böngészik, én ilyenkor unalmamban is legtöbbször zenélgetni szoktam.
Biztosan sokan vannak, akiknek jó a zenei érzékük, esetleg zenei hallással is rendelkeznek, de még sosem készítettek dallamokat zeneszerkesztő szoftverrel. Nos, nekik szánom ezt a kis tutorialt.
Semmilyen más szoftverre nincs szükségünk, mint az FLStudio alternatívájára, az LMMS-re.

Ez a szoftver Linuxon és Windowson is ingyenesen elérhető, letölthető innen: http://lmms.sourceforge.net/

Így néz ki az én előre elkészített projektem az LMMS-ben:

teljes_800x600

És itt meghallgatható/letölthető ogg formátumban: tutorial_oli

Természetesen egy egyszerű dallamot választottam, pár akkordot kell csak a képek alapján bepötyögni. Nem nehéz annak sem, aki nem ismeri az akkordokat a billentyűn. Ez a dal csak útmutató jellegű, természetesen a szoftver komolyabb dalok létrehozására is alkalmas.

A LMMS lényegesebb részei.

Első indításkor a program beállítópanelje fogad. Itt semmit nem kell állítanunk(nekem nem kellett).

Beat+Bassline editor: ebbe pötyögjük majd be a dallamokat, akkordokat, és a dobokat is.

Az én egyszerű példám összesen 9 hangszerből áll, ebben benne vannak a dobok is.

beatbasslineeditor

A Songeditor: ide tudjuk elhelyezni a Beat+Bassline editorban bepötyögött akkordokat, dobokat, amelyeket a program a Play gomb megnyomásakor lejátszik nekünk sorban egymás után(és egyszerre).

Látható a képen, hogy elneveztem mindent, így talán érthetőbb a folyamat.

songeditor

Fontos még a bal oldali ikonsáv, itt találjuk meg a programhoz adott hangokat, és hangszereket, valamint a saját gépünkön tárolt hangmintákat is meg tudjuk innen nyitni.

ikonsav

Ebben a tutorialban csak a My Samples nevűt fogjuk használni: mysamples

Az ikonra kattintva lenyílik egy könyvtárszerkezet a rendelkezésre álló hangmintákkal, ezeket drag&drop módszerrel a bassline editorra húzva hozzáadhatjuk hangszerként a projektünkhöz.

Kezdjük is el a zenélést!

Indítsuk el az LMMS-t és nyissunk egy új dokumentumot (Project>New)

Válasszuk ki a Songeditor ablakot, láthatjuk, hogy tartalmaz már 4 csatornát.

A csatornák melletti Actions gombbal actions töröljük ki a csatornákat, csak a “Beat/Bassline 0” nevű maradjon.

Nevezzük át ezt a csatornát a jobb átláthatóság kedvéért: kattintsunk jobb egérrel a nevén(Beat/Bassline 0), majd a megjelenő szövegmezőbe írjuk bele: Dobok és üssünk entert.

Most váltsunk a Beat+Bassline ablakunkra, ott csak egy csatorna található “Default preset”-néven, azt is töröljük ki.

Most felépítjük az egyszerű kis dalunkat:

Nyissuk le a bal oldali ikonsor My Samples nevű (zöld hangjegy) ikonját, majd nyissuk ki a drums mappát a listából.

Ha rákattintunk valamelyik elemre, hallhatjuk is a hangját. Válasszunk ki egy nekünk tetsző lábdobot, én a bassdrum04.ogg nevűt választottam, majd ragadjuk meg az egérrel, és húzzuk a Beat+Bassline editorunkra.

Most már van lábdobunk, meg kellene szólaltatnunk. A ráhúzott lábdob hangmintánk csatornáján láthatunk 4×4 darab világos és sötét szürke billentyűt.

Ezeket ki/be kapcsolva szólaltathatjuk meg az adott hangszert. Kapcsoljuk most be minden négyes csoport első billentyűjét, valahogy így: labdobbillentyuk

Nyomjuk meg a Play gombot(vagy nyomjunk szóköz billentyűt), hogy halljuk is amit csinálunk.

Most jön a taps, ő lesz a következő hangminta a lábdob alatt. Keressünk a drums mappában egy “clap” nevű hangmintát, én a clap01.ogg nevűt használtam. Húzzuk rá a Bassline editorunkra a lábdob alá, majd a sötétszürke négyes csoportok legelső billentyűjét(összesen két darab zöld fog világítani) nyomjuk le(tegyük zölddé).

Így minden második lábdobbal együtt szól a tapsunk is. Kell még egy kis cintányér is, hogy jobban telítődjön a dobgroove-unk! Én a hihat_opened02.ogg nevűt választottam, ezt is tegyük a dobok alá.

Minden négyes csoport harmadik billentyűjét nyomjuk le, így a cin ellenütembe kerül a lábdobbal.

Ha meghallgatjuk eddigi művünket, egy kellemes dance jellegű dob alapot kell, hogy halljunk.

Így néz ki az én patternem (groove-om) fentről lefelé: láb,taps,cin: dobpattern

Mint látható, némi állítgatást kíván az egyes dobhangok hangereje.

Itt az ideje, hogy használjuk a Songeditor ablakunkat is.

Válasszuk ki a Songeditor ablakot, amelyen egy csatorna van jelenleg, mégpedig a “Dobok”-nevű.

Itt is láthatunk billentyűket sötét és világos szürkében,de ezek nem egy hangot szólaltatnak meg, hanem egy egész patternt(azt, amit a Bassline editorban szerkesztettünk), esetünkben most a dobokat.

Tegyünk egy kék négyzetet a legelső szürke billentyűre a Songeditorban az egér bal gombjával, majd nyomjuk is meg a Play gombot. Láthatjuk és hallhatjuk, hogy az idővonal áthalad a kék négyzetünkön,majd miután áthaladt, megszűnik a zene. Egészítsük ki a kék négyzetet összesen 16 darabra, tehát tegyünk még 15-öt a legelső után.

Ez (majdnem)az egész demó dalunk dobszettje.

Hiányzik még valami a dobokból. Valami, ami egy kicsi hangulatot ad a dalnak.

Először is kell valami, ami elválasztja a dal egyes részeit egymástól(refrén, verse, szóló,stb..). Ez lesz a crash, azaz a cintányér.

Kell továbbá pergődob, ami felvezeti a dalban bekövetkező változást.

Kezdjük a crash-sel:

A Songeditorban hozzunk létre egy új csatornát az Add Beat/Bassline gombbal addbeatbassline, majd nevezzük is át(jobbegér a néven) Crash-re.

Váltsunk a Beat+Bassline editorra, és a hangmintatárunkból(My Samples) húzzunk egy crash hangot a többi hangszer alá, én a crash01.ogg nevűt választottam. A legelső szürke billentyűt nyomjuk le, majd a crash hangerejét vegyük vissza legalább 30%-ra.

Ezen tutorialom legelső képe alapján helyezzük el a kék négyzeteket a crash-nevű csatornán a Songeditorban.

Most következzék a pergődob!

A Songeditorban adjunk hozzá megint egy csatornát addbeatbassline és nevezzük is át Pergő-re.

Keressünk egy pergődobot(snare) a hangmintatárunkból, majd húzzuk a Bassline editorunkba a crash alá. Én a snare01.ogg nevűt használtam.

Nyomjuk le a billentyűket a kép szerint: pergopattern

A hangerőt is vegyük le kicsit.

A legelső kép szerint adjuk hozzá a dalunkhoz a kék négyzetet a Pergő csatornán a Songeditorban. Ezzel a dobokat lezárjuk, több dobot nem teszünk a dalba. Következhetnek a dallamok!

Ezek után összesen négy hangszert fogunk használni, ebből három ritmus és egy szóló hangszer a dalban. Itt megismerhetünk egy újabb eszközt is a programban, ennek neve Piano Roll.

A hangmintatárunkban zárjuk vissza a Drums mappát(erre nem lesz szükségünk már) és nyissuk ki a Stringsnpads mappát. Válasszunk egy hangot a listából és húzzuk a Bassline editorunkba a dobok alá, én az orion_string01.ogg nevűt választottam(nem volt a legjobb választás…), ebből lesz a “szőnyeg”.

(A szőnyeg tulajdonképp az egész dalban ott van, egy simulós, lágy hang, ami a dal alapját képezi, akkordokat szólaltat meg.)

A Songeditorban adjunk hozzá megint egy csatornát addbeatbassline és nevezzük  át Alap-ra. Ez lesz tulajdonképp a dal maga.

A Bassline editorban az orion_string mellett kattintsunk duplán a szürke billentyűkre(vagy jobbklikk>Open in piano roll), ezzel megnyílik a dallamszerkesztőnk.

Láthatjuk bal oldalt a zongorabillentyűket és oktávonként a C hangot is. A ceruza(shift+D) segítségével kattintsunk a C5 hangra a fekete négyzetrács elejére: pianoroll

Ezzel beszúrtuk az első hangunkat, amely a kattintáskor meg is szólalt.

A kis zöld hangunk jobb szélén található egy kicsike világosabb rész, itt a ceruzával megfogva állítható a hangkitartás, azaz, hogy meddig szóljon az adott hang.

hangkitartas

Az alábbi kép szerint helyezzük el a hangokat, és állítsuk be a hosszúságukat is(az akkordok: C, Am, F, G):

akkordok

Szükség szerint billentyűkombinációval transzponálhatunk is(hangmagasságot állíthatunk) hangonként, vagy az egész akkordmenetet is változtathatjuk.

Egy oktáv emelés/csökkentés: ctrl+fel/le nyilak

Én ezt a négy akkordot egy oktávval lejjebb vittem, tehát ami a fenti képen C5, az a dalban C4(ctrl+le nyíl). A piano roll ablakot bezárhatjuk, amit bepötyögtünk megmarad a Bassline szerkesztőben.
Vegyük lejjebb a “szőnyegünk” hangerejét úgy 40%-ra.

A következő hangszer a basszus lesz, de ennek már nem kell új csatorna a Songeditorban, mivel a legutóbbi Alap nevű csatorna fogja tartalmazni a basszust is. Nyissuk le a Basses nevű könyvtárat a My Samples-ben és válasszunk egyet, majd húzzuk a Bassline editorunkra. Én a bass_acid02.ogg nevűt használtam.

Nyissuk meg a piano rollt, a Bassline editorban az új hangszerünk melletti szürke billentyűkre duplán kattintva, majd pötyögjük be a következőket:

basszuspianoroll

Ezzel a basszus is kész, így egy kicsit ütemesebb a zenénk ugye? :)

A következő hangszer (ugyanúgy, mint a basszus) ellenütemben fog szólni, és rövid lecsengésű akkordokból áll majd.

Keressük meg a hangmintatárunkban a misc mappában az electric_ping01.ogg nevű hangot és húzzuk a Bassline editorunkba. Az orion_string01.ogg nevű hangszer jobb oldali akkordjaira klikkeljünk jobbgombbal, majd válasszuk a copy parancsot. Az electric_ping01.ogg melletti(üres) billentyűkre pedig illesszük be ugyanígy a paste paranccsal.

Sikeresen átmásoltuk az akkordokat az egyik hangszerből a másikba is.

Most daraboljuk fel egy kicsit az új hangszer hangjait:

Nyissuk meg az electric_ping01.ogg mellett a piano roll-t, majd ctrl+klikkel(vagy ctrl+A-val) jelöljük ki az összes hangot. Miután kijelöltük, fogjuk meg az egyik hang jobb szélét,és ha megjelnenik a kétirányú nyíl kurzor, húzzuk balra(rövidítsük a hangokat) egészen addig, amíg egy négyzetrácsnyira nem rövidülnek.

Ha ez sikerült, akkor hagyjuk még a kijelölést, shift+bal egérrel másoljuk az akkordokat háromszor egymás után így valahogy:

rovidakkordok

(a kék színűek a kijelölt hangok, azokat tudjuk egyszerre mozgatni sima bal egérrel, vagy másolni/duplikálni shift+klikkel)

Már csak a dallam hiányzik. Aki idáig sikeresen eljutott, annak biztosan nagy türelme van, vagy már dolgozott hasonló szoftverrel.

Dallam:

Válasszunk egy bármilyen szólóhangszert, én egy zongorát(piano) választottam az instruments mappából.

Húzzuk rá a Bassline editorunkra,majd váltsunk a Songeditorra,és hozzunk létre egy csatornát, majd nevezzük el Szóló-nak. Ez az Alap nevűtől külön áll, így a dalban bárhol alkalmazhatunk szólót és/vagy Alapot.

Váltsunk vissza a Bassline editorra és pötyögjük be ezt a dallamot a piano roll segítségével:

dallam

Az első kép alapján helyezzük el a kék négyzeteket a Songeditorban az Alapnál, és a Szólónál is.

Ha mindent jól csináltunk, hasonlóan fog szólni a dal, mint a cikk elején letölthető demó. Elismerésem annak, aki végigcsinálta.

Ez az első zenei tutorialom, remélem elnyeri tetszéseteket. Azt is remélem, hogy sikerült néhány érdeklődőt megismertetnem kicsit ezzel a világgal is.
Sajnos hosszúra sikerült ez a cikk, de a zenetanulás sem gyors és könnyű feladat. Jómagam nem jártam zeneiskolába, amit tudok, azt magamtól és barátoktól tanultam. A PC-zenélést pedig az internetről.

Kellemes zenélgetést kívánok!

Oli

35 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Végre, valaki a zeneszerkesztést is tanítja! Mondjuk ez a program éppen nem nyeri el a tetszésemet, mert MIDI vezérlésű ugyan, de samplereket használ. Jobb szeretem a VSTi-ket.

    Nálam az FL Studio is ott halt meg (nem is értem a fejlesztők ez irányú figyelmetlenségét), hogy kizárólag 4/4-es ütemmutatóban lehet szerkeszteni, ez pedig nagyon behatárolja a zenét műfajilag. Legalább a leggyakrabban előforduló ütemmutatókat illene neki kezelni (4/4; 3/4; 6/8), valamint kezelni a 4/4 triolát, ami a blues legalapvetőbb üteme. Ezen kívül marha nehézkes benne a hangok szerkesztése, hiába van benne Piano Roll, nem kényelmes vele dolgozni. Ezenkívül hiányoznak belőle a hangok programozhatósága: moduláció, vibrátó, nyújtás; ezeket az Eventeket nem is tudja kezelni, ha esetleg egy MIDI fájlt illesztünk bele. Ilyen tekintetben igen buta program.

    Ezért aztán Cakewalk Sonar 7-est használok zeneszerkesztésre, rengeteg VST-i van hozzá, és természetesen akár ütemenként változtathatom az ütemmutatót, ahogy csak kívánom. A számlálót és a nevezőt is meg lehet adni manuálisan.

    Viszont azért az FL Studio tele van millió kiváló VSTi-vel, amelyeket kár lenne hanyagolni, néha egyetlen hangszernek van kismillió gyári presetje, és olyan összetett, hogy ha egész életemben a potikat csavargatnám meg a burkológörbéket húzgálnám, akkor is mindig tudna újat mutatni. Ezekért tehát kár lenne.

    Ezért aztán sok esetben úgy csinálom, hogy a Cakewalk Sonarral triggerelem az FL Studio egy-egy VSTi-jét. Hála a Sonarnak, hogy olyan sokoldalú, hogy több programmal is képes együtt dolgozni. Egyszerűen a sáv kimenetét rákötöm az FL Studio pluginra, és egy kattintással átváltok amabba a programba, ahol aztán beállítom a kívánt hangszert, ami majd szólni fog, viszont a vezérlés a Sonar Piano Rolljából történik, ahol tudok tört ütemeket is kezelni (7/8; 9/8; 11/16 stb), valamint eventeket is megadni.

    Szvsz ez egy tökéletes fúzió.

  2. BonFire, kérlek ne káromkodj… VSTi? WTF? :)
    “Cakewalk Sonarral triggerelem az FL Studio egy-egy VSTi-jét” – csak ki ne derüljön, mert kapsz a férjétől, sokan nem túl elnézőek, ha ide-oda rootolsz, meg debuggolsz, a triggerelésről nem is beszélve… :)

    Gondoltam végre vmi új post, beleolvasok, hát a felét nem értem, Photoshopban ilyen menü nincs is, de sebaj, mert zenét úgyis csak halgatni szoktam…
    Gratula az íráshoz, a zeneértőknek biztosan hasznosabb, mint nekem :)

    d^^b

  3. Respect, nagyon jó kis tutorial, csakúgy, mint a program.
    Két és fél óra úgy el repült, mint egy pillanat. ;)

  4. Örülök, hogy tetszik, én sok-sok órát töltök ezek a programok mellett, pl ma is így történt. :)

  5. @Oli: Bocs, de én még mindig nem találom benne az említett cuccokat! Miért vannak ennyire eldugva, ha alapvető dolgok?

    A képet nem tudom megnézni, mert a “kapcsolat alaphelyzetbe állt”. Pedig kíváncsi lennék rá. Valahová máshova fel tudnád tölteni, hogy megkukkantsam?

  6. @ViZion: A könnyebb érthetőség kedvéért, néhány fogalmat ismertetek, ha már úgyis a zeneszerkesztés a téma.

    FL Studio: nagy tudású, professzionális MIDI-alapú zeneszerkesztő szoftver. Használhatunk profi stúdiókban profi hangmérnökök által rögzített profi hangszerekből származó hangmintákat (sampler), vagy a MIDI-információk által megszólaltatott virtuális hangszereket, szoftveres szintetizátorokat (VSTi= Virtual Studio Instruments).

    MIDI-alapú zeneszerkesztés: amint a tutorial is bemutatja, a MIDI fájlok a hangok magasságát, hosszúságát, a hangszerek nevét, útvonalát, hangerő, moduláció és egyéb értékeket tárolnak matematikai formában. Apró szöveges fájl, ami azonban csak megfelelő programmal szólaltatható meg. Alapvetően minden hangkártya tartalmaz alapvető MIDI-hangkészletet, ezek azonban gagyin szólnak. Ezekben a programokban megszerkeszthetjük a dallamot, majd egy-egy VSTi segítségével élethű hangszeres hangokat szólaltathatunk meg.

    Amint a tutorialban is látható, amennyiben nem rendelkezünk MIDI-kontrollerrel, vagyis beviteli eszközzel, ami egyébként egy egyszerű olcsó szintetizátor is lehet, abban az esetben egérrel is berajzolhatjuk a hangokat az úgynevezett Piano Roll ablakban, valamint minden egyéb eseményt (hangerő változása és egyebek) beprogramozhatunk. A sáv kimenetére pedig rákötünk egy virtuális hangszert, és hadd szóljon!

    Triggerelés->trigger, a fegyver ravaszára való hivatkozás. Jelen esetben a vezérlést jelenti. A Piano Rollba beprogramozott események vezérelnek valamit. Mondjuk egy virtuális hangszert. Gyakorlatilag azt jelenti, hogy mikor melyik hangot kell megszólaltatni. Stúdióban bevett technika az akusztikus hangszereket is, főleg a dobokat triggerelni. Ez azt jelenti, hogy minden dobra raknak egy-egy érzékelőt (trigger), ami aztán a leütés pillanatában rögzíti az információt MIDI formában. A leütés erejét 0-tól 127-ig terjedő dinamikatartományban, az idejét, vagyis hogy időben mikor történik a leütés, valamint, hogy melyik hangszeren történt a leütés. Így aztán erre rá lehet kötni egy virtuális hangszeres dobot, és rögtön gyönyörűen kikevert, megeffektezett dobot fogunk hallani, akár egy rozsdás lábason is fel lehet játszani a dobokat. Ja, és mindez természetesen real-time-ban is működik; élő koncerteken jobb helyeken már nemigen kevergetik az akusztikus dobokat. Rá a triggert, átmegy a számítógépen, és kijön a kívánt hang.

    Cakewalk Sonar: nagy tudású, professzionális MIDI-alapú zeneszerkesztő szoftver, amely képes olyan kellemes dolgokra, mint az egyéb hasonszőrű programok önmagában való futtatására, mintha a másik program csak valami plugin lenne. Esetemben Sonarban írom meg a MIDI-szekvenciát (dallamot), és ezzel vezérlem az FL Studio kiváló szoftveres szintetizátorait, virtuális hangszereit.

    No, remélem egy kis homályt sikerült eloszlatnom. ;)

  7. BonFire:
    OK, meggyőztetek, kell ez a plugin a Photoshopba :)
    Váááá…

    Anno C64-en “csináltam zenét” -muhaha, szóval van egy kis lemaradásom, az alapokat azért kb. ismerem (a berajzolós-megszólalós, meg a midi dolog tiszta).
    Ez egy külön szakma, nem értek hozzá, csak érdeklődtem. Irtózatos időmennyiséget lehet eltölteni ilyesmivel éppúgy, mint a PS-el. Nekem már a wave editor is eleget tud… :)

    Hogy az egyik megrendelőt idézzem: ha meglenne a program, és értenék hozzá, akkor ezt én sitty-sutty megcsinálnám.

  8. BonFire: http://flipperzenekar.info/4negyedflstudio.jpg
    Egyébként én megtom nyitni a másikat is. Ez a funkció a beállítások/projekt részben van.

    A Sonarban meg nem muszály az FL-t pluginként bekötnöd vst hostba, mert a sonarnak van egy VST Adapter nevű bigyója,ami beolvassa neked a megadott vst könyvtárat(flstudióét) és így egyből a sonarból használhatod az fl hangszereit is. Bár sztem ezt tudod te is.
    A fenti verziójú lmms meg nekem a minap furcsa dolgokat produkált. Legutóbb linuxon használtam, ott nem volt ilyen bugos. Lehet, hogy a windózra portolás miatt bugos ez nekem? O.o

  9. BonFire: köszi az információkat neked is

    Oli: hogyan lehet egy hang hosszát beállítani? Nálam a zöld téglalap jobb oldalát nem lehet húzni.

  10. Ha nemtod húzni akkor a piano roll ablakban(amiben dolgozol éppen most) jobbra fenn a zöld hangjegy melletti lenyílóban állítsd át a megfelelő értékre. Ha “last note”-ra állítod, akkor az utolsó bepötyögött hang hosszúságát megjegyzi.

  11. Bocsi, ez lemaradt az előbbiből, kiegészíteném, hogy érthetőbb legyen: “a zöld hangjegy melletti lenyílóban állítsd át a megfelelő értékre”, majd rajzold be újra a hangot.

  12. Az is lehet, hogy nem a ceruza van kiválasztva; akkor sem tudja nyújtani. Általában 3 alapvető eszközt kell cserélgetni.

    1. Rajzoló (Draw, Pencil vagy ilyesmi)
    2. Kijelölő (Select)
    3. Törlő (Erase, Delete, stb)

  13. nekem nem igazán jön be ez a progi
    hiányos az fl hez képest, amúgy szivesen használnám
    lehet később fogom is csak fejlesszenek rajta:)
    amúgy fl studióba meglehet mindent csinálni
    ugyanúgy mint sonar -ba vagy cubase -be.
    csak nyitott szemmel kell járni:)
    egyedűl 1 hátránya van, az pedig a hangfelvétel:(
    így kénytelen vagyok mellette más programot is használni

  14. Én is így vagyok a hangfelvétellel, bár csak venni kéne egy JÓ hangkártyát…
    Egyébként az lmms nem utánozni kívánja,vagy a nyomdokaiba lépni az flstudionak(gondolom), csak alternatívája lenni Linux platformon. Csak gondolom buliból portolták a fejlesztői Winre is :)

  15. De ez azoknak szól, akik még abszolút nem próbálkoztak zeneszerzéssel, továbbá ez a progi ingyenes, ellentétben a felsoroltakkal. Nem is lehet őket összehasonlítani.

    Jó hangfelvételhez házilag egy teljesen hétköznapi hangkártya is megelel. Épp az éjjel bosszankodtam, hogy van egy CMI8738-asom, és Win 7-en nem támogatja a WAVE-forrásból történő felvételt. Kerestem hozzá drivert, de csak bétát találtam, az meg nem támogatja.

    Erre mérgemben fogtam magam, és a hangkártya kimenetét egy jack-jack kábellel rákötöttem a vonalbemenetre, és máris tudtam flevenni Wave-forrásból :))

  16. Ügyes :D
    Egyébként onu az fl-ből a hangfelvételt hiányolja,ami mikrofonnal egyszerű hangkártyával nem lehetséges. Vagy csak én nem jöttem még rá. SB Audigy-m van,de mikrofonról nemtok felvenni, nincs is olyan bemeneti csati az fl-ben. Na mind1. A tutorial tényleg kezdőknek van, és azért az LMMS, mert az mindenki számára ingyenesen elérhető.

  17. “Jó hangfelvételhez házilag egy teljesen hétköznapi hangkártya is megfelel”

    Amíg csak simán felveszel, talán (ha van egy jó mikrofonod), de ha már például egy meglévő alapra akarsz rájátszani, cseszheted az egészet a latency miatt. Sok ms sokat számít…

  18. Én még nem tapasztaltam csúszást, pedig nincsen professzionális stúdió hangkártyám, és majdnem napi szinten veszek fel. Akkor van csúszás, ha pontatlanul játszom, 1ébként nincs. + aztán ha ez valakinél előfordul, mondjuk 6-8 ms késés, annyival visszább kell húzni a feljátszott blokkot, és kész.

    Felvételre általában Adobe Auditiont használok (a CoolEdit Pro utóda), ritkábban Sonart, ezt akkor, ha nehéz témát játszok és garantált a pontatlanság, mert olyan szinten lehet helyreigazítani az audiót, hogy az valami hihetetlen, az AudioSnap funkcióval. Itt egy kis demonstráció: hXXp://www.youtube.com/watch?v=8jhVkzFyacM

  19. Az a gond az FL-lel, hogy asio módban nem hajlandó mikrofonról felvenni, keverő hiányában pedig line-inről nemtok felvenni bele.
    Azért lenne jó egyből a meghangszerelt nóta mellé az FL-ben felvenni, mert így nem kell exportálgatni másik progiból, majd beimportálni FL-be és helyrerakni az éneksávot.
    Komolyabb hangkártyával ez lehetséges, már csak pénz kéne rá :-B
    Pl ezzel: http://www.emu.com/products/product.asp?category=610&subcategory=611&product=15186

  20. Miért kell a vonalbemenethez keverő? Bele a jacket, aztán hadd szóljon. Vagy mikrofonnak előerősítésnek? Mondjuk ahhoz tényleg elkel. Habár én úgy oldom meg, hogy a basszuspedálomon áteresztem. Nem teszek rá semmilyen effektet, csak gainelek vele. Meg persze egy kompresszor/limiter ráfér a túlvezérlés/alulvezérlés ellen. Gitárhoz is ugyanazt az effektpedált használom. Van benne overdrive és distortion is, erősítőszimulációk (na jó, az inkább basszusra van paraméterezve), meg egy csomó finomság, aminek a felét sem használom ki. Echo, delay, ping-pong delay, háromféle reverb: hall, room illetve spring, kompresszor, limiter, auto és pedál wah-wah, auto resonance filter, tremolo, ring modulator, defret (ez a bund nélküli basszust utánozza) kétféle chorus, flanger, phaser, pitch shifter, pedal pitch, oktáv, vibrato, parametrikus EQ, és harmonized pitch shifter, ami egy intelligens cucc, hangnemtől függően teszi alá/fölé a tercet vagy szextet…

    Így néz ki: http://www.cranesmusicstore.com/images/112008.jpg

    Végül, de nem utolsósorban van benne dobgép 40 féle gyári patternel, metronómmal, és természetesen persze hangológépként is funkcionál.

    Valami 50 000-ért vettem, de ma sem sokkal drágább.

    1ébként én megszoktam, hogy egyszerre több programmal kell dolgozni a legjobb végeredmény érdekében. Legtöbbször én is mixdownolok, aztán be a másik programba, ott hozzárakok ezt-azt, megint leszámoltatom, vissza az előbbibe stb. Amíg nincs házi stúdiónk és a legprofibb cuccunk, addig sajnos ez a dolgok menete. A Sonar pl hihetetlen MIDI-ben és verhetetlen VSTi-i vannak, valamint nagyon jó az elrontott pontatlan audiofájlok cincálásában, rendkívül flexibilisen kezeli őket, viszont ebben ki is merült az összes audioszerkesztési művelet. Nem lehet egy normalizálást, egy hangerő emelést csinálni benne, vagy akár csak egy egyszerű kivágást. Ezért ezeket a műveleteket Auditionban végzem el. A MIDIs kíséretet Sonarban szerkesztem meg, sávonként audiová konvertálom, majd ezeket is bepakolom Auditionba és így keverem készre.

  21. Gitáros vagyok, nekem is van pedálom, még mondjuk nem próbáltam annak segítségével felvenni éneket. Lehet zajosabb lesz, mintha a mic bementeről venném fel. Nemtom. Kipróbálom!
    Azért veszek én egy hangkártyát a biztonság kedvéért :D

  22. Ha pedálon keresztül veszed fel az éneket, semmit ne tegyél rá alapból, csak gaineld át rajta, így előfokként használhatod keverő híján.

    Mellesleg az ének pont a legkényesebb része a zenének. Az alapokat még csakcsak össze lehet hajigálni házilag, de ha éneket akarunk felvenni, méghozzá jó minőségben, akkor már illik bevonulni egy stúdióba. Ott van kimondottan a célra kialakított hangszigetelt fülke, kimondottan arra paraméterezett stúdiómikrofonnal, ami a legjobb minőséget adja. Nem feltétlenül kell az összes utómunkát ott csináltatni (pl a hangok helyre húzgálása), ha van otthoni szoftver rá, csak fel legyen énekelve és a nyers ének jó minőségű legyen. Utána a kész hangfájlt már be lehet dobni Melodye-be, vagy a Sonar V-Vocaljába és kijavítani a pontatlanságokat.

    De rengeteg elB+ott felvételt hallottam már, amit otthon vettek fel egy kínai piacos mikrofonnal, és orrhangja volt az egésznek, mintha vödörbe énekelne. Főleg a házi hip-hop zenék az ilyenek.

  23. Nagyon tetszik ez az írás!
    Jó volna hasonló több nyílt forráskódú zenész programhoz is.
    Én most pont a rosegardennel próbálkozok, de nem túl sok sikerrel.
    Viszont ez az LMMS rögtön belopta magát a szívembe!
    Hálás köszönet érte!
    :)Pali

  24. Lehetne éppen írni az Audacityről is, mert amilyen kicsi és igénytelen, ahhoz képest eléggé sokat tud. Ráadásul mivel az ingyenes programok önmagukban nem sok mindenre használhatók, szükség lehet egyéb kiegészítő programokra. Ez az LMMS MIDI alapú, de az utómunkákhoz jól jön egy WAV-editor, és arra nagyon jó az Audacity.

    Valakinek kéne arról is írni… Lehet, hogy én leszek az? Volna rá igény?

  25. Részemről nagyon örülnék az Audacity-ről szóló írásnak is!
    :)Pali

  26. No, akkor majd ha kilábaltam a méla lustaságból talán megpróbálkozom vele. Habár csak érdekességből van fenn, mert én komolyabb cuccot használok, de az Audacity az ingyenes. No, nem ígérek semmit. Meglátjuk.

  27. Üdvözletem!

    Elkezdtem kísérletezni az LMMS programon. A célom az volt, hogy Audacityn élő hangokat veszek fel, majd azokat átrakom LMMS-be és feljavítom + hangokat adok hozzá. Audacityn felvettem egy fél perces hanganyagot, elmentettem .ogg fájlként. Azonban amikor megpróbáltam beilleszteni a hanganyagot LMMS-be, ott az ogg fájlt rögzítve kb. 2 másodperc alatt játszotta le (egy ütemnyi idő), jelen esetben a felvett hanganyagnak csak az első 2 másodpercét függetlenül attól, hogy a hanganyag jóval hosszabb 2 másodpercnél. Szóval az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehetséges megnövelni egy ilyen típusú beat/bassline időbeli hosszát, ha lehetséges egyáltalán.

    Előre is köszönöm a választ!

  28. Nos én még csak egy napja használom az LMMS progit. Eljutottam a pergő után az alapig, nem volt időm többet dolgozni vele, így elmentettem. S mikor újra megynitottam sehogyse akarta lejátszani a Song-Editorba az eddigieket. Máshol megy a hang ha külön le játszatom MIDI-output-SW sintetizátorként, de egybe sehogysem tudom. Vajon mit állíthattam el? Mielőtt elmentettem azelőtt le lehetett játszani!:-?

  29. A Rosegarden-t nem tudtam rendesen felinstallálni eddig. Próbáltam más programokat is, de ez az LMMS valahogy elkerülte a figyelmemet eddig. De hétvégén felraktam, és meg vagyok vele elégedve. Kivétel az, hogy a beat/bassline az csak 4/4-es lehet, ez nagy hátrány (pedig éppen egy 3/4-es dalt akartam írni). Vagy lehet, hogy lehet 3/4-es is, csak nem jöttem rá, hogy hogy kell. Mindenesetre az LMMS jó egy kiindulási alapnak, egyenlőre még úgyis csak játszok vele. (Engem még az érdekel, hogy csinálhatok új hangszert.)

  30. Egyébként abban a verzióban, amit én használok, a Song Editor-ba direktbe is be lehet írni a zenét, a beat/bassline csak a sokszor ismétlődő zenerészletekre van kitalálva. A Song Editor-ba pedig úgy értelmezzük a negyedeket, ahogy akarjuk. Szóval 3/4-es zenét is lehet írni LMMS-el, csak nem olyan egyszerű.

  31. Persze nyilván lehet 4/4-es piano rollba is 11/16-odban játszani, ha az ember fütyül a metronómra, mert mondjuk egy klasszikus darabot zongorázik fel éppen, amiben nem csak az ütemmutató, de még a tempó is dinamikusan változik folyton… Viszont ha utólag bele kell nyúlni, valamit megkeresni, netán még egy zenésznek még egy szólamot rájátszani, na, akkor kezdődnek a gondok megfelelő metronóm híján.

  32. Hello.Nekem nem szólalnak meg se a hangszínem se a dobok miért lehet hangkártya hiba vagy mi?
    Ha valaki tudna segíteni írjon.köszi

  33. Köszi a tutort, majd meg zavarodtam a programtól amikor megláttam.
    Ingyenes nem free trial. Köny nincs róla magyar ?
    Cserébe küldök egy rahedli (na jó csak 300) ismert ritmust.
    Még nincs feltöltve 1 nap kell.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét